Pesti Srácok

Pásztory Dórinak elege van Hosszú Katinka nyílt leveleiből

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 30.
Nyílt levelet írt Hosszú Katinkának a kétszeres paralimpiai bajnok úszónő, Pásztory Dóri a WMN magazinban - írta meg az Origo. Pásztory Hosszú Katinka legutóbbi nyílt levelére válaszolt, amelyben a riói bajnoknő a FINA (nemzetközi szövetség) Világkupa-sorozattal kapcsolatos döntéseire reagált, határozott hangnemben. A lap beszámolt róla, hogy Pásztory arra kíváncsi, hogy "hányan mélyedtek el a részletekben azok közül, akik lájkolták a bejegyzését, illetve, hogy egyáltalán, hányan értik azt, hogy miről szól a világkupa-sorozat változásai kapcsán kialakult diskurzus?"

Hiánypótló mérnökképzés indul, hogy lépést tartsunk Európával

PPestiSrácok.hu Huszonötödik óra 2017 június 30.
Hiánypótló hulladékkezelési-, és hasznosítási szakmérnök-képzés elindítását tervezi az NHKV és felsőoktatási partnerei. legújabb közleményükben fogalmaznak, a hiánypótló képzés a tervek szerint minden korszerű műszaki, biológiai, jogi és közgazdasági ismeretet átad a majd a jelentkezőknek, amelyek a hulladékkezeléssel kapcsolatosak. A hulladékkezelés átalakításának három eleme, a számlázási rendszer összehangolása, a regionális hulladékszállítás bevezetése és az újrahasznosítás átszervezése mellett a rendszer fenntarthatósága érdekében tehát a szakképzésben is változtatások szükségesek. A szigorodó uniós elvárásoknak való megfeleléshez elegendő számú, jól képzett szakemberre lesz szükség, munka nélkül biztos nem maradnak majd a képzés elvégzői.

Magyar-török csúcs: Stabil és erős Törökország a magyarok érdeke

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 30.
Az az érdekünk, hogy Törökország stabil és erős ország legyen egyértelmű és világos vezetéssel, amely képes érvényt szerezni az akaratának - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Ankarában. A kormányfő több miniszterével együtt részt vett a felső szintű stratégiai tanács ülésén, amely a gyakorlatban magyar-török "kormányülést", kormányzati csúcstalálkozót jelent. Orbán Viktor az ülést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a török alkotmányos változásokat üdvözöljük, mert bár ez török belügy, ezek növelik Törökország képességét, hogy meg tudja védeni Európát és segítségére legyen Magyarországnak is Binali Yildirim török miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar és a török népet régi barátság köt össze, és bár a politikai kapcsolatok jók, a kereskedelmi együttműködést még fejleszteni kellene.

Tízmilliós túlárazások miatt vonhatják felelősségre Gyárfás Tamást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 30.
Több tízmillió forintos túlárazással épített faházat és kertet annak idejen a Gyárfás Tamás vezette úszószövetség a saját telkén - írja az Origo arra a független könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva, amit Bienerth Gusztáv, a MÚSZ új elnöke rendelt meg. Mint arról a hírportál korábban beszámolt, a Gyárfás idején történtek miatt feljelentést tesz az úszószövetség.

Kövér László: a Fidesz számára az ellenzék "érdektelen", az ország problémáira koncentrálnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 30.
Sem a Jobbikkal, sem az MSZP-vel nem működne együtt a 2018-as választás után Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a Hetek című hetilapnak adott, pénteken megjelent interjúban beszélt a migrációs válság veszélyeiről, de annak a konfliktusnak az okairól is, amely a Fidesz és Soros György, illetve Simicska Lajos között húzódik.

Újraértelmezett matek a Simicska–Jobbik „koalíció” védelmében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 30.
Természetesen a „hiteles tájékoztatás” jegyében, nagyot akart durrantani tegnap a 24.hu a jelenlegi jobbikos plakátmizéria kapcsán azzal összefüggésben, hogy vajon a Jobbik, vagy anno a Fidesz plakátolt olcsóbban. Azonban nagyon úgy tűnik, a nagy erőlködésben alaposan kifogott a matek a komplett Simicska-médián – hívta fel a figyelmet az egyébként is objektivitásukról híres portálokon megjelent cikkekre a 888.hu.

A ledarált áfabevallások miatt tartóztatták le a Czeglédy-ügy tizedik gyanúsítottját (FRISSÍTVE!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 június 30.
A Humán Operátor Zrt.-nél múlt héten ledarált áfabevallások és megsemmisített hivatalos iratok miatt tartóztatták le tegnap a NAV nyomozói a több mint hárommilliárdos adócsalás gyanújával előzetesben lévő MSZP-s Czeglédy Csaba cégének egyik vezető alkalmazottját - értesült a PestiSrácok.hu. Bár portálunkat három helyről is megerősítették abban, hogy a szocialisták vasi üdvöskéjét, Tánczos Andreát vették őrizetbe, más forrásainktól ma úgy értesültünk, hogy nem Tánczos Andreát, hanem egy másik szombathelyi hölgyet, a Humán Operátor Zrt. egyik másik alkalmazottját tartóztatták le a Czeglédy-ügyben. A PestiSrácok.hu elnézést kér Tánczos Andreától és férjétől, Tánczos Mihálytól, biztos helyről származó elsődleges információnk helytelennek bizonyultak. Az érintettektől még egyszer elnézést kérünk, cikkünket azonnal frissítettük. A PestiSrácok.hu új információi szerint a Czeglédy-ügy tizedik gyanúsítottja a Humán Operátor Zrt. szombathelyi irodájában dolgozott és az iskolaszövetkezetek irányítása volt a feladata. A hölgyet a Czeglédy-féle bűnszervezettel összefüggésben mint bűnsegédet gyanúsította meg a nyomozóhatóság.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.