Nőnek öltözve ölt meg tizennégy embert egy öngyilkos merénylő
Egy nőnek öltözött öngyilkos merénylő legalább tizennégy emberrel végzett és húszat megsebesített a nyugat-iraki Anbár tartomány egyik menekülttáborában - közölte Taha Abdul-Gáni tartományi tisztségviselő hétfőn.Ötmilliárdot oszt szét a civil szervezetek és az egyházak között a kormány
Ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó egyházi és civil szervezetek - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.Mégsem tiltják be a párizsi rasszista fesztivált, ahova „fehéreknek” tilos a belépés
Évek óta tartó jelenség Franciaországban, hogy az interneten gyűlölködő, rasszista gondolatokat írnak a franciákról muszlim bloggerek, és vált sokak kommunikációjában szitokszóvá a „fehér” - írja az Origo. Idén nyáron pedig egy sajátos kulturális fesztivált, sőt egyfajta nevelő táborokat szerveznek maguknak és a még nem eléggé meggyőzött muszlimoknak és afrikaiaknak.Legalább 17 embernek nyoma veszett egy németországi buszbaleset következtében
Súlyos balesetet szenvedett és teljesen kiégett egy autóbusz Németországban, az A9-es autópályán, Bajorországban, 17 ember eltűnt, 31 megsérült - tudatta hétfőn a helyi rendőrség.Találtak szállást a Törökországban rekedt magyar turistáknak
Sikerült mindenkinek szállást találni azok közül, akik a Green Holidays utazási iroda csődje miatt szállás nélkül maradtak a törökországi Antalyában - mondta Kiss Gábor ankarai magyar nagykövet az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.Kanadában él az első gyermek, akinek hivatalosan nincs neme
Valóságos formát öltött az egyik leghíresebb liberális vicc, ugyanis a Justin Trudeau által vezetett Kanadában mostantól az állam is azon állásponton van: majd eldönti a gyerek, hogy fiú vagy lány akar-e lenni, ha felnő - írja a 888.hu.Halálkamion: Az elsőrendű vádlottnak is köze lehet a titkosszolgálatokhoz
A 71 migráns halála miatt indult büntetőeljárás során többször is felbukkant külföldi titkosszolgálatok érintettségére vonatkozó információ. A küldő országok nem akarnak tudni ügynökeikről. A 71 migráns halálát okozó embercsempészbanda ügyében nemcsak az ötödrendű bolgár–libanoni kettős állampolgárságú vádlottal kapcsolatban merült fel, hogy külföldi titkosszolgálatnak dolgozott, hanem az elsőrendű vádlottal kapcsolatban is, tudta meg a Magyar Idők.Ismét beidézték Kovács Bélát, ezúttal elő is vezethetik
Július 19-ére ismét gyanúsítottként idézte be a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát. Az ügyészek jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt már június 23-án ki akarták hallgatni a politikust – akit egyébként kémkedéssel is gyanúsítanak –, ám ekkor nem jelent meg a nyomozó hatóságon.Parádézott a magyar csapat a junior úszó Eb-n
Szőnyi Ferenc az egyetlen, aki valaha befejezte a világ legnehezebb futóversenyét
Az Iszlám Állam utolsó nagy bázisában folynak már a harcok
Az EU és Japán egymással vigasztalódik az USA-val elmaradó szabadkereskedelmi egyezmények miatt
A DK-s Niedermüller Péter ott bábáskodik a legújabb migrációügyi okosság mellett is
Csupán az európai muzulmánok harmada szerint kell megölni a „hitetleneket”
Politikai gyűlöletből ölt Ausztriában a tunéziai migráns
Törvényesen szívhatnak a nevadaiak
Budai Gyula: Gyurcsány azért nem válaszol, mert takargatnivalója van
Ajánljuk még

























