Nem kér bocsánatot Szerető Szabolcs az árulózásért, sőt még ő van megsértve múltja felhánytorgatásáért
Gyorsan pontot tehetett volna a maga által kirobbantott botrány végére Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, aki kedden „hitványnak”, „aljasnak” és „árulónak” nevezte veterán kollégáját, Pilhál Györgyöt, amiért elhagyja a Magyar Nemzetet. Egy gyors bocsánatkéréssel a történet rég lezárult (sőt el sem kezdődött) volna, és pár hónap múlva legfeljebb a két főszereplő emlékezik az egészre. Mea culpa helyett Szerető csütörtökön interjút adott az ugyancsak Simicska Lajos lapcsoportjába tartozó Válasz.hu-nak, de magyarázkodását sajnos nem sikerült a valósággal összhangba hoznia. Nézzük pontról-pontra az interjú csúsztatásait, valótlanságait. És ezzel a magunk részéről le is zárjuk ezt a nem mindennapi históriát. „Lehet, hogy Haris Éva adott tanácsokat, de bárki adhat” – Elkezdődött az olimpiai pályázat megtorpedózása
Mily meglepő: Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom (MoMo) vezetője és Molnár Gyula szocialista pártelnök sem cáfolta, hogy az MSZP választmányának egykori helyettes vezetője, Haris Éva tanácsokkal látja el a „civil” mozgalmat, amely csütörtök reggel kezdte meg fővárosi aláírásgyűjtését a budapesti olimpiai pályázat megtorpedózásáért. Közben a Magyar Idők azt is megtudta, Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány egykori minisztere is a MoMo körül bábáskodik. Csak hogy a „függetlenség” teljes legyen. A PestiSrácok.hu az aláírásgyűjtések helyszínén járt, és a legújabb Haris-tanítványokkal is szóba elegyedett. Alig alakult meg, máris menekülnek a tagok az olimpiaellenes „civil” mozgalomból
Bár csak tavaly jött létre a budapesti olimpia megfúrásával kampányoló, csütörtöktől aláírásgyűjtésbe kezdő Momentum Mozgalom (MoMo), amely a szokásos ballib forgatókönyv szerint függetlennek és civilnek mondja magát, máris komoly törésvonalak látszanak a szervezetben. A MoMo egyik viharos körülmények között távozó tagja révén a PestiSrácok.hu bepillantást nyerhetett a mozgalom belső életébe, hátországába. A fiatalember elmondása szerint azért hagyta faképnél a csoportot, mert „leszerepelt kommunisták” kezdték el mozgatni a szálakat a háttérből. Az egyik kulcsembernek az MSZP választmányának egykori helyettes vezetőjét, Haris Évát nevezte, aki Bajnai Gordon és Falus Ferenc fölépítésén is fáradozott már – az ismert eredménnyel.
Ki árulta el a Magyar Nemzetet? - Pilhál Tamás vezércikke
Megfogadtam, nem nyilazok hátrafelé, mint őseink. A szerkesztőségi szennyes nem kiteregetendő. De van, ami nem hagyható szó nélkül. Vannak helyzetek, amikor vissza kell szólni, helyre kell tenni a dolgokat. Ide sorolható, ha méltatlan támadás ér valakit csak azért, mert nem adja tovább a nevét a Magyar Nemzethez. Tudta? Lukács György nem is tömeggyilkos, és munkássága a „humanista örökség értéke”
„Nemzeti kultúránk rangja és nemzetközi tekintélye szempontjából botrányos lenne”, ha megváltoztatnák a Lukács György Alapítvány nevét – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a kriptokommunista zárványként máig köztünk élő szervezet kuratóriumi elnöke. Agárdi Péter arról is fölvilágosította portálunkat: nem is igaz, hogy Lukács tömeggyilkos volt, az 1919-es poroszlói mészárlás nem is úgy történt, ahogy a fősodratú történetírás állítja. Eközben megtudtuk: a Fővárosi Törvényszék a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását kérte arról, törvényes-e a Lukács alapítvány elnevezése. Vona a gárdától kapta az újabb pofont: „méltatlanná váltál", „visszakérjük a gárdista mellényedet”
Az eltelt évek elméd gyöngüléséhez vezettek, méltatlanná váltál a gárdista mellény viselésére, „lehet a Parlamentből kihurcolkodni” – többek között ilyen kitételek szerepelnek abban a nyílt levélben, amelyet egy volt gárdista vezető írt csütörtökön Vona Gábornak. A gárdisták január végén meg is kísérlik majd a mellény visszavételét a Jobbik elnökétől. „Készítsd elő, jövünk érte! – figyelmeztette a Jobbik elnökét Silip Norbert. Egyébként Vona a szóban forgó mellényben tette le képviselői esküjét a Parlamentben 2010 májusában. Bíróság: Nem bűncselekmény dupla áron festményt venni Szilvásy apósától
Első fokon még felfüggesztett börtönt kapott, a szerdai másodfokú tárgyaláson viszont bizonyítottság hiányában felmentették a hűtlen kezelés vádja alól Hajdu Endrét, az állami tulajdonú BMSK Zrt. egykori vezetőjét, aki az ügyészség szerint a piaci ár duplájáért vásárolt öt olajfestményt Szilvásy György volt titokminiszter apósától még a Gyurcsány-érában. Az ítélet (az ellentétes verdiktek miatt) nem jogerős.
