Pesti Srácok

Jogerősen felmentette a bíróság Szilvásyt és társait a Gyurcsány-kormány brutális kémbotrányában - PS Mozi

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 25.
Jogerősen is felmentette a kémkedés és más bűncselekmények vádja alól Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, illetve Galambos Lajost és Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóit és egy civilt a Fővárosi Ítélőtábla, ezzel Szabó Éva alezredes, tanácselnök helybenhagyta a tavalyi elsőfokú döntést, amely bűncselekmény hiányában mentette föl Szilvásyékat a vádak alól. Az ítélet alapján Gyurcsány Ferenc egykori legfőbb bizalmasa és kalandos múltú társai nem bűnösök az MSZP-SZDSZ-kormányzat példátlan titkosszolgálati játszmái és visszaélései miatt.

Kiemelt nyugdíjat kap a Mansfeld Pétert kivégeztető vérügyész – Tizenhét emberre kért halált!

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 21.
Az 1956-os szabadságharc egyik ikonikus alakjának, Mansfeld Péternek a meggyilkoltatása szárad a lelkén Mátsik György vérügyésznek, aki a kommunista megtorlás egyik leglelkesebb végrehajtója volt. Ezt jelzi: összesen tizenhét emberre kért halálbüntetést! Később, a puhuló Kádár-diktatúrában a MÉH vezérigazgatója, majd az úszószövetség alelnöke lett. Mátsik ma is él, kiemelt nyugdíját élvezi a budai Naphegyen, és soha senki sem vonta felelősségre rémtetteiért – derül ki Békés Márton történész cikksorozatának negyedik részéből. Az ötrészesre tervezett sorozat olyan, ma is élő vérbírákat és vérügyészeket mutat be, akik az 1956 utáni megtorlások során mindösszesen 25 szabadságharcost küldtek a halálba.

Pert vesztett Soros kedvenc blogja: szinte az utolsó betűig hazugság volt a 444 egyik lejárató cikke

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 19.
Igencsak terjedelmes helyreigazításra kötelezte a 444.hu-t hétfőn a Fővárosi Törvényszék. A Soros György által finanszírozott internetes blog májusban közölt egy olyan lejárató cikket a IX. kerületi önkormányzat munkájáról, amely hemzsegett a valótlanságoktól. Mint kiderült, épp az ellenkezője volt igaz mindannak, amit a cikk állított. Persze, ezzel bírósági ítélet nélkül is régóta tisztában lehetnek azok, akik valami furcsa okból 444-et olvasnak...

Szanyi megtalálta a szavakat Sorosra: „erősen gazdag”, „létező” személy, de nincs neki terve (Videóval!)

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 15.
Rendkívül mulatságos beszélgetés folyt az ATV-n Demcsák Zsuzsa és Szanyi Tibor között péntek reggel. Azt már megszokhattuk, hogy Szanyi „kapitány” néha vicces hangulatban nyilatkozgat. Ám ezúttal a műsorvezető sem tűnt szomjasnak, ezért aztán a stúdióban lévők nem érezték magukat kínban, legfeljebb a nézők egy része, helyettük. A nézők többsége viszont valószínűleg végigröhögte az egészet. A beszélgetés egyetlen olyan része, amely nem a bohózatok kategóriájába sorolható, az volt, amelyben Szanyi saját szavaival próbálta jellemezni Soros Györgyöt.

„Ti fogtok lógni a bitófán” – ígérte a Jobbik által támogatott polgármesterjelölt a fideszeseknek

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 14.
Akasztással fenyegetett meg fideszes politikusokat a Jobbik által támogatott nagykőrösi polgármesterjelölt az interneten. Ábrahám Edit bejegyzésében nyomatékosította, hogy politikai ellenfelei a bitófán fognak lógni. Később ugyan a bitófa szót törölte bejegyzéséből, ám ezt leszámítva ugyanaz maradt az üzenet végkicsengése: a kormánypártiak föl lesznek akasztva.

