Nem kér bocsánatot Szerető Szabolcs az árulózásért, sőt még ő van megsértve múltja felhánytorgatásáért
Gyorsan pontot tehetett volna a maga által kirobbantott botrány végére Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, aki kedden „hitványnak”, „aljasnak” és „árulónak” nevezte veterán kollégáját, Pilhál Györgyöt, amiért elhagyja a Magyar Nemzetet. Egy gyors bocsánatkéréssel a történet rég lezárult (sőt el sem kezdődött) volna, és pár hónap múlva legfeljebb a két főszereplő emlékezik az egészre. Mea culpa helyett Szerető csütörtökön interjút adott az ugyancsak Simicska Lajos lapcsoportjába tartozó Válasz.hu-nak, de magyarázkodását sajnos nem sikerült a valósággal összhangba hoznia. Nézzük pontról-pontra az interjú csúsztatásait, valótlanságait. És ezzel a magunk részéről le is zárjuk ezt a nem mindennapi históriát.
Arra a kérdésre, tényleg leárulózta, lehitványozta-e Pilhál Györgyöt, azt felelte: „Igen, de nem azt kifogásoltam, hogy távozik, hanem azt, ahogyan.”
Tehát aki nem olyan „táncrendben” megy el a laptól, ahogyan azt Szerető Szabolcs elvárná, az „hitvány” és „áruló”. Így már érthető, hogy az elmúlt esztendőkben miért kapott számos távozó kolléga hasonlóan irodalmi stílusú sms-eket, emaileket Szeretőtől. (Keddi cikkünk megjelenése után többen megkerestek, és jelezték, annak idején őket is hasonló „megtiszteltetés” érte az élőszóban rendkívül visszafogott, joviális, telekommunikációs áttételen keresztül viszont annál bátrabb főszerkesztő-helyettes részéről. Volt, aki arról is beszámolt, hogy nem hagyta szó nélkül a sértegetést. Más viszont azt mondta, nem válaszolt semmit.)
„Gyurit különösen kedveltem. Több mint tizenöt éve dolgoztam együtt vele lapszerkesztőként, a viszonyunk szívélyes, kollegiális volt. Ehhez képest mellbe vágott a hirtelen bejelentett döntése. Az pedig különösen, hogy tőlem el sem búcsúzott, kezet sem fogtunk, a szemembe se nézett.”
A valóságban mindegyik lapszerkesztőtől elbúcsúzott, akik megértően, sajnálkozva fogadták a bejelentést. Viszont mielőtt Szeretőtől elköszönhetett volna, megérkeztek hozzá a becsmérlő üzenetek.
„Egyik nap közölte, hogy másnap már nem ad cikket. Ezt megteheti, de az évtizedes barát főszerkesztővel és azzal a közösséggel szemben, ahol annyi évet eltöltött tiszteletben, megbecsülésben, ez a lépés így cserbenhagyás, vagy ahogy talán a kelleténél indulatosabban fogalmaztam: árulás.”
A valóságban az „évtizedes barát főszerkesztővel”, D. Horváth Gáborral (DHG) Pilhál György megbeszélte, hogy másnap már nem ad semmit. Nem volt erről semmilyen vita. Szabolcs, te tényleg úgy gondolod, hogy politikai publicisztikát, tárcát, glosszát, a lap arculatát alapjaiban meghatározó cikkeket lehet írni egyhónapos vagy kéthetes felmondási idő alatt is? Veled ellentétben a főszerkesztőben ez föl sem vetődött, mert gyorsan intézkedett, hogy a munkaviszony még aznap, hétfőn megszűnjön.
„A múltam felhánytorgatását azért is tartom különösnek a Pilhál családtól, mert hosszú évekig dolgoztunk együtt, és egyikük sem tett szóvá soha ilyesmit.”
Korábban te sem árulóztad le Pilhál Györgyöt. (Csak másokat.)
„Nem a nyilvánosságnak szólt, hanem csak neki.”
Ferenc is csak a frakciójának káromkodott Őszödön. George Soros is csak Hillarynak szánta az emaileket. Amúgy kifejezetten szórakoztató, amikor egy újságíró, egy közszereplő szóvá teszi, hogy szidalmai napvilágra kerülnek.
„Az, hogy oda
Ez a mondat részben vicces, de azért már kínos is. Itt ugye burkoltan perrel fenyegetőzöl, Szabolcs, és ez az a pont, ahol már helyetted szégyellem magam.
„Nekem pedig nem jelezte, hogy gondja lenne az
DHG-nak viszont többször is. Amiről nem tudsz, az még létezhet.
„Azzal semmi baj sincs, hogy kritikusabbá vált a lap.”
Azzal nem is lenne. De Pilhál György (meg az olvasók) nem a „kritikusság” miatt távoztak.
„Azon a bizonyos február 6-án a tulajdonosra hivatkozva az is elhangzott, hogy az Orbán családot kell célkeresztbe állítani. Valahogy úgy, ahogy a Vajna–Habony médiaportfólió teszi a kipécézett ellenzékiekkel. Szóval nemcsak a vagyoni ügyeket, hanem a magánéletet is piszkálni kellene. Ez elfogadhatatlan lenne nálunk, de ilyen nem is volt.”
Ha az MNO.hu keresőjébe beírom, hogy „Orbán Ráhel”, 62 találatot ad ki. És ez csak az elmúlt egy év termése. Még szerencse, hogy a lap nem vadászik az Orbán-családra...
„A Magyar Nemzet polgári, kritikus, konzervatív újság, ugyanakkor sok év tespedése után jó értelemben vett modernizáció zajlik a szerkesztőségben. Nekem ez így tetszik, még ha néha groteszk formákat öltő kormányzati nyomás alatt, ellenszélben kell is dolgoznunk. Ha megpróbálnának bennünket odaterelni a lebutított szekértábor-újságíráshoz, azt nem érezném a magaménak.”
Szuper, hogy „szekértábor-újságírásról” szó sincs. Erre garancia a cégcsoporthoz érkező Kálmán Olga, az egykori népszavások, vagy a február elsejével érkező népszabadságos kolléga. Ebből is látszik, hogy a lapot tömegesen lemondó jobboldali olvasókkal van a baj.
Zárszó:
A magunk részéről itt le is zárjuk ezt a furcsa históriát, a további esetleges mélyinterjúk állításaira pedig nem reagálunk.
A vezető fotón Szerető Szabolcs látható.
