Brutális felvételeken a Hamász ellen indított izraeli támadás, amit a Hezbollah sem hagyott szó nélkül
Számos rakétát indítottak Libanonból az észak-izraeli Adamit felé, a támadásban öt katona könnyebben sérült meg – minderről az IDF adott ki rövid tájékoztatást az X-en közzétett bejegyzésben. Az izraeliek szerint a Hezbollah folyamatos terrortámadásai megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, ők pedig továbbra is megvédik határaikat minden fenyegetéstől. Közben a közösségi oldalakon egyre több videó látható az egymás ellen indított támadásokról.Az euró csehországi bevezetését sürgette a cseh elnök
Petr Pavel cseh államfő az euró csehországi bevezetésére irányuló intézkedéseket sürgetett hétfőn, hivatalba lépése utáni első újévi üzenetében.Szilveszter után 300 köbméter hulladékot szedtek össze a főváros közterületeiről
Több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.Keményen kiosztotta Trump az újév alkalmából Bident
Kemény üzenetet küldött Donald Trump korábbi elnök Joe Bidennek és a Demokrata Pártnak – írta a Newsweek. Trump a TRUTH Social nevű közösségi oldalán megosztott bejegyzésében bűnözőnek nevezte Bident, és újfent kiállt amellett az álláspontja mellett, hogy a 2020-as választásokat elcsalták a demokraták.Közös nyilatkozatban állt ki a családokért a magyar, a szerb és a bolgár államfő
Közös újévi nyilatkozatban állt ki a családok fontosságáért a Családbarát Elnökök Hálózata. A magyar, a szerb és a bolgár államfő által jegyzett dokumentumot hétfőn Novák Katalin köztársasági elnök is közzétette a Sándor-palota honlapján.Tovább nőtt az orosz csapás halálos áldozatainak száma Kijevben (Videó)
A mentést végzők újabb holttesteket emeltek ki a romok alól az ukrán fővárosban, Kijevben, ahol így 28-ra nőtt a december 29-i orosz támadás halálos áldozatainak száma – közölte Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője hétfőn, a Telegramon.Belehajtott a szilveszteri tömegbe egy autós New Yorkban (Videó)
A tömegbe hajtott egy sofőr helyi idő szerint hétfő hajnalban New Yorkban, a Times Square-nél tartott szilveszteri ünnepség közelében. A balesetben legalább kilenc ember megsebesült, köztük több rendőr is – írja az Index.Magyarul köszöntötte az újévet Marco Rossi
Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya magyarul köszöntötte a 2024-es évet a közösségi felületein – írja az Index. A nemzeti együttest az Európa-bajnokságra csoportelsőként kivezető szakember számára saját elmondása szerint a magyar nyelv még mindig jelentős kihívásokat tartogat, ennek ellenére közösségi felületein magyarul üzent.Putyin: Oroszország kész a békére Ukrajnában
A Bloomberg írta meg, hogy Vlagyimir Putyin bejelentette: Oroszország békét kötne Ukrajnával, de csak a saját feltételei szerint, és nem fogja feladni az eddig elfoglalt területeit.Pert nyert a román csendőrség ellen a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Alapfokon megnyerte a román csendőrség által a székely szabadság napja tavalyi megszervezéséért kirótt bírság ügyében indított pert Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke – ezt maga az érintett jelentette be hétfőn, közösségi oldalán.Így búcsúztatta az óévet Orbán Viktor (Videó)
„Tegnap óévet búcsúztatva az Operaház tetején – miniszterelnökkel, pénzügyminiszterrel is ékes – társaságunk alkalmi kórussá alakult” – írta Facebook-oldalán Ókovács Szilveszter. Az Operaház főigazgatójának bejegyzéséből kiderült: Erkel Bánk bánjának bordalát énekelte a társaság.Több ezren tüntettek a palesztinok mellett Isztambulban (Videó)
Több ezren vonultak utcára hétfőn Isztambulban, hogy kifejezzék szolidaritásukat a palesztinokkal. A résztvevők török és palesztin zászlókat lengetve vonultak át az Isztambul központjában lévő Galata-hídon, többen közülük a Hamász palesztin terrorszervezet zöld fejpántját viselték.A migráció miatt brutálisan megnőtt a nőkkel szembeni erőszakos esetek száma Németországban
A németországi szövetségi bűnügyi hivatal statisztikái szerint az elmúlt években, 2015 és 2022 között évente több mint ezer nőt zaklattak szexuálisan vagy erőszakoskodtak nőkkel az illegális migránsok.Fájdalmas álprobléma – Csatatérré változott Berlin szilveszter estére (Videó)
Németországban idén is komoly zavargások voltak szilveszterkor: Berlinben, Lipcsében és más városokban erőszakos tömeg tombolt az utcákon, a rendőröket és a mentőszolgálatot tűzijátékkal lőtték, fenyegették és akadályozták feladataik ellátásában – írja a nius.de cikke alapján a Mandiner.Háromgyermekes magyar–izraeli édesapát gyilkolt meg a Hamász terrorszervezet
Bejelentette a Beeri kibuc, hogy az október 7-e óta eltűntként nyilvántartott Ilan Weiszt, a magyar állampolgárságú háromgyermekes édesapát még aznap megölték a települést elözönlő terroristák – minderről a Hetek számolt be.Így köszönti az új esztendőt a politikai nagyvad – Karácsony szerint Budapest megmutatta, hogy legyőzhetetlen (Videó)
Budapestnek egyszerre volt ünnep és megpróbáltatás 2023 – jelentette ki Budapest főpolgármestere a közösségi oldalára hétfőn feltöltött újévköszöntő videójában.Tizenöt emberrel szemben indult eljárás tűzijátékokkal kapcsolatos szabálysértések miatt
Húsz esetben, tizenöt emberrel szemben indult eljárás polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt vasárnap dél és hétfő reggel hat óra között – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.Ajánljuk még

























