Beiktatták Törökország új parlamentjét, Erdogan majdnem szultán lesz
Beiktatták Törökország új parlamentjét. A június 24-i általános választásokat követően megalakult törvényhozásnak immár 600 képviselője van a korábbi 550 helyett. E változtatást a tavaly áprilisi alkotmánymódosító népszavazáson hagyták jóvá a voksolók. A referendumon megszavazták a végrehajtó elnöki rendszer bevezetését is az eddigi parlamenti berendezkedés helyett. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan egy személyben lesz az államfő és a kormányfő.Gyengültek az uniópártok a menekültvita miatt
A német kormánykoalíciót vezető konzervatív uniópártok támogatottsága egy százalékponttal gyengült, a tőlük jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pedig ugyanekkora mértékben erősödött a menedékkérők visszafordításáról szóló koalíciós vita idején - derül ki abból a felmérésből, melynek eredményét szombat éjjel tette közzé az n-tv német hírtelevízió.Megkezdődött a thaiföldi barlangban rekedt ifjúsági focicsapat kimentése
Vasárnap megkezdték a mentőcsapatok a Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat 12 tagjának és edzőjüknek kimentését - közölte a thaiföldi kormány.Három időközi önkormányzati választást tartanak ma
Három önkormányzati választást tartanak ma: Budapest VIII. kerületében és Árpáson polgármestert, a főváros V. kerületében pedig egyéni képviselőt választanak.A spanyol szocialista kormány két minisztere is felvonul a madridi Pride-on
A spanyol kormány két minisztere is felvonul a madridi meleg büszkeség menetén szombaton, ami először fordul elő a rendezvény történetében. A szocialista kabinetet képviselő Carmen Montón egészségügyi, valamint Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter a kora este induló menet élén halad, együtt több parlamenti párt és a legnagyobb szakszervezetek képviselőivel.Niedermüller példája mutatja, miért fontos az EP-választás
A Fidesz szerint Niedermüller Péter DK-s európai parlamenti (EP-) képviselő példája pontosan mutatja, miről döntünk a jövő évi EP-választáson. A nagyobbik kormánypárt szombat délutáni közleményében a DK-s politikus nyilatkozatára reagált, aki arról beszélt: a Merkel-Orbán-találkozó is arra világított rá, hogy a 2019-es EP-választáson a szavazóknak egy humánus, a liberális demokráciára épülő nyitott unió vagy egy kerítésekkel és falakkal körülvett, bezárkózó, autoriter jövő között kell választaniuk.Nem volt túl sikeres az amerikai külügyminiszter észak-koreai látogatása
Észak-Korea értékelése szerint a Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vezette delegáció phenjani tárgyalásai "sajnálatos" kimenetelűek voltak, és a találkozókon Washington egyoldalúan próbálta rákényszeríteni Észak-Koreát arra, hogy feladja atomprogramját, s emiatt "meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott" eltökéltségük.Folytatódik a harc a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatási rendszer fennmaradásáért
Folytatjuk a harcot a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatási rendszer fennmaradásáért, és nem fogjuk feladni az elveinket az ukrán oktatási törvény életbe léptetése kapcsán Kijevvel folytatandó egyeztetéseink során - jelentette ki a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnöke szombaton Felsőszinevéren, a XXVI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem kárpátaljai magyar oktatásról tartott panelbeszélgetésén.Bajor belharc is folyt a háttérben a migrációs vitával párhuzamosan
A jobbközép bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezető politikusainak belharca folyt a háttérben a héten, párhuzamosan a Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter és Angela Merkel kancellár közötti migrációs vitával - jelentette szombaton a Der Spiegel című német hetilap internetes kiadása.Rendhagyó hőhullám Budapest utcáin – Lezajlott a Budapest Pride
Lezajlott az irreálisan hosszú, egy hónapon át tartó Pride-hónap zárórendezvénye, a felvonulás. A 14:00-ra tervezett gyülekezőt követően 15.00 után indult el a menet, amely az Andrássy út - Nagymező utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalon érkezett meg a Kossuth Lajos térre 17:30 körül, így megbénította az egész várost. Az esemény miatt legalább öt helyre szerveztek ellendemonstrációt a Pride ellenzői. A felvonulók a társadalmi kirekesztés ellen, az azonos neműek házassághoz és gyermekvállaláshoz való jogáért demonstráltak, rendbontás nem történt.Szijjártó: Közép-Európa és Kína szorosabb együttműködése az egész EU érdekét is szolgálja
A közép-európai országok az egész Európai Unió érdekét is szolgálják, amikor szorosabbra fűzik az együttműködésüket Kínával - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Kína, valamint 16 közép- és kelet-európai ország Szófiában rendezett miniszterelnöki csúcstalálkozója után. A tanácskozáson Magyarországot Orbán Viktor kormányfő képviselte.Lesz bravúrgyőzelem? Jól fizet az oroszok és a svédek sikere
A szombati világbajnoki negyeddöntők közül a délutáni meccsnek Anglia, az estinek Horvátország az esélyese. Ennek megfelelően jól fizetne a svédek, illetve az oroszok győzelme. És nem is elképzelhetetlen egyik sem.Továbbra is a Soros-hálózat mozgatja a szálakat az Európai Parlamentben
A kormánypártok szerint továbbra is a Soros-hálózat mozgatja a szálakat az Európai Parlamentben (EP) - mondta Hollik István szombaton Budapesten.A hollandoknak elegük lett a magukat homoszexuálisnak vagy kereszténynek valló menedékkérőkből
A holland hatóságoknak meggyűlik a bajuk a magukat homoszexuálisnak vagy kereszténynek valló menedékkérők történeteivel, ezért a hitelesség érdekében ezentúl alaposabb átvilágításra számíthatnak az országba igyekvő bevándorlók. Tavaly hazánk járt hasonlóan egy nigériai férfi ügyében. Akkor az Európai Unió Bírósága azt mondta ki: nem lehet aránytalanul beavatkozni a menedékkérők magánéletébe.Szerződést bontott az EMMI a marihuánát reklámozó médiahálózattal
Szerződést bontott az Emberi Erőforrások Minisztériuma a DUE Médiahálózattal, amiért az legfrissebb kiadványában – a kormány drogellenes stratégiája ellenére – a marihuána legalizálásáról írt. A minisztérium közölte: nem enged semmilyen liberalizáló törekvésnek.Gerával csak nyerhet a Fradi és a magyar futball – már munkába is állt edzőként
Gera Zoltán igazi példakép, emberként és sportemberként is. Bár fiatalon úgy tűnt, hogy elkallódhat, mégis a magyar futball utóbbi évtizedeinek legjobb, legszerethetőbb játékosává vált. Visszavonulása után azonnal munkába állt, a Ferencváros technikai képzésekért felelős edzőjeként dolgozik.Spanyolország a legnagyobb aggodalom migrációs szempontból
A migrációs útvonalak alakulása szempontjából jelenleg Spanyolország ad leginkább okot az aggodalomra - mondta Fabrice Leggeri, az európai uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex vezetője a Welt am Sonntag című, vasárnap megjelenő német lapnak.Ajánljuk még

























