Van tennivaló az igazságszolgáltatás valódi függetlenségéért – PS-videointerjú Hollik Istvánnal
Nemzeti konzultációban kéri ki a kormány az emberek véleményét az utóbbi időben napvilágot látott és kedélyeket borzoló, a bíróságokat, igazságszolgáltatást érintő kérdésekben. A nemzeti konzultáció pedig erős felhatalmazást, megerősítést ad akkor is, amikor ellenzéki oldalról, akár nemzetközi téren támadások érkeznek – erről beszélgettünk a Fidesz frakcióülése után Hollik Istvánnal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával, aki úgy fogalmazott: van tennivaló azért, hogy az igazságszolgáltatás független legyen. Kitért arra, hogy miközben a nemzetközi szinten a jogállamiság kapcsán támadják Magyarországot, éppen az ellenünk felszólalók, például Judith Sargentini politikai szövetségesei lehetnek érintettjei az eddig napvilágot látott bírósági korrupciógyanús ügyeknek. Hollik István a Polbeatben: A liberalizmus szellemi természetét illetően semmiben sem különbözik a kommunizmustól és a nácizmustól
A jövő egyik nagy kihívása az, hogy politikai értelemben is mit lehet kezdeni a monopolhelyzetben lévő nagy techcégekkel, a Facebookkal, a Google-lal, és hogy egyáltalán hova lehet fordulni jogorvoslatért, ha valakit véleménye miatt kirekesztenek ezek a cégek – jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő vitaműsorában Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azzal kapcsolatban, hogy a minap a Google egy vázlatokba feltöltött, nyilvánossá nem tett videó miatt törölte portálunk Youtube-csatornáját. "Büszkék is lehetnétek a törlésre, hiszen egy platformra kerültetek Gyurcsány Ferenccel, igaz, a Google gyorsan különbséget tett és Gyurcsány visszakapta a csatornáját" – mondta Hollik István, kiemelve, hogy már van európai szintű gondolkodás ezekkel az óriási techcégekkel szemben, például arra vonatkozóan, hogy egyáltalán hogyan lehet őket megadóztatni. Huth Gergely viccesen arra kérte Hollik Istvánt, hogy kerekedjen fel, sétáljon el Brüsszel várához és vágja bele a szekercét a kapuba. Szarvas Szilveszter a Polbeatben arra figyelmeztetett, hogy a Facebook állam az államban, amely a belpolitikába, kampányokba is beavatkozik. 2006 kutyafüle lenne egy ellenzéki hatalomszerzéshez képest? - Hollik István a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a ma esti Polbeatben, amelyben számos kérdés mellett arra is választ keresünk, hogy milyen iszonyatos időszak várna Magyarországra, ha 2022-ben az ellenzék szerezné meg a hatalmat. Ismert, Gyurcsány Ferenc vasárnap azt mondta, 2006 kutyafüle lenne 2022-höz képest, ha győznének, és iszonyatos időszak várna rájuk. Élő műsorunkban a Google általi PS-törlésről is szót ejtünk különösen azok után, hogy Gyurcsány Ferenc visszakapta pár napra némaságra ítélt Youtube-csatornáját, portálunkat ugyanakkor véglegesen törölte a tech-óriás. Hollik Istvánnal megvitatjuk, miért hazudik és uszít az ellenzék, miért akarnak magyar-cigány polgárháborút és feszültséget kirobbantani a börtönbizniszből és Gyöngyöspatából, valamint hogy a liberálisok által kommunikált felbérelt romák, vagy migránsok voltak-e azok, akik január 28-án betörtek Magyarország területére. Visszatérhet-e keresztény gyökereihez az Európai Néppárt, avagy mi keresni valója van a Fidesznek a balliberális oldal foglyává vált pártcsaládban. Mi a keresztény szabadság, és mi a különbség egy liberális- és egy kereszténydemokrata között?Kérdések és válaszok este a Polbeatben! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé!
A klímavészhelyzetet hirdető Karácsonyékkal szemben mi nem PR-akciónak tekintjük a klímaügyet - PS-interjú Palkovics Lászlóval!
