Novemberig előzetesben marad a tatabányai kettős gyilkossággal gyanúsított fiú
November 3-ig meghosszabbította a bíróság annak a 15 éves fiúnak az előzetes letartóztatását, aki április 30-án megölt két férfit Tatabányán. A nyomozás október 30-ig tart - írja az Origo.Trefort gimnázium igazgatója: Az oktatás nem tejjel-mézzel folyó Kánaán
Óriási tévedés, hogy jelentősen nőttek volna a tanári bérek – jelentette ki Csapodi Zoltán a csütörtökön megjelent Heti Válasznak adott interjúban. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának igazgatója szerint a pedagógus bérek jóval alatta maradnak a diplomások átlagbérének, a kormány ezzel és az életpályamodellel elvágta annak lehetőségét, hogy tehetséges pályakezdők válasszák a tanári pályát. Az ország maga alatt vágja a fát, ha ezen nem változtat - hangsúlyozta.Többen szimpatizálnak Angela Merkellel
Angela Merkel kifejezetten ismertnek számít a régióban, személyét minden országban tízből kilencen ismerik. A kancellár személyét a horvátok (74%), a románok (71%), az osztrákok (70%) és a szlovének (63%) körében a jelentős többség pozitívan ítéli meg - derült ki a Nézőpont Kutató Intézet jelentéséből.Mándoki László: kiállok Orbán Viktor barátságáért, és természetesen segítek a hazámnak, ha tehetem
Mándoki László, producer, zenekarvezető a Magyar Narancsnak adott interjújában a zenei munkássága mellett beszélt világpolitikáról, illegális bevándorlásról és az Orbán Viktorhoz fűződő barátságáról is, ami egyes vélemények szerint afféle híddá teszi őt a magyar és a német politikai vezetés között.Brexit: Nem sikerült érdemi előrelépést elérni egyik főbb kérdésben sem
Egyik főbb kérdésben sem sikerült "érdemi előrelépést" elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló tárgyalások e heti, harmadik fordulóján - jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója csütörtökön Brüsszelben.Gyurcsány felelőssége is egyértelmű az egyik legnagyobb korrupciós botrányban
Minden idők legnagyobb korrupciós botrányában 166 milliárd forintot loptak el, Budai Gyula szerint a pénz az MSZP-SZDSZ pártkasszájában landolhatott - írja az Origo. A volt elszámoltatási kormánybiztos néhány éve vizsgálta a beruházást, most ennek eredményeiről számolt be az ügyészség előtt.Megkéseltek egy rendőrt Stockholmban
Óriási rendőrségi készültség van Stockholm belvárosának forgalmas részén, a Medborgarplatsen téren, mert megkéseltek egy rendőrt - írja a Local információi alapján az Index.Macron hallja a népet, de megállíthatatlan
A francia államfő hallja a "nép türelmetlenségét", de továbbra is "hazája teljes átalakítását" ígéri a "régi világ erőinek" kétkedései ellenére, s azt szeretné, ha majd az elért eredmények alapján ítélnék meg őt - ezt maga Emmanuel Macron jelentette ki a Le Point című francia hetilapnak adott 22 oldalas interjúban.A harmadik és a további gyermekek után 1-1 millió forinttal csökkenthető a jelzálog-hiteltartozás
A harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől - ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a miniszterelnök által májusban bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.Czeglédy-ügy: tovább körvonalazódik a bűnszervezet
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön.Vége a vakációnak!
Ma véget ér a diákoknak a két és fél hónapos nyári vakáció, pénteken megkezdődik a 2017/18-as tanév. Szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdi meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer. A nemzeti tanévnyitót idén Nagykőrösön tartják.Közel negyven migránst fogtak az egyenruhások
Egy embercsempész szervezet három tagját vették őrizetbe a nyomozók Szegeden, Hercegszántó és Nagylak közelében pedig összesen 39 határsértőt fogtak el csütörtökre virradóra az egyenruhások - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.Botka kinyírja a saját pártját?
Kifejezetten a nyugdíjasbázis visszaeséséből fakad az MSZP támogatottságának csökkenése – ismerték el a Magyar Időknek vezető szocialista politikusok. A közvélemény-kutatások alapján a pártban elkerülhetetlennek tartják a széles körű összefogást, aminek kereteiről még az idén meg szeretnének állapodni, hogy a közös kampányt időben elő lehessen készíteni.Veszett sokat túlóráznak a rendőrök
Csaknem 36 millió túlórát regisztrált a rendőrség az utóbbi hat és fél évben. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint a megnövekedett túlmunkának számos oka van, például az illegális migráció kezelése, de megemlíthető a kiemelt sportrendezvények és a védett vezetők magyarországi látogatásainak biztosítása is - olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában.Szegvári gyilkosság hátborzongató végkifejlettel
A rendőrség lezárta a nyomozást egy eltűnés miatt indult, emberölés elkövetésének bűntette gyanújával folytatódott ügyben- írja az atv.hu.Az iraki kormányerők visszafoglalták al-Ajádiát
Az iraki kormánycsapatok a síita milíciák támogatásával szerdán elfoglalták a Tell-Áfártól északnyugatra fekvő al-Ajádia városkát és a közeli Kabak nevű falut az Iszlám Állam terrorszervezet harcosaitól - közölte Abdul-Amír Rasíd Jaralláh, az iraki hadsereg tábornoka.Bocsánatkérésre szólította fel Rétvári a Jobbik váci elnökét Vona nyugdíjasokat ért megjegyzései miatt
Bocsánatkérésre szólította fel szerdai váci sajtótájékoztatóján Rétvári Bence KDNP-alelnök a Jobbik helyi elnökét Vona Gábor nyugdíjasokat ért korábbi megjegyzései miatt.Ajánljuk még

