Lemondásra szólították föl a jogerősen elítélt MSZP-s politikust
A dunakeszi Fidelitas megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy jogerősen elítélt politikus, Fári János vezetheti az MSZP helyi szervezetét, akit ráadásul tavaly a megújulás embereként mutattak be a választóknak – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Vincze Géza, a Fidelitas országos alelnöke. Ezért arra szólította föl Fárit, mondjon le tisztségéről, az MSZP elnökét pedig arra, utasítsa párttársát, hogy hagyjon fel minden közéleti tevékenységgel. Hiszékeny Dezső, akiről lepattant a magyar titkosszolgálat
A titkosszolgálat úgy határozott, hogy provokálni fogja őt, a mindenki által ismert szocialista politikust, de a próbálkozásuk nem jött be, már csak azért sem, mert az ő élete egy nyitott könyv – árulta el büntetőpere mai tárgyalásán Hiszékeny Dezső. Az MSZP-s országgyűlési képviselő, egykori angyalföldi alpolgármester „paranormális bizonyítási eljárásról” beszélt. Hiszékenyt első fokon fölmentették, és január végén derül ki, hogy a másodfokú bíróság szerint is ártatlan-e a négy és fél ujjas mutogatásával magának országos hírnevet szerző szocialista. Súlyos jogszerűtlenségek és milliárdos vagyoni kár az Alstom-jelentésben - Demszky még szabadlábon
Súlyos jogszerűtlenségeket és ésszerűtlenségeket tárt föl az Alstom metrókocsik 2006-os beszerzését vizsgáló fővárosi bizottság jelentése – derült ki a testület vezetőjének, Borbély Lénárd csepeli fideszes polgármesternek és Tarlós István főpolgármesternek a sajtótájékoztatóján. Bár a jelentés konkrét felelősöket nem nevezett meg, a föltárt tényekből elég pontosan összerakható, kinek köszönhető a sok milliárdos vagyoni kár. Sikkasztás és csalás - Kiváló elnökkel újul meg a dunakeszi MSZP
Sikkasztásért egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban az MSZP dunakeszi szervezetének elnökét – ezt maga az érintett, Fári János ismerte el a legutóbbi, decemberi képviselő-testületi ülésen, ahol szembesítették múltjával. Mint mondta, azért sikkasztott, mert nehézségei adódtak. Az ülésen az is kiderült, hogy két másik gazdasági bűncselekmény miatt pénzbüntetésre ítélték. Az ügy pikantériája, hogy Fári János egyik elődje a közelmúltban visszaélések okán kényszerült távozni, s Fári Jánost, mint a megújulás emberét mutatták be a sajtóban. Az Index már jobban tudja, mi történt az egyházügyi találkozón, mint a lelkésznő
Újabb népmesei elemekkel gazdagodott a Józsefvárosi Egyházügyi Tanács tavaly szeptemberi ülésének története, miután az Index negyed évvel az események után rájött, hogy Kocsis Máté fideszes polgármester valójában még annál is durvábbakat mondott, mint amikről a Kettős Mércén egy – a találkozón részt vevő – lelkésznő még az események után frissiben beszámolt. Kocsis levélben cáfolta a vádakat, s végül a lelkésznő is elhatárolódott a neki tulajdonított állításoktól. Băsescu nem jut el a Tiszáig: még moldáv állampolgárságát is elbukta
Nagyot koppant a Románia és Moldova egyesülését évek óta követelő Traian Băsescu, miután tegnap megvonták tőle moldáv állampolgárságát. A volt román elnök nemcsak nagyromán vágyálmai miatt került a híradásokba az elmúlt időszakban, hanem magyarellenes kirohanásai miatt is. Nincs börtöntűrő képessége, ezért nem vonulna be Szima Judit
Halasztást kért jogerős börtönbüntetésének megkezdésére a Tettrekész rendőrségi szakszervezet főtitkára. Szima Judit a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: egy igazságügyi orvosszakértői véleményt csatolt a halasztási kérelméhez, amely szerint olyan betegségekben szenved, amelyek állandó orvosi felügyeletet igényelnek, így gyakorlatilag „nincs börtöntűrő képessége”. Szima Judit úgy fogalmazott: ha börtönbe viszik, azt súlyos betegségei miatt nem fogja túlélni.