Ki árulta el a Magyar Nemzetet? - Pilhál Tamás vezércikke
Megfogadtam, nem nyilazok hátrafelé, mint őseink. A szerkesztőségi szennyes nem kiteregetendő. De van, ami nem hagyható szó nélkül. Vannak helyzetek, amikor vissza kell szólni, helyre kell tenni a dolgokat. Ide sorolható, ha méltatlan támadás ér valakit csak azért, mert nem adja tovább a nevét a Magyar Nemzethez.
Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese levelet írt Pilhál Györgynek, amelyben hitványnak és árulónak nevezte őt, amiért átmegy a Magyar Időkhöz.
Rendben. Most akkor kéretlen prókátorként fölidézem, milyen pályaívet járt be apám, és mindenki eldöntheti, vannak-e benne vargabetűk. A rendszerváltás előtt sportújságíró volt, nem politizált. Csak a rendszerváltás után nyergelt át a politikai újságírásra: Pesti Hírlap, Esti Hírlap, Új Magyarország, Napi Magyarország, Magyar Nemzet. Mindig megmaradt jobboldali, nemzetben gondolkodó embernek, és ez az írásaiból is pontosan követhető volt. A 2015. február 6-ai G-nap nála azért nem hozott 180 fokos fordulatot, mert ha úgy adódott, előtte is odamordult egy-egy magáról megfeledkező fideszesre, és ezt a szokását azóta is megtartotta. De a lényeg: amikor kritizált, méltányosan, igazságosan tette. Szerintem.
De az én véleményem keveset számít, én elfogult vagyok. Figyeljünk inkább az olvasókra, akiknek (mint vásárlóknak) mindig igazuk van! Nem túlzok: több tucat olvasó üzente rajtam keresztül apámnak a G-nap után, hogy már csak miatta járatják a Nemzetet, amúgy már lemondták volna. Csak miatta, mert ő maradt, aki volt.
Azt hiszem, Pilhál György egy nemzetiszínű masninak kellett még a Magyar Nemzetbe: hogy a megmaradt kevés jobboldali olvasóval elhitessék, elfogadtassák a lap hajtűkanyarját. (Lám, nincs itt semmilyen 180 fokos fordulat, hisz itt maradt néhány veterán jobbos is!”) Piros-fehér-zöld pántlikának kellett oda az öreg. De ennek most vége.
És erre leárulózza őt a főszerkesztő-helyettes...
Szabolcs! Te egy fölkészült, pontos szerkesztő voltál. De a te girbe-gurba pályaíved össze sem vethető apáméval. Ha jól tudom, a liberális Magyar Narancsból indultál („Cápalátogatás” stb.), aztán megfordultál az akkor épp balliberális Magyar Hírlapnál, és utána mentél – nem kis vargabetűt leírva – a Magyar Nemzethez, ahol fölkészülten, pontosan, de a Simicska Lajos által elvárt irányt hűen követve dolgoztál – immár a Fidesz sikeréért. Aztán a G-nap után először fölmondtál, aztán visszamondtad a felmondásodat, és mégis maradtál, és most dolgozol éppen valami teljesen más célért. Ami szíved joga. Ez idáig minimum két vargabetű. Vagy árulás – ha a te szavajárásodat használom. És te írod apámnak, hogy ő aljas, meg hitvány alak? Hogy áruló? Van tükör a közeledben, Szabolcs?
Érdekes, a lap többi szerkesztője megértő, korrekt volt vele, mikor elmondta nekik, hogy eljön. Elsősorban is DHG (D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője - a szerk.), aki átölelte őt. Mindketten megkönnyezték a búcsút. Tudod, neki eszébe sem jutott leárulózni őt, és nemcsak azért nem, mert két évtizede barátok.
Csak te akadtál ki, mint az ingaóra. Azt is írtad neki, hogy visszaküldöd a dedikált Tollhegyen-köteteket, mert csak üres szavak halmaza mind, „fedezet nélkül”. Szabolcs! Beszélgess el régi MN-olvasókkal, kérdezd meg tőlük, mi a véleményük rólad és apámról, meg a lapról. Kérdezd meg, szerintük kinek van „fedezete”, ki maradt hű önmagához, az elveihez az elmúlt években, évtizedekben! Vagy szemezgess a Facebookról. Érdemes. Tükör helyett tudom ajánlani. A vezércikkeid alatti legfinomabb vélemény is így szól: „Mi történt magával?”
Tényleg, mi történt veled, Szabolcs?
