Ezzel a két szóval a világból is kiüldözhetjük az ellenzéket
Néhány napon belül két kórház főigazgatóját menesztette Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, és a balliberális sajtó máris könyékig tunkol a témában: szokásos stílusukban osztják az észt és karaktergyilkolják a minisztert. Pedig csupán arról van szó, hogy ismét fogalmuk sincs arról, mi történik. Éspedig azért, mert nem értik, mit jelent, miért fontos ez a két egyszerű, magyar szó: kötelesség, felelősség. Újságírónak látszó televíziós terroristák
Szijjártó Pétert s rajta keresztül hazánkat vádolta különféle hazugságokkal a nyugati álhírgyártás zászlóshajója, a CNN riporternője. Külügyminiszterünk ugyan pompásan helyretette a pimasz nőszemélyt, ám a nemzetközi balliberális maffia ennyitől még nem fog leállni. Az fáj nekik, hogy Magyarországnak szuverén, nemzeti érdekű kormánya van, nem Nyugatról irányított bábkormánya. Addig ütik, fenyegetik, zsarolják majd hazánkat, míg itteni bábjaikat hatalomra nem segítik. Addig nem adják föl, míg újra gyarmat nem leszünk. Karácsony szerint most is mindent ragyogóan csinált, és mások tehetnek az idősek haláláról
Karácsony Gergely kikéri magának, hogy ő lenne a felelős a fővárosi fenntartású Pesti úti idősek otthonában történtekért. Tényleg, mi köze is neki ahhoz, hogy e sorok írásakor már vagy fél tucat nyugdíjas meghalt az intézményben és legalább százan (köztük tucatnyian ápolók) megfertőződtek – nagy valószínűséggel azért, mert az intézmény nagy ívben tojt a járványügyi előírásokra. Az ott lakó idősek jó része rühes, de a főpolgármester pipiskedve magyarázza, hogy minden rendben, nem a fenntartó a hibás, hanem a „lakájmédia” meg a kormány... Ilyen a mesékben sincs!
Puhára esett az őszödi beszédért lelkesedő, gyurcsányista bíró
Van egy jó meg egy rossz hírünk. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a napokban megszabadult Cserni János bírótól, aki Gyurcsány Ferenc melletti kiállásával, szélsőségesen balliberális politikai megnyilatkozásaival és jobboldali közszereplőkkel szembeni elfogult ítéleteivel szerzett magának kétes hírnevet. Ám a búcsú nem végleges: a Fővárosi Ítélőtáblán folytatja büntetőbíróként, így félő, hogy a hozzá kerülő, politikai kötődésű ügyekben – ahogy korábban – elfogult ítéleteket hoz majd. Gyurcsánynak megint fölbillenhetett a folyadékháztartása
Újra elgurult a viszkis üveg. A Böszme tegnap legazemberezte és útonállónak nevezte Orbán Viktort. Magyarország módszerváltás utáni történetében egy olyan emberről tudunk, aki közjogi méltóságot töltött be, ám hitvány viselkedése, trágár, útszéli megnyilvánulásai miatt nemhogy egy ország vezetésére – egy angyalföldi kocsma segédcsaposának is méltatlan lenne. Ő Gyurcsány Ferenc. Mit keresünk még a brüsszeli viperafészekben?
Ezrével halnak meg Nyugat-Európában az emberek, jelentős részben az ottani kormányok töketlenkedése miatt. Halottasházakká váltak a kórházaik, atomcsapás utáni tájképet mutatnak városaik – de még most, az arató halál közepette, mikor az életek mentésénél semmi sem lehetne fontosabb, van képük, gonoszságuk Magyarország ellen fenekedni. Újabb hetes cikkelyes eljárással fenyegetőznek a brüsszeli viperák, újra felmelegítenék a migránskvótát. Elég volt belőlük! Ha véget ér a vírus-rémálom, komolyan el kell gondolkodnunk, fölébredjünk-e az uniós rémálomból! Tengernyi a tennivalója annak, aki a magyarság jogait próbálja védeni
Ha csak a liberális „emberi jogi” szervezeteken múlna, a magyar- és keresztényellenes jogtiprásokkal, gyűlölet-bűncselekményekkel senki sem foglalkozna. A liberálisok ugyanis szinte kizárólag a viselkedészavaros, aberrált és/vagy bűnöző elemek jogi kiskapukeresését tekintik emberi jogvédelemnek – a Kárpát-medencei magyarokat, keresztényeket érő mindennapos, súlyos jogsérelmek viszont hidegen hagyják őket. Szerencsére azért van egy-két olyan szervezet, amely a többség jogaiért is kiáll. Például a most tíz éve alakult Emberi Méltóság Tanácsa.
