Pesti Srácok

Betegségszótárral tanítják hazudni a migránsokat Soros aktivistái

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 21.
Öngyilkos gondolataim vannak – egyebek között ez a fordulat is szerepel egy, a Soros György alapítványi hálózata által támogatott szervezet migránsok számára készített szótár egészségügyi fejezetében, számtalan más, komoly mentális vagy testi betegség mellett. Az Európai Unió bírósága szerint pedig már egy depresszió is elég lehet ahhoz, hogy az illegális bevándorlót ne lehessen kitoloncolni az országból.

Nyomoznak az uszításra felhasznált erdélyi magyarok fotójának ügyében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 20.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz abban az ügyben, melynek során „ismeretlen személy a választási kampányhoz kapcsolódóan jogosulatlanul tette közzé egy erdélyi magyar család fotóját az egyik közösségi oldalon, úgy, hogy a fotó mellé a családot hátrányosan érintő, valótlan tartalmú bejegyzéseket fűzött” – olvasható az Ibolya Tibor fővárosi főügyész aláírásával ellátott közleményben, amit szerkesztőségünknek is megküldtek. Nem tudni, ki tett feljelentést, de lapunk úgy értesült, többen felajánlottak jogi segítséget az érintetteknek – írja a Magyar Nemzet.

Nem látták versenyezni, de azért az év legjobbjának választották - Erzsi, a Sas (videóval)

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 február 20.
„Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni” – írta a Magyar Sí Szövetség Elizabeth Swaney „síakrobatáról”, miután az amerikai-magyar hölgy igen különleges produkcióval kápráztatta el a világot a téli olimpián. Már önmagában is röhejes (és felháborító) erre hivatkozni, hát még ha hozzátesszük, hogy nem is olyan régen ugyanőt 2017 legjobbjának választotta ugyanez a szövetség.

Vonának kikerekedett a szeme, müezzin szakította félbe az évértékelőt (videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 február 20.
A müezzin, azaz iszlám imára hívó ének csendült fel ismeretlen forrásból Vona Gábor keddi évértékelőjén, amelyet a budapesti Prestige hotelben tartott. Vonát - mint a videón látható - alaposan meglepte a geg, aminek a célja nyilvánvalóan az volt, hogy emlékeztesse a közönséget a Jobbik elnökének korábbi, az iszlám szélsőségesek körében elmondott beszédeire, többek között Allah éltetésére, illetve arra, hogy Vona Gábor az iszlámot "az emberiség utolsó reményének" nevezte. Az évértékelőn a PestiSrácok.hu stábját - a médiaetika a rendszerváltás óta elfogadott hagyományait felrúgva - persona non grata-nak minősítette a "cukipárt" vezérkara. Ennek ellenére hamarosan jelentkezünk részletes tudósításunkkal.