A román liberálisok szerint Iohannis és a korrupcióellenes ügyészség akarja a hatalmat
Klaus Iohannis román államfő a decemberi választások nyomán januárban hivatalba lépett szociálliberális kormány leváltását tervezi - állította Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik koalíciós párt, a szabadelvű ALDE társelnöke a Btk.-módosítás elleni nagyszabású tüntetéseket kommentálva.Már a Pentagon is komolyanveszi az ISIS barkácsdrónjait
Kiskereskedelmi forgalomban kapható drónokból gyárt gyilkos gépeket az ISIS – írja a New York Times információira hivatkozva a 444.hu. A megszerzett adatok szerint az is kiderült, a felderítő drónok mellett a terroristáknak bomba ledobására alkalmas drónjaik is vannak, illetve olyan kamikazedrónok, amiket robbanóanyaggal megpakolva a célpontnak vezetnek.A Nézőpont szerint üzengetésből nem lesz baloldali összefogás
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a balliberális pártok egymás közötti üzengetése oda is vezethet, hogy nem lesz választási összefogás közöttük. Boros Bánk Levente úgy látja, Gyurcsány Ferencnek az a célja, hogy sakkban tartsa az MSZP-t. Gyurcsány Ferenc nem szavazatokat szeretne, hanem befolyást, a balliberális oldal informális vezetője akar lenni - hangoztatta.A Jobbik nem állít jelöltet, de sem Ádert, sem Majtényit nem támogatják
A Jobbik nem kíván államfőjelöltet állítani, mert azt szeretné, hogy közvetlenül a magyar emberek dönthessenek arról, ki méltó erre a posztra - mondta Volner János, a Jobbik frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Volner János a miniszterelnökre utalva kijelentette, Magyarországon ma csak abból lehet államfőjelölt, "akinek Viktor engedi".Az amerikai igazságügyi minisztérium fellebbezett Trump beutazási tilalmi rendeletének felfüggesztése ellen
Fellebbezett szombaton az amerikai igazságügyi minisztérium Donald Trump amerikai elnök beutazási tilalmi rendeletének felfüggesztése ellen, amelyet egy szövetségi bíró rendelt el az előző nap. Trump újságíróknak ezzel kapcsolatban azt mondta: "Győzni fogunk. Az országunk biztonsága érdekében, győzni fogunk".Így vigyázott Pintér Putyinra (VIDEÓ)
Vlagyimir Putyin elégedett volt és megköszönte a TEK munkáját – tudta meg a Híradó.hu. Az orosz elnököt, mint a világ négy legjobban őrzött emberének egyikét, a TEK 3-as fokozatú, kiemelt biztonsági intézkedésekkel várta.Trump csökkentené az ENSZ-hozzájárulást és felülvizsgáltatja a kéksisakosok misszióit
Mélyreható vizsgálatot kezdeményezett Nikki Haley új amerikai ENSZ-nagykövet annak feltárására, hogy hogyan lehetne csökkenteni az ENSZ kéksisakos, békefenntartó misszióinak számát - tudatták helyi idő szerint szombaton nevük mellőzését kérő ENSZ-diplomaták New Yorkban.„Összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk” – budapesti székely bál negyedszer
Negyedik alkalommal rendezték meg szombaton a Székely Bált Budapesten, a Várkert Bazárban. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk”. A főpolgármester megköszönte, hogy negyedik alkalommal lehet a bál védnöke, s kitért arra, hogy idén már öt külhoni magyar kedvezményezettje van a rendezvénynek.Meghátrált a román kormányfő – mégsem enyhítik a korrupt politikusok büntetését
A román kormány hatálytalanítani fogja vasárnap korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet és perrendtartást módosította – jelentette be Sorin Grindeanu román miniszterelnök szombaton, a rendelet elleni országos tüntetéssorozat ötödik napján.Az Együtt-PM úgy szétment, hogy Zuglóban már egymást ütik
Úgy tűnik, egy zuglói önkormányzati képviselői hely is annyira vonzó a balliberális kispártoknak, hogy képesek egymásnak ugrani a közös jelölt személye miatt. Az Együtt ki is maradt a nagy ballib összefogásból, és egy külön civil jelöltet támogat az áprilisi időközi választáson.Magabiztos győzelemmel tért vissza saját csarnokába a Fradi a BL-ben
A Ferencváros 32:24-re legyőzte a német Thüringer csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája második csoportkörének 1. csoportjában, a második forduló szombati játéknapján. Az FTC ezt megelőzően legutóbb több mint kilenc éve, 2008. január 6-án játszhatott a népligeti sportcsarnokban Bajnokok Ligája-mérkőzést. Mivel a BOK (korábbi Syma) Csarnok a középdöntő minden időpontjában foglalt, az európai szövetség (EHF) engedélyezte, hogy a csapat a teljesen megújult Elek Gyula Arénában fogadja ellenfeleit.Rájár a rúd Simicskára: végrehajtás az Index ellen
Végrehajtást rendelt el az Index.hu Zrt. ellen pénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság – tudta meg a Ripost.hu. A végrehajtás tényét a cégnyilvántartásba is bejegyezték. A balliberális hírportál tavaly óta egy opciós szerződés révén már gyakorlatilag Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.„Csak a bosszú hajtja Simicskát” – Nagy Ervin sem megy többé a Hír TV-be
Csak a bosszú hajtja a Hír Tv-t, a Lánchíd Rádiót és a Magyar Nemzetet is magában foglaló médiabirodalom tulajdonosát, Simicska Lajost – nyilatkozta a Magyar Időknek Nagy Ervin filozófus, a Jobbik egykori alelnöke, aki bejelentette: nem kíván szerepelni a jövőben a Hír TV műsoraiban. Korábban a Demokrata főszerkesztője, illetve főmunkatársa, Bencsik András és Szentesi Zöldi László is jelezte, nem mennek többé Simicska tévéjébe.„Felül lesz bírálva!” – Trump visszaszólt a rendeletét felfüggesztő bírónak
Nevetségesnek nevezte szombaton Donald Trump amerikai elnök, hogy egy szövetségi bíró pénteken ideiglenesen felfüggesztette az általa hét, muszlim többségű ország állampolgáraival szemben elrendelt beutazási tilalmat. Szerinte felül fogják bírálni a bíró döntését.Metró-panama: vizsgálóbizottságot állítana föl a Fidesz
A Fidesz kezdeményezi, hogy a Fővárosi Közgyűlés állítson fel egy vizsgálóbizottságot a 4-es metró beruházása körüli korrupciós ügyek feltárására. Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombati sajtótájékoztatóján egyértelműen a rendszerváltás utáni legnagyobb korrupciós ügynek nevezte a beruházást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése alapján.Két év alatt 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban
A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Két nagyon fontos hír érkezett Bokros Lajos és Szigetvári Viktor pártjáról
Majd' kiejtettük a kezünkből a kanalat a szombati ebéd közben, amikor meghallottuk, milyen hírek érkeztek Bokros Lajos és Szigetvári Viktor méltán népszerű pártjának háza tájáról.Ajánljuk még

