Ájult hódolattal csügg Brüsszel ajkain a magyarországi ellenzék
Az Európai Unió szép, okos, mindig segít, eltart minket, a szellentése is rózsaillatú, a magyarok tegyék össze a két kezüket, hogy bevették őket ebbe az „elitklubba” – üzeni nekünk a hét minden egyes napján a magyarországi ellenzék, amely Brüsszel píár-hadseregeként működik. Most épp Ujhelyi (Wellness) István igyekezett elmagyarázni a magyarságnak, hogy egy rakat uniós pluszpénzt kapunk a vírus legyőzésére – ám kiderült, kamu az egész: csupán az amúgy is nekünk járó pénzeket csoportosítják át. Cseh Katalin, Gyurcsányné és társaik is napi szinten ajnározzák Brüsszelt, savazzák Magyarországot. Mit lehet ezekkel kezdeni? Az igazi vírus mi vagyunk: nyolcvanszor annyi gyermeket gyilkoltunk meg, mint a koronajárvány!
Rettegünk, pánikolunk. Hogy így meg úgy a koronavírus, mi lesz velünk, mind meghalunk, jaj. Pedig íme, a makacs tények: március 15-e óta tíz honfitársunk halt meg ebben a szörnyű kórban – ám ugyanezen idő alatt nyolcvanszor ennyi, nyolcszáz magyar kisgyermeket gyilkoltak meg „szüleik” még megszületésük előtt. Úgy, hogy egyébként miniszteri rendelet tiltja az egészségügyi ellátást az életveszélyes vagy tartós károsodással járó eseteken túl. Az Egyesült Államok több államában abortuszklinikákat zártak be a vészhelyzet miatt – nálunk is haladéktalanul ezt kéne tenni! Újabb szénaboglyafejű nyugati liberális fenyegeti Magyarországot pénzmegvonással
Naponta ezrek halnak meg Nyugat-Európában a koronavírus miatt, teljes a káosz és a szétesés arrafelé – hát mivel is foglalkozhatna ezekben a vészterhes napokban egy tőről metszett nyugati balliberális politikus? Hát persze, hogy Magyarországgal! Mert hogy képzeli Orbán, hogy vészhelyzetet hirdet, és rendkívüli jogosultságokat akar magának? Olyat csak a nyugatiaknak szabad, a magyaroknak nem! Büntetésként el kell venni Magyarországtól az uniós pénzeket és a szavazati jogot! – követeli újfent több osztrák és cseh liberrált politikus. Hogy szorulna rájuk a szájmaszk! Orbán engedje ki a karanténból a fertőző betegeket, és nyissa meg a határt! – követelik Sorosék
Emberi jogokat sért a magyar állam, amiért lezárja a határait és karanténba küldi a fertőzötteket, szégyelljék magukat Orbánék! – nagyjából ezt üzente Soros György egyik leghűbb (vagy leghülyébb) hazai lerakata, az Amnesty International Magyarország. Vagyis nemcsak a népvándorlók előtt csúnya dolog lezárni a határainkat, de a fertőző, koronavírusos krahácsolók előtt is. Be kell engednünk mindet, máskülönben sérülnek az emberi jogaik! Hadd tüsszentsenek kedves mindnyájunkra! Egy másik Soros-csapat eközben azért küzd, nehogy hazatoloncolhassuk a székekkel dobálózó iráni diákokat... A vírus eltűnik majd, ám vírusellenzékünk sajnos itt marad
Összefogni a bajban? Segíteni a magyaroknak? Megdicsérni az egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat? Értelmes ötletekkel előállni? Lószart, mama! Rémhíreket terjeszteni, uszítani, áskálódni, a kákán is csomót keresve szidni a kormányt, amiért nincs tízmillió vírusteszt, ötmillió lélegeztetőkészülék, miért zár/nem zár be ezt, azt, amazt – ez ma a magyar ellenzék. Rosszabbak, mint a vírus. De micsoda szerencse, hogy ez a romlott lelkületű társaság csak „ellenzék”! Isteni kegyelem, hogy a 2015-ös barbár invázió után a mostani világjárvány idején sem a Gyurcsány-, Donáth-, Hadházy- és Pikó-féle aljaemberek kezében van hazánk kormányrúdja! Ez a balliberális ügyvéd „díszcigányozta” le Járóka Líviát!
