Pesti Srácok

Kálmán Olgát már nem érdekli, hogyan szerezte milliárdjait új kenyéradója, Simicska Lajos

Kálmán Olgát már nem érdekli, hogyan szerezte milliárdjait új kenyéradója, Simicska Lajos

Simicska azt mondta ki, hogy ez innentől kezdve vállalhatatlan – így értelmezte a G-napot a 444.hu-nak nyilatkozva Kálmán Olga. A Hír TV-hez igazolt műsorvezető szerint Simicska és Orbán szakítása után lett kritikus, igazi hírtelevízió a Hír TV. Bár korábban oligarcházta Simicskát, ma már nem érdekli, honnan szerezte vagyonát a nagyvállalkozó, nem akar ezzel a témával foglalkozni, inkább a jövőbe néz.

Kálmán Olgáról tavaly decemberben derült ki, hogy otthagyja az ATV-t, és a Hír TV-hez igazol. Kálmán most megerősítette, amit korábban az Indexnek már elmondott, vagyis hogy nem konfliktus miatt hagyta ott az ATV-t. Ugyanakkor azt is elmondta: a Hír TV-nél „kedvesen, rendesen, aranyosan” fogadták.

– mondta a 444.hu-nak. A G-nap után kicserélődött a televízió irányító-testülete, onnantól ez a tévé valódi hírtévéként” kezdett el működni – áradozott a 180 fokot fordult csatornáról annak új műsorvezetője. A G-napról azt mondta:

PestiSracok facebook image
Fotó: 444.hu/Botos Tamás

Majd azt jósolta: Simicska és Orbán már nem fognak kibékülni. Úgy vélte, nem csak 2018 végéig fogja kihúzni Simicska médiabirodalma, szerinte a Hír TV egy „működőképes televízió”.

A műsorvezető állítása szerint hamar megegyezett Simicskával, de elismerte, hogy korábban neki is lettek volna kérdései a nagyvállalkozóhoz egy interjúban. Most azonban már nem érdekli, hogy mi volt a G-nap előtt, meg azóta milyen vállalkozásokat üzemeltet Simicska Lajos. Arra a kulcsfontosságú kérdésre, nem zavarja-e, hogy a tévé – így az ő műsora is – a 2010-2014 közötti közbeszerzési „tarolásból” működhet, terelni próbált:

(Mindez azért is különösen pikáns, mert 2015 előtt Kálmán még oligarcházta Simicskát: pálfordulásának stációiról az Origo írt érdekes cikket.) Most viszont már úgy látja: a HírTV megváltozott, vállalhatóvá vált, mert „végre nem ideológiai, hanem szakmai alapon működik”, amelynek most a részese lesz.

Fotó: 444.hu/Botos Tamás

Forrás: 444.hu. Vezető kép: 444.hu/Botos Tamás