Egy fotó miatt kellett meghalnia az 1956-os szabadságharc egyik mártírjának

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 12.
Egy olasz fotóriporter fényképén szerepelt Tutsch József traktorgyári munkás a Köztársaság téri pártszékház 1956-os ostromakor, és ez éppen elegendő volt, ahhoz, hogy a szabadságharc leverése után kivégezzék. Ehhez azonban szükség volt a karhatalmistából lett vérügyész, Lázár Ernő „lelkesedésére” is, aki gátlás nélkül küldte halálba a 30 éves férfit. Lázár ma is él, soha senki sem kérte számon a kommunista terrorban játszott szerepéért – derül ki Békés Márton történész cikksorozatának kedden megjelent harmadik részéből. Az ötrészesre tervezett sorozat olyan, ma is élő vérbírákat és vérügyészeket mutat be, akik az 1956 utáni megtorlások során mindösszesen 25 szabadságharcost küldtek a halálba.

Sokkoló felvétel: csecsemőt akart a tengerbe hajítani egy migráns (Fotókkal!)

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 11.
Döbbenetes felvételt készített a görög parti őrség a hétvégén: egy Görögországba tartó, illegális migránsokat szállító csónakból egy férfi kilógatott a hullámzó tenger fölé egy alig pár hónapos csecsemőt, hogy ezzel elérje, ne fordítsák vissza a hajójukat Törökország felé. Biztosak lehetünk benne, hogy a migránsok Európába telepítését segítő „emberi jogi” szervezetek honlapjára ez a felvétel nem kerül majd föl.

Vajnai Attila föl van háborodva, amiért hátulról teperték le a rendőrök

Pilhál TamásPilhál Tamás Forró drót 2017 szeptember 11.
Felháborodott hangvételű közleményt adott ki hétfőn a vöröscsillagos provokátorként elhíresült Vajnai Attila, amiért vasárnap rendőrök bilincselték meg őt. A neokommunista politikus tagadta, hogy fenyegetőzött volna, és nehezményezte, hogy felszólítás nélkül, hátulról teperték le. És ahogyan az várható volt, máris belengette, hogy nemzetközi fórumokhoz fordul az őt ért állítólagos jogsérelem miatt. Mint ismert, a vöröscsillagos provokációi miatt korábban már megítéltek neki Strasbourgban egy talicskányi pénzt.

Ellenállt és fenyegette a rendőröket a vöröscsillagos Vajnai – szépen megbilincselték

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 10.
Vajnai Attila, a vöröscsillagos provokátor újra akcióba lendült. Egy Hitlert ábrázoló hanglemez miatt rettegve hívta a rendőrséget, de miután nem jöttek, ultimátumot adott a hatóságnak, majd elkezdte összefirkálni a járdát. A kiérkező rendőröknek nem igazolta személyazonosságát, ellenállt, ezért szépen megbilincselték. Bilincselés közben arra kezdett panaszkodni, hogy eltört a bordája, rosszul van, engedjék el. A hvg.hu-n közzétett videó alapján viszont úgy tűnik, hogy egy jól megtervezett provokációról van szó, amelynek nyomán valószínűsíthetően Strasbourgban próbálja majd degeszre keresni magát az őt ért „súlyos” jogsérelem miatt.

Nemzetárulás: az Index szerint a kárpátaljai magyarok érdeke, hogy ne tanuljanak magyarul

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 8.
A megszokottnál is gyomorforgatóbb cikket közölt csütörtök este az Index című internetes portál a kárpátaljai magyarokat drámaian érintő ukrán nyelvtörvényről. A lap gyakorlatilag kiállt Ukrajna soviniszta asszimilációs kísérlete mellett, és azt merte állítani: az ottani magyarok érdeke, hogy ne tanuljanak magyarul az általános iskola felső tagozatától. Döbbenetes írás!

Vádat emeltek a zsidózva fenyegetőző Zagyva György ellen

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 7.
Zaklatás miatt vádat emelt az ügyészség Zagyva György volt jobbikos országgyűlési képviselő ellen, amiért júniusban életveszélyesen megfenyegette Varga-Bíró Tamás zenész-publicistát, sőt a fenyegetés közepette zsidózott is egyet. Az eset nyomán Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy Zagyva „gyalázatos antiszemita fenyegetőzése kapcsán a törvény teljes szigorával lépjen fel”. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár két év szabadságvesztést is kaphat a volt jobbikos politikus.