Rasszista, fajgyűlölő kirohanást intézett a balliberális ellenzék egyik megmondóembere Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője és Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő ellen. A kormánypárti politikusok származásán gúnyolódó szerző ráadásul nemcsak ellenzéki publicista, hanem ügyvéd is, egy bizonyos Ésik Sándor, akinek komoly tisztsége van a Budapesti Ügyvédi Kamaránál. Egy balliberális ügyvéd ma Magyarországon következmények nélkül gyűlölködhet, bélyegezhet meg származásuk miatt kormánypárti politikusokat? Gyurcsány polgármestere bűnözőbarát, Orbán-fóbiás lapot csinált a kerületi újságból
A pofátlanságnak tényleg nincs határa! Az MSZP-t eláruló, Gyurcsány pártjába átejtőernyőző XVIII. kerületi polgármester, Szaniszló Sándor nagytakarítást hajtott végre a helyi újságnál, beültette oda megbízható elvtársait. Az első eredmények már látszanak: a legfrissebb lapszámban helyi hírek és közszolgálatiság helyett gátlástalan kormányellenes uszítást kapnak a kerületiek. Magyar György és Herényi Károly egy-egyoldalas interjúban hergel a kormány ellen, és magyarázza, miért van igazuk a börtönbizniszen milliókat kaszáló baltás gyilkosoknak, erőszaktevőknek, dörzsölt ügyvédeknek. Magyar szerint a magyarországi helyzet a hitleri időket idézi... Bukta: Gyurcsányék most a Kúrián kaptak egy sallert Budai Gyulától
Nem bírta földolgozni az Altus Zrt. korábbi jogerős pervesztességét Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné Dobrev Klára, ezért a Kúriához szaladtak jogorvoslatért, ám ott is Budai Gyulának adtak igazat. Nem elég a bukás: Gyurcsányéknak még százezer forint felülvizsgálati illetéket is meg kell fizetniük. Szemkilövetőéket ki más képviselte volna a perben, mint a korábban több bűncselekmény miatt elítélt, jelenleg maffiaszervezet vezetésével vádolt Czeglédy Csaba... Ez a bíró engedte szabadon a 17 éves Csengét vízbe fojtó gyilkost!
Szinte már minden napra jut egy-egy olyan ítélet, amely az áldozat helyett a bűnözőt védi, a gyilkost babusgatja, fittyet hány jogra, igazságra, józan paraszti észre. Kedden szabadon engedte a bíróság a borsodnádasdi 17 éves Csenge kegyetlen gyilkosát. Neve is van az ítéletet elkövető bírónak: ő Lengyel Andrea (vezető képünkön). Lássuk, Lengyel Andrea miként jutott el a fölismerésig, hogy egy fiatal leány kegyetlen meggyilkolásáért elegendő büntetés két és fél évnyi előzetes letartóztatás! Jakobinus Péter most épp a külhoni magyarokkal szórakozik
Jakobinus Péter már a határon túli magyarok szavazati jogának elvételén lamentál. Miközben sorra küldi guillotine alá azokat a párttársait, akik nem tapsolnak elég lelkesen a Gyurcsány-nászhoz. Nincs új a nap alatt: nemzetárulás és guillotine – ezek a leghaladóbb szélsőbaloldali vívmányok a „nagy” francia forradalom óta. Amíg a mindenkori jakobinusok eme szenvedélyüknek ellenzékben, kizárólag egymás rovására hódolnak, nincs is baj, sőt: egész élvezetes a műsor... Nem kell kerítés – de a vírushiszti miatt azért fokozott határellenőrzést követel Cseh Katalin
Fokozott határellenőrzést vezetne be a Momentum botmixer-szakosztályát vezető Cseh Katalin. Persze, nem az illegális migránsok áradata, az Európát elözönlő új honfoglalók, a késes-baltás-pokolgépes ISIS-terroristák miatt. Fenéket! Hanem az influenza... akarom mondani: a koronavírus-járvány miatt. Hirtelen milyen fontos lett a határ meg az ellenőrzés – noha tavaly a Fogtündér haverja és példaképe még a saját buci fejével akarta lerombolni a mi kis határkerítésünket... Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.