Amíg az ellenzék cselekvés helyett csak beszél, hitvitázik a klímaügyről, addig a kormány dolgozik, gondolkozik, megoldásokat keres és ad, akciókat, konkrét intézkedéseket hirdet, mert mi a klímaügyet nem PR-akciónak tekintjük, mint az ellenzék, hanem megoldandó feladatnak - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. "Az ellenzéktől eddig csak szép szavakat hallottunk. Karácsony Gergely főpolgármester kihirdette a klímavészhelyzetet, de én intézkedést még nem láttam tőle, pedig szócséplés helyett, megoldást kell keresni egy problémára" - mondta a tárcavezető, aki szerint a magyar karbonsemlegességhez szükséges 50 ezer milliárd forintos forrás is előteremthető. Palkovics László portálunknak nyomatékosította, szó sincs Budapest kivéreztetéséről. "Aki Budapest kormányzati hátráltatásáról, forrásmegvonásáról, uniós pénzek elvételéről beszél, az hazudik. Sajnos, Jávor Benedek is erről nyilatkozott Brüsszelben. Nyilván az ilyen hozzáállás az ő politikai megközelítésük, de Magyarország állandó feljelentgetése, bemószerolása a nemzetközi fórumokon szerintem vállalhatatlan módszer" - fogalmazott Palkovics László. A miniszter úgy véli, a kormány a valósággal foglalkozik, és ha valaki reálisan megnézi, hogy mi történt 2010 óta az országban, az országgal, akkor jó kormányzást lát. Az interjúból kiderül az is, Palkovics László mit gondol a Greta Thunberg jelenségről, kitenné-e a gyerekét hasonlónak, és hogyan vélekedik a kampányban még CT-ket, ma már kórházstopot hirdető ellenzékről. Rabosították Varju Lászlót, diktatúrázva demonstrált az ellenzék
Hétfő délután a Központi Nyomozó Főügyészség székházában rabosították Varju Lászlót, a DK politikusát, akit választás rendje elleni bűntettel, garázdaság vétségével, valamint súlyos testi sértéssel gyanúsítanak. A politikus adatait az eljárás miatt vették fel, a rabosítás nem jelent tényleges benntartást. Varju rabosítása, az ujjlenyomatvétel, az adatrögzítés miatt az ellenzéki pártok: a DK, a Párbeszéd, a Liberálisok és az LMP politikusai, valamint Hadházy Ákos is demonstrált a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt. Varju a tüntetéssel egybekötött sajtótájékoztatón a Fidesz bukásáról beszélt, míg Hadházy diktatúrázott. A PestiSrácok.hu hamarosan videós összeállítással jelentkezik Varju rabosításáról és az utcán történtekről. Korábbi MSZP-s politikus mondta ki, hogy Magyarország csak addig lesz sikeres, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök (Polbeat-videó!)
Egy győri fideszes vereség az nem ugyanaz a kategória, mint például egy dunaújvárosi fideszes vereség – hangzott el a PestiSrácok.hu Polbeat című élő vitaműsorában, amelyben a vasárnapi győri időközi választásról, a jelenlegi politikai helyzetről és a 2022-ig tartó időszak feladatairól beszélgetett egymással Zárug Péter Farkas politológus, Németh Árpád, az MSZP-ből kilépett korábbi győri politikus, valamint Stefka István és Szarvas Szilveszter. Zárug Péter Farkas szerint a Fidesznek egy duális politikai rendszerre és egy az egy elleni küzdelemre kell berendezkednie, de a 2022-es választásokat egyáltalán nem kell temetni. Németh Árpád szerint liberális fészek lenne Győr, ha most vasárnap az ellenzék nyerne, Magyarország pedig csak addig lesz sikeres ország, amíg Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Vigyázzon a Fidesz a pofonokkal – Zárug Péter Farkas és Németh Árpád a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Zárug Péter Farkas politológus és Németh Árpád, az MSZP-t faképnél hagyó, de korábban a szocialisták győri alelnöke és frakcióvezetője lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter vendége a ma esti