Ingyenes étkezés és tankönyv a roma gyerekeknek, Czibere szerint jól halad az integráció
A romafelzárkóztatás legfontosabb területein, többi között a roma gyermekek oktatása és étkeztetése, valamint a munkaerőpiaci integráció tekintetében jelentős eredményeket ért el Magyarország, de tovább kell gyorsítani a romák integrációját - hangsúlyozta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az Európai Unió Tanácsának foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi ügyekért felelős minisztereinek brüsszeli ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.Gyerekeknek tanították a gyilkolást a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai
Az első harmadánál tart a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) és más paramilitáris szervezetek ügyében folyó vizsgálat - közölte Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság együttes ülését követően újságírókkal. Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke pedig arról beszélt, hogy a radikális szervezetek tevékenységének felderítése 2015-ben kezdődött, és ennek egyik cselekménye során történt a rendőrgyilkosság Bőnyben.Nem késett a román bosszú - Ciolos leváltotta a magyar alprefektust, mert autonómiáról beszélt
Dacian Ciolos miniszterelnök a belügyminiszter javaslatára csütörtökön felmentette tisztségéből Marossy Zoltán Temes megyei alprefektust, aki egy temesvári portálnak adott interjúban szerdán többek között az autonómia szükségességéről, és Románia nemzetállami önmeghatározása elhibázott voltáról beszélt - közölte csütörtökön a Hotnews.ro portál.Az MSZP ismét a Jobbik sarkában
A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a pártok rangsorában, a Jobbik viszont összességében gyengült. Az ellenzéki pártok közül a teljes népesség körében a Jobbikra a választópolgárok 11 százaléka adná szavazatát. Az MSZP erősödni tudott, jelenleg 10 százalékon áll, azaz újra megközelítette a Jobbikot.Lázár János: Áttörésre készülnek a migránspárti erők az Európai Tanácsban
Sarokba akarja szorítani Magyarországot Brüsszel a bevándorlás ügyében, azonban a kormány szövetségesekkel, vagy támogatók hiányában is kitart a korábbi álláspontja mellett - jelentette ki Lázár János az e heti "kormányinfón". A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy idén nem kapnak jutalmat a kormánytisztviselők, továbbá Tőkés Lászlónak is üzent, aki kritizálta a kormánytagok és Kövér László részvételét az RMDSZ-kampányban, mégpedig így: ez reáálpolitika és nem érzelmi kérdés.A Porche is manipulálhatta a fogyasztási adatokat
A német WirtschaftsWoche hírportál csütörtöki beszámolója szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porsche autógyárnál. A WirtschaftsWoche a közlekedési minisztérium szóvivőjét idézve arról számol be, hogy a KBA a jármű üzemmódját a kormányállás szöge alapján felismerő szoftverről kapott tájékoztatást a Porsche belső forrásaitól.A bevándorlás korlátozása nélkül nem lesz német nagykoalíció
Németországban a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetői csütörtökön üdvözölték a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusán hozott határozatokat az újabb menekültügyi szigorításokról, a burkaviselési tilalomról és a kettős állampolgárság korlátozásáról, de jelezték, hogy továbbra sem engednek abból a követelésükből, hogy korlátozni kell a befogadható menekültek számát. „A felső határ nélkül nincs koalíció a CSU-val" - húzta alá Manfred Weber.Régi ismerősök a BL nyolcaddöntőben
Az utolsó négy csoporttal tegnap este véget ért a Bajnokok Ligája csoportköre, a nyolcaddöntőben pedig elég papírformaszerű mezőny jött össze, a szokásos futballnagyhatalmak legjobb csapataival. Négy spanyol, három-három angol és német, valamint két-két olasz, francia és portugál klub dönti el a kupa sorsát.Terrorista, vagy a tömegpszichózis áldozata? - Megszólal Ahmed H. ügyvédje és az államtitkár
Ahmed H. bűne annyi, hogy eldobott három valamit a határnál, ráadásul tömegpszichózis áldozatává vált, mert körülötte mindenki dobált a könnygáz-füstben - ezt állította a terrorcselekményekért első fokon 10 évre ítélt ciprusi-szír férfi védőügyvédje, Sebők Balázs a Magyar Narancs friss számában. Szerinte a terrorellenes törvény eleve kétértelmű. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára minderre a PestiSrácok.hu kérdésére úgy reagált: a bírák kellően bölcsek ahhoz, hogy el tudják különíteni a terrorizmust más büntetőjogi tényállásoktól. Völner a leköszönő amerikai kormány kritikájára is kitért, kijelentve: az nem más, mint politikai hecckampány. - Érdekes, Guantanamóval nem volt problémájuk - fűzte hozzá az államtitkár.A román miniszterelnök illetlennek tartja a magyar őszinteséget
Dacian Ciolos román miniszterelnök szerint "illetlenek", és "nem elegánsak" azok a kijelentések, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök tett Szatmárnémetiben, illetve azok, amelyeket korábban más magyar vezetők tettek Románia nemzeti ünnepével kapcsolatban - közölte Liviu Iolu román kormányszóvivő egy csütörtöki sajtótájékoztatón.Megkezdődött Hunvald György ügyében a perújítási eljárás
Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Hunvald György egykori szocialista erzsébetvárosi polgármester ügyében a perújítás, a hűtlen kezelés miatt zajló eljárás csütörtöki tárgyalási napján az eljáró bíró az ügyben korábban született iratokat ismertette.Emléktáblát avatnak Fekete Gyulának
Moszkvában tárgyal Trump külpolitikai tanácsadója
Moszkvába érkezett Carter Page, Donald Trump megválasztott amerikai elnök tanácsadója, hogy befolyásos orosz üzletemberekkel és szellemi vezetőkkel tárgyaljon - jelentette csütörtökön a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.Mindössze tizennégy évvel megúszta a domaszéki taxis brutális gyilkosa
Tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 1998-ban brutálisan meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt.Lemondott Dúró Dóra
Lemondott Dúró Dóra a Jobbik frakcióvezető-helyettesi pozíciójáról. Döntését a Facebook-oldalán tette közzé. Mint írja, a Jobbik "értelmiségi holdudvarának építéséért felelős politikusként" kíván tovább dolgozni a parlament Kulturális Bizottságában betöltött pozícióját azonban nem kívánja feladni, vagyis az oktatáspolitikában végzett szakmai munkáját folytatja.Balog Zoltán válthatja Áder Jánost
Áder János csak egy ciklusra vállalta a köztársasági elnökséget, és amikor jövő tavasszal lejár a mandátuma, távozni készül pozíciójából, értesült az atv.hu az ügyre rálátó forrásoktól. A köztársasági elnöki poszt várományosa az Atv szerint nem más, mint Balog Zoltán emberminiszter.Diákotthonok alapítói és ügyintézőik ellen adtak ki elfogatóparancsot
Elfogatóparancsot adott ki csütörtökön az ankarai főügyészség húsz török tartományban olyan diákotthonok és partnercégeik alapítói, ügyintézői, valamint alkalmazottai ellen, amelyek állítólag kapcsolatban állnak a július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmával - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.Ajánljuk még

