Lehet, hogy Junckerék korán örülnek: az Alkotmánybíróság is megfúrhatja a kvótahatározatot

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 6.
Egyáltalán nincs még lefutva a kényszerbetelepítési kvóta ügye azzal, hogy az Európai Bíróság (EuB) szerdán elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét. A PestiSrácok.hu megkeresésére Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója két olyan körülményre is utalt, amelyek az EuB döntésétől függetlenül meghiúsíthatják a kvótahatározat végrehajtását. Tehát meglehet: Junckerék korán örülnek. Eközben a Századvég szerdán ismertetett felmérése szerint a magyarok több mint kétharmada úgy látja, hazánknak tovább kell harcolnia a kényszerbetelepítési kvóta ellen.

Nem kér bocsánatot a csepeli szabadságharcosokat kivégeztető kommunista vérbíró

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 szeptember 5.
Csepel szigetén egy hétig föltartóztatták az óriási túlerőben lévő szovjet ármádiát azok az ötvenhatos hősök, akiket aztán a szabadságharc leverése után Jacsó János kommunista vérbíró küldött bitófára – derül ki Békés Márton történész cikksorozatának kedden megjelent második részéből. A ma is élő, 88 éves Jacsó János öt halálos ítéletet hirdetett ki, de összesen hat szabadságharcos meggyilkolásához volt köze. Jacsót a Kádár-rendszerben elhalmozták kitüntetésekkel, így alighanem ő volt a Magyar Népköztársaság legszebben dekorált hadbírája. Talán csak a Hős Szovjet Anya címet nem kapta meg...

Vona keresztfiának megint sikerült egyet belerúgnia az erdélyi magyarokba (Frissítve!)

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 augusztus 31.
Hiába kért elnézést a Jobbik szolnoki elnöke, Szotyori-Lázár Zoltán még áprilisban, miután egészen döbbenetes stílusban ócsárolta az erdélyi magyarokat, most megismételte akkor nagy vihart kavart „üveggyöngyös” hasonlatát, amely szerint az erdélyieket Orbánék a kettős állampolgársággal ugyanúgy kilóra megvették, mint annak idején a telepesek az indiánokat. FRISSÍTÉS! Cikkünk megjelenése után a Jobbik sajtóosztályán jelezték, hogy Szotyori-Lázár már nem elnöke, csak alelnöke a szolnoki szervezetnek, ám nem kell semmilyen összeesküvést keresni a politikus hátrébb vonása mögött.

Nagy Bandó szerint „Fegyőr” Andrisék hibája lesz, ha Orbánék a nyakunkon maradnak

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 augusztus 30.
Menjetek a francba, NOmentum! – ezzel a címmel írt depresszióba hajló cikkecskét a 24.hu-ra Nagy Bandó András, a Kádár-korszak futtatott humoristája. Az irományból kiderül, hogy a szerző rendkívül el van keseredve, amiért a Momentum egyedül indul a választáson, nem hajlandó összefogni az ellenzék többi erejével, s ezáltal előfordulhat az a szörnyű, katasztrofális helyzet, hogy Magyarisztánt 2018 után is Orbán Viktor kormányozza majd.

Él és virul a hét forradalmárt kivégeztető Grátz Endre komcsi vérügyész

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 augusztus 30.
Hét ember élete szárad a lelkén Grátz Endre egykori kommunista „halálügyésznek”, aki fontos szerepet vállalt az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni véres megtorlásban – derül ki Békés Márton történész cikksorozatának első részéből. Grátz Endre jelenleg 84 éves, él és virul, talán kiemelt nyugdíjat is kap, mint néhai Biszku elvtárs, és máig nem vonták felelősségre – miként azt a négy másik, ma is élő kommunista funkcionáriust sem, akiknek rémtetteivel Békés Márton cikksorozatának következő részeiben ismerkedhetünk majd meg. Az írások mottója az is lehetne: „A gyilkosok köztünk élnek!”

Kampány MSZP módra: Botka már nyíltan a szocik vereségéről beszél

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 augusztus 29.
Sem a politikai pártok, sem a közéleti napilapok nem foglalkoztak különösebben Botka László szombati furcsa elszólásával, amelyben a szocialisták kormányfőjelöltje azt vizionálta, hogy 2020-ban is a Fidesz lesz hatalmon – tehát az MSZP elbukja a jövő évi választást. Ennek kapcsán Kiszelly Zoltán politológus a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott: Botka gyakorlatilag már „beárazta” a szocialisták jövő évi vereségét.