Pesti Srácok

Az amerikai legfelsőbb bíróság nem akar transzklotyókkal foglalkozni

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 7.
Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság hétfőn közölte, nem akar foglalkozni a transzneműek vécéhasználatának ügyeivel. A történet előzménye, hogy a 17 éves, lánynak született Gavin Grimm-et, mivel fiúnak érezte magát, kezdetben beengedték a fiú vécébe, aztán már csak a semleges vécét használhatta. Ezzel szerinte kirekesztették a fiúk közül.

Kálmán Olgát már nem érdekli, hogyan szerezte milliárdjait új kenyéradója, Simicska Lajos

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 6.
Simicska azt mondta ki, hogy ez innentől kezdve vállalhatatlan – így értelmezte a G-napot a 444.hu-nak nyilatkozva Kálmán Olga. A Hír TV-hez igazolt műsorvezető szerint Simicska és Orbán szakítása után lett kritikus, igazi hírtelevízió a Hír TV. Bár korábban oligarcházta Simicskát, ma már nem érdekli, honnan szerezte vagyonát a nagyvállalkozó, nem akar ezzel a témával foglalkozni, inkább a jövőbe néz.

Rossz hír a huhogóknak: júniusban kezdődhet a 3-as metró felújítása

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 6.
Júniusban megkezdődhet a 3-as metróvonal felújítása – mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Tarlós István közölte, a BKV által a kiviteli tervekre kiírt tendereket részlegesen módosítani kellett egy jogszabályi változás miatt, de „ettől még az idén nyáron, júniusban a kivitelezés megindulhat”.

Leköpik, terrorizálják a francia nőket a muszlimok, ha szoknyában vannak, vagy nincs rajtuk fejkendő

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 6.
Komoly társadalmi problémát jelent Franciaországban a muszlim közösségek egyre erősebbé válása miatt a nők hátrányos megkülönböztetése. A France 2 közszolgálati televízió riportot közölt arról, hogy az egyik párizsi elővárosban több kávézóba sem engedtek be nőket, csak férfiakat, mert a muszlim férfiak szerint ott nincs helye egy nőnek.

A Jobbik ma is egy kis strómanozással ütötte el az időt a parlamentben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 6.
Vona Gábor (Jobbik) szerint amióta a Fidesz-KDNP van kormányon, megszűnt a szervezett bűnözés Magyarországon: ma ugyanis a kormány jelenti a szervezett bűnözést az országban, mert olyan maffiát hozott létre, amely mellett nincs tér másnak. Tuzson Bence (Fidesz) úgy reagált: a Jobbiknak „új gazdája van”, egy magyar földesúr, aki médiavállalkozó is, és a párt elárulta a saját szavazóit, nem az ő érdekükben politizálnak.

Kósa: „Az eltűnt milliárdok az MSZP kasszájában végezték”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 6.
A szocialisták nem tisztázták, hogy a Szeviép-pénzek valóban az MSZP-hez kerültek-e, de hallgatnak a 4-es metró beruházása kapcsán eltűnt milliárdokról is – hangsúlyozta hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: 379 kisvállalkozót tett tönkre a Szeviép, amely mintegy 11 milliárd forintos adósságot hagyott maga mögött. Hozzátette: az adóhatóság 2013-ban csődbűncselekmény miatt nyomozást indított, a büntetőeljárás most is zajlik a cégvezetőkkel szemben, akik több szálon kötődnek a szocialistákhoz, kiemelten Ujhelyi Istvánhoz, az MSZP alelnökéhez.

A hatóságokat jobban zavarják a PestiSrácok.hu kérdései, mint a Ligetvédők balhéi

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 március 6.
Az egy éve húzódó városligeti tüntetéssorozatnak hála, a tiltakozók mára nemhogy a fákat, de még a bokrokat sem engedik megnyesni a kertészeknek - tudta meg a PestiSrácok.hu, miközben a parkban rendszeresen gyújtanak illegálisan tüzet, és sokan életvitelszerűen élnek a Ligetvédők sátortáborában. Miután ma hajnalban egy aktivistát fejbevert egy markológép, újra aktivizálódni látszik a Ligetvédők mára legalább két csoportra oszló közössége. Mindezek kapcsán szöget ütött a fejünkben, mennyire terheli meg az adófizetők pénztárcáját a rendőrséget és a tűzoltókat folyton éberen tartó tüntetés-sorozat, a kivonulások, ellenőrzések, intézkedések. Annyit legalább megtudtunk, működik a demokrácia.

„Ne Soros szervezeteinek érveit vegye figyelembe az ellenzék, hanem Magyarország biztonságát”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 6.
A Fidesz felszólítja az ellenzéki pártokat arra, hogy a keddi végszavazás során szavazzák meg a jogi határzár megerősítését célzó jogszabályokat – jelentette ki a párt kommunikációs igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Hidvéghi Balázs közölte: arra kérik az ellenzéki pártokat, hogy ne külső érdekeket, Brüsszel érdekét, ne a Soros György által támogatott szervezetek érveit vegyék figyelembe, hanem Magyarország biztonságát. Aki erre a törvényre nemmel szavaz, az egyértelműen bevándorláspárti – fogalmazott.

Fazekas: Vérlázító, hogy egyes gyártók más minőségű élelmiszert árulnak Európa különböző országaiban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 6.
Elfogadhatatlan, hogy az élelmiszerek minőségével kapcsolatban egyes cégek másodrendű uniós állampolgároknak tartják a közép-kelet-európai lakosokat – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok szakminisztereinek mezőgazdasági és halászati tanácsülésének szünetében a közmédia újságíróinak nyilatkozva.

Sztrájkba léphetnek a BKV-dolgozók

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 6.
Drámai helyzetképről ír az Index a BKV 2017-2020 évekre készített humán stratégiájára hivatkozva. A portálszerint a következő években 1000 kilépő pótlását kell megoldani úgy, hogy a fizetés minden területen kisebb, mint a hazai konkurenciánál, a külföldiről nem is beszélve. A dolgozók elkeseredettek, a szakszervezetek elszántak: ha nem lesz 30 százalékos béremelés, sztrájkolni fognak.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.