Pesti Srácok

Kishantosi Kft: A bíróság nem is vizsgálta a pályázatok törvényességét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 27.
A Kormány állításával szemben sem a Fővárosi Törvényszék, sem az Alkotmánybíróság nem vizsgálta meg a kishantosi földekre kiírt pályázatok és pályázati eljárások törvényességét - írta a Kishantosi Nonprofit Kft. közleményében. Hangsúlyozzák, a bíróság első-, és másodfokon érdemi vizsgálat nélkül utasította el a kishantosiak keresetét. Ugyanígy járt el az Alkotmánybíróság is, amely korábban éppen a Fővárosi Törvényszék törvényességi aggályai miatt vizsgálta a szerződések törvényességét.

Több, mint egymillió dollárral támogatta Soros az "elkerülhetetlen" migrációt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 27.
Megszólalt az Open Society Foundations: „mi az adományozás unalmas ügyintézői vagyunk.” A szervezet két tagja az Indexnek adott interjút, melyben hangsúlyozták, hogy annak ellenére, hogy Soros György az alapítójuk, tőle függetlenül működnek, nem osztják az összes nézetét, és OSF akkor is lesz, ha Soros meghal. Az interjúból az is kiderült, hogy a Soros szervezet 1,1 millió dollárral támogatta a "migrációval kapcsolatos ügyeket."

„Repülhet” a miniszterelnök-helyettes a román kormányból

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 27.
Daniel Constantin román miniszterelnök-helyettes leváltására tesz javaslatot az államfőnek Sorin Grindeanu szociáldemokrata román miniszterelnök, miután a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE megvonta politikai támogatását a párt társelnöki tisztségét betöltő Constantintől. A szociálliberális kormánykoalíció döntését a miniszterelnök jelentette be hétfőn.

Több kérdésben nem ért egyet Toroczkai Vonával

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 27.
Ásotthalom polgármestere a Magyar Időknek adott interjújában elismerte, hogy számos kérdésben vita van közte és Vona Gábor, illetve a párt más prominens képviselői között. Ilyen például az alaptörvény módosítása, amelyet a Jobbik nem szavazott meg a parlamentben, de idetartozik a mecsetépítés megakadályozása, a budapesti melegfelvonulás betiltása vagy a hanuka alkalmából küldött üdvözlet. Mint mondta: reméli, hogy nemcsak a neve miatt választották meg a Jobbik alelnökének, hanem az elveire és a munkájára is szükség van.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.