Polbeatben, amelyben a vasárnapi győri időközi polgármester-választás tétjét, az ellenzék mindent egy lapra feltevő, hazugságoktól és gyűlöletes választási beavatkozásokkal teli politikáját járjuk körül. Az egy az egy elleni felállásokra berendezkedő ellenzéki horrorkoalíció ugyanis leporolta a régi szoci módszereket, és a bajai kamuvideó után Győrben is választási kamuvideóval indítottak utolsó hajrát a településért, amelyben, mint kiderült, Az Ördög ügyvédje által lefizetett győri cigányok lódítanak fideszes választási csalást. Élő vitaműsorunkban megvitatjuk, miért hazudik és uszít az ellenzék, miért akarnak magyar-cigány polgárháborút és feszültséget kirobbantani a börtönbizniszből, Gyöngyöspatából és Győrből is. "Bárcsak valaki felhergelné a cigányságot, vagy még jobb lenne, ha maguktól hergelődnének fel, és szembe szállnának az intézményesült magyar szadista rasszizmussal" – böfögte fel magából a minap Jámbor András, a Mérce korábbi főszerkesztője, lerántva ezzel a leplet a célokról. Győr után a 2022-es választásokra is előretekintünk a Polbeatben, Zárug Péter Farkas ugyanis hosszú tanulmányban hívta fel a Fidesz figyelmét a párt bizonyos hibáira. Hogy mikre és hogy min lehet, kell változtatni, az a Polbeatből kiderül. Kérdések és válaszok este a Polbeatben! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé!
Meg akarta akadályozni a baloldal, hogy napirendre tűzzék Brüsszelben a migránsbűnözést és illegális bevándorlást
A migrációról, a határokon átnyúló szervezett bűnözésről és annak szabad mozgásra kifejtett hatásáról vitáznak ma az Európai Parlamentben, ahol Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője is felszólal. Érdekes, hogy bár Brüsszel sokáig tagadta a migráció biztonsági kockázatait, a problémát és a tényeket már az Európai Parlamentben sem tudják elhallgatni. Legutóbb Svédország volt kénytelen beismerni, hogy az országban a migránsok miatt nőtt a bűnözés. Stefan Löfven svéd miniszterelnök a TT helyi hírügynökségnek adott interjújában vallotta be, hogy a menedékkérők sikertelen társadalmi integrációja és a rendőrség felkészületlensége is oka annak, hogy emelkedett a szervezett bűnözés szintje és az ezzel összefüggő erőszakcselekmények száma Svédországban. Ehhez képest megdöbbentő, hogy a mai napig a teljes nyugat-európai sajtóban elhallgatás övezi a migrációs témát és a migráció miatti bűncselekményeket. Az európai baloldal persze továbbra is szőnyeg alá akarja söpörni a problémákat, még a témát is le szeretnék vetetni a napirendről, és csak Magyarországgal, valamint Lengyelországgal, a két ország jogállamiságával foglalkoznának. Orbán Viktor a PS-nek: El kell tüntetni a korrupciót a magyar bíróságok körül
A liberálisok foglyává vált Európai Néppárt elhagyásáról, az általunk feltárt bírói és bírósági botrányról, a milliárdokat eltüntető Szeviép-vezéreket futni hagyó, az üggyel összeférhetetlen szegedi bírókról, és a trianoni békediktátummal kapcsolatos történelmi igazságtételről, a határon túli magyar területek autonómiájáról kérdeztük Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a mai Kormányinfón. A kormányfő cikksorozatunkkal kapcsolatban nyomatékosította: a korrupció vádját és gyanúját meg kell szüntetni, el kell tüntetni a magyar bíróságok körül, a jogszabálysértést pedig ki kell vizsgálniuk a hatóságoknak. "Ebben az ügyben a magyar kormánynak nincs teendője, mert akkor begyulladnának a rakéták, különösen Brüsszelben" – mondta Orbán Viktor. Az Európai Néppártról, a Fidesz európai jövőjéről a PestiSrácok.hu kérdésére Orbán Viktor kijelentette: az Európai Néppártnak kell változnia és változtatnia, és vissza kell térnie a kereszténydemokrata gyