Levélváltás Orbán Viktor és a Zsidó Világkongresszus elnöke között
Provokatívnak és megdöbbentőnek nevezte a Horthy Miklós kormányzó emlékére tervezett - a szervezők által időközben lemondott - misét Orbán Viktorhoz írt levelében a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke; válaszában a magyar miniszterelnök leszögezte: az ügy megszűnt létezni - mondta az MTI megkeresésére hétfőn Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.Nulla százalékos párt nyitna új fejezetet a "magyar társadalom életében"
A Magyar Liberális Párt azt szeretné, ha az országgyűlési választásokkal új fejezet nyílna a magyar társadalom életében - mondta a párt ügyvivője hétfőn Kaposváron, sajtótájékoztatón.Kilőnék az "atomfegyvert" a brüsszelita képviselők Lengyelországra
Mihamarabb napirendre kellene tűzni az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, Lengyelországgal szemben megindított eljárás ügyét a tagországok kormányait tömörítő tanácsban - áll az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén elfogadott határozattervezetben.Budai Gyula: Törvénytelen lehetett Gyurcsányék több százmilliós kölcsöne Czeglédynek
Az Altus Portfólió Kft.-vel szemben indított jegybanki piacfelügyeleti eljárás azt jelenti, hogy valószínűsíthetően törvénytelen volt a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó cég és a Czeglédy Csaba közötti kölcsönügylet – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn. Gyurcsány viszont mégsem a családi cége által százmilliókkal kisegített Czeglédy Csaba által megkárosított diákokért aggódik.Napi hisztéria: Trump és Pence bábúkat égettek a palesztinok Betlehemben
A betlehemi Aida menekülttáborban a palesztinok szombaton fogtak egy Trump-bábut, amit felkötöttek, majd elégettek. Hasonlóan bántak egy, az alelnökről mintázott darabbal is - írja a 888. A gyűlölet-átviteli célból a bábok "megvúdúzása", majd rituális felgyújtása arrafelé közösségi alapélmény. Amikor az idegesítő hülyegyerek a földhöz veri magát, mert az anyja nemet mond, bármire. Bár nem old meg semmit (azaz ettől még nem lesz független, önálló "Palesztina"), de valahogy mégiscsak jól esik. Egyfajta öngyarmatosító gesztus ez, megintcsak.Hódmezővásárhelyen az ellenzék jelöltje vitte a politikát a templomba
Hazugságokkal kampányol az ellenzéki pártok polgármester jelöltje, Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen, ráadásul bár helyi plébánost megnyilvánulásáért durva kritikák érték az ellenzék részéről, épp Márki-Zay volt, aki az egyházközösséget bevonta a politikába és konkrétan a választási kampányba - erről beszélt a Magyar Hírlapnak a Fidesz vásárhelyi polgármester-jelöltje. Hegedűs Zoltán, aki egyébként 14 éve képviselő Hódmezővásárhelyen, arra is kitért, hogy az időközi polgármester választáson a település fejlődésének töretlensége és jövője a tét.Fidesz: Megint azok a szervezetek kiabálnak, amelyek rajta vannak Soros kifizetési listáján
Megint azok a szervezetek kiabálnak, amelyek rajta vannak Soros kifizetési listáján - írják a párt hivatalos közleményében.Niedermüller szerint a Fideszt meg kell nevelni
"A közfoglalkoztatottak (azaz közmunkások, a szerk.) bére hosszú évek óta havi 54300 forint, a kétharmadát sem éri el a minimálbér nettó 91770 forintos összegének. Ráadásul ezt a kormány ígérete szerint még évekig nem akarják emelni, úgymond "nevelő célzattal", hogy minél többen próbáljanak inkább a munkaerő-piacon munkát találni" - írja a DK hivatalos közleményében a párt alelnöke, Niedermüller Péter.Putyin-Netanjahu csúcs: Izrael nem fogja eltűrni Irán térnyerését Libanonban
A sobibori lágerfelkelés 75. évfordulóján megrendezett moszkvai kiállítás alkalmából tárgyalt egymással a közel-keleti helyzetről és a kétoldalú viszonyról hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.MSZP: Orbán fideszes helytartókat akar polgármesterek helyett
"A Fidesz fel akarja számolni a jelenlegi önkormányzati rendszert, azért, hogy saját helytartóit ültethesse a települések vezetői székébe. Ez már most sem áll távol a Fidesztől, hiszen Felcsút és térsége már kapott külön, miniszterelnöki biztost, Pécsen pedig gondnokság alá helyezték a polgármestert, és az egész várost" - írják a párt (az MSZP) hivatalos közleményében. A közleményben szó esik arról is, hogy az "elnéptelenedés" Orbán Viktor egyszemélyes felelőssége. Tanulság a következő: nem tudjátok mi van vidéken.Rendkívüli parlamenti ülés: Gulyás Gergely napirend előtt szólal fel
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője napirend előtt felszólal holnap a rendkívüli parlamenti ülésen, de utána hazamennek - értesült az atv.hu. Fideszes és kereszténydemokrata honatyák nem lesznek ott, így a T. Ház határozatképtelen lesz. Orbán Viktor mindeközben (tartva a fontossági sorrendet) Bécsben Kurz kancellárral tárgyal a bevándorláspolitikáról.Lengyel miniszterelnök: "Idő előtt csatlakozni az euróövezethez annyi lenne mint játszani a tűzzel"
Ellenzi az euró gyors bevezetését a lengyel miniszterelnök, "idő előtt csatlakozni az euróövezethez annyi lenne mint játszani a tűzzel" - mondta Mateusz Morawiecki.Az RMDSZ bizalmat szavaz a Dancila-kormánynak
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megszavazza a Viorica Dancila vezette új román kormány beiktatását - jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn.Egymillió belső-afrikai migráns áll útra készen Líbiában
Az olasz belügyminisztérium attól tart, hogy a 2017 második felében tapasztalt jelentős csökkenés után ismét nagy mértékben emelkedhet a Líbiából Olaszországba érkező menekültek száma - jelentette hétfőn a La Repubblica című olasz napilap, amely szerint mintegy egymillió ember áll készen az észak-afrikai országban arra, hogy útra keljen Európába.Az ex-gyurcsányista Lenin-fiút, Szarvas Koppány Bendegúzt indítja a Momentum Kecskeméten
Az azonnali.hu értesülései szerint mégsem Csontos Gábort, hanem az egykori DK-s Szarvas Koppány Bendegúzt indítja jelöltként Bács-Kiskun megye 2. számú választókörzetében a Momentum.Továbbra sincs megállapodás a menekültügyről a német koalíciós tárgyalásokon
Nem sikerült megállapodásra jutni a közös kormányzásra készülő német pártok koalíciós tárgyalásán a menekültügyi szabályozásról, ezért a tervezettnél tovább egyeztetnek a kérdésről - közölték hétfőn Berlinben.Több mint 180 millió forintnyi támogatást adtak a Fidesz támogatói a Soros-terv elleni harchoz
Már 186 millió forintnyi hozzájárulást küldtek a Fidesz támogatói a Soros-terv elleni harchoz a kormánypártnak - számolt be a Magyar Időknek Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A politikus elárulta, január 2-a óta több mint 36 ezren válaszoltak a Fidesz támogatást kérő levelére, átlagosan ötezer forintos adományt küldtek a nagyobbik kormánypárt támogatói.Ajánljuk még

























