Pesti Srácok

Puskás mosolyoghat: egykori csapata őrült meccsen győzte le Kispesten a felcsúti Puskás Akadémiát

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2017 november 4.
Hatalmas, felejthetetlen győzelmet aratott a Honvéd a Felcsút ellen a forduló zárómeccsén. Előbb a Honvéd vezetett, de fordított a Felcsút, aztán egyenlített a Honvéd, majd újra előnybe került a Felcsút, és végül mégis a kispesti együttes nyert! A mezőny legjobbja Davide Lanzafame lett, az olasz légiós két gólig és gólpasszig jutott.

Óriási balhét álmodik az Index: késsel támadt egy begőzölt huligán a Fradi-tábor két tagjára

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2017 november 4.
Van, aki nehezen emészti meg, hogy kikerül a reflekforfényből: információink szerint a Fradi-tábor két tagjára támadt a vénaszkenneres bojkott alatt is kitartó csoport egyik vezetője. Lehet, hogy provokálták, még semmit sem tudni. Az illetőt a valahol várható, de mégis váratlan késelés után nagyon megverték, két súlyosabb, egy könnyebb sérült van. A futballünnepet így sem veheti el a Fradi-szurkolóktól és játékosoktól, de lesz min pörögnie néhány portálnak. Az is biztos, hogy meg kell nézni, ki és hogyan vihetett be kést az elvileg szuper-biztonságos stadionba.

Virtuális kerítéssel védenék magukat a svédek a terrortámadásoktól

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Virtuális kerítések védhetik a svéd városokat a terrortámadásoktól, a fejlesztést elsőként Stockholmban próbálhatják ki - jelentette az M1 tudósítója a finn fővárosból, Helsinkiből. Kifejtette, a virtuális kerítés (geofancing) behatárolt területeken ellenőrzi a gyalogos és gépjármű-forgalmat, szükség esetén lassíthatja vagy le is állíthatja azt.

Száz tonna gázolajat kobozott el az olasz rendőrség egy hajóról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Száz tonna csempészett gázolajat kobozott el az olasz rendőrség egy Líbiából érkező hajóról, a hajó kapitányát csempészet és pénzmosás vádjával őrizetbe vették - jelentette be szombaton az olasz rendőrség. A togói zászló alatt haladó hajó több rejtett tartályban szállította a gázolajat, továbbá 11 tonna csempészett cigarettát - áll a szicíliai Siracusa város rendőrségének közleményében.

Az LMP állítja, bizonyítékaik vannak, hogy a vezetésében ott vannak a korábbi rendszer besúgói

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Az LMP újra - immár tizenhatodik alkalommal - benyújtja az átvilágítást, valamint az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke, miniszterelnök-jelöltje szombaton, a nemzeti gyásznapon tartott budapesti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy november 4. a Kádár-rendszer születésnapja is, és azok az emberek, akik az akkori rendszer bűnösei voltak, ma is teljesen titokban élhetnek köztünk, és nem számoltatták el őket.

Fidesz: Ez volt Európa legdicsőségesebb két hete

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Ma már Magyarország önálló, és '56 szelleme fundamentumként szolgál mindenki számára, aki a közért, a nemzetért dolgozhat - hangoztatta Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, a nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen. Azt mondta, az akkori rendszert az egész magyar nép söpörte el; a világon páratlan szabadságharc bontakozott ki, amely azért indult, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, miként éljen.

Szeszesitalnak vélt ismeretlen folyadékot ittak, egyikük belehalt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Ismeretlen összetételű, mérgező folyadék fogyasztása miatt egy nő életét vesztette, három férfi pedig súlyos állapotban került kórházba – írja a police.hu. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy bizonytalan helyről származó, ismeretlen eredetű, engedéllyel nem rendelkező üzletből vagy személytől vásárolt folyadékot, szeszes italt ne fogyasszon.

Boross: Amikor az elnyomás eluralkodik, gyönyörű szabadságharcokkal ékesítjük történelmünket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
A magyarság kivételes szabadságvágyáról beszélt Boross Péter volt kormányfő, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke a nemzeti gyásznap alkalmából szombaton Budapesten, a Rákoskeresztúri új köztemetőben tartott megemlékezésen. Nincs még egy nép a környezetünkben, amely annyiszor kelt volna fel reménytelenül a szabadságért, mint a magyar - jelentette ki.

Apáti Bence: Bogdán László sztorija – lassan kibújik belőlem a bennem lakozó Bayer Zsolt

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 november 4.
"Amikor Kálmán Olgáról, Péterfi Juditról, vagy Bogdán Lászlóról írok, néhány jóérzéssel, és -ízléssel megvert barátom mindig megkérdezi, hogy miért kell ez nekem, miért kínzom magam velük, el szoktam viccelni a választ, mazochizmusra, önkínzásra szoktam hivatkozni, no meg arra, hogy alapvetően szórakoztató látni, ahogy ezek az emberek rendkívül átlátszó módon hazudnak, ahogy propagandistázva gyártják a saját propagandájukat. És gyilkolják le a saját nimbuszukat. Ha egyáltalán volt nekik…" - Apáti Bence a PolgárPortálon.

Belgium valószínűleg kiadja a katalán elnököt Spanyolországnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Belgiumban kormányválság alakulhat ki amiatt, hogy a leváltott katalán elnök, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Spanyolország, jelenleg az országban tartózkodik – állítja a Spanyolország-szakértő. Domonkos Endre az M1-nek elmondta, bár Belgium hivatalosan nem támogatja Katalónia függetlenségét, a nacionalista Új Flamand Szövetség, ami Flandria önállóságát tűzte ki célul, a katalán függetlenségi mozgalmat is támogatja.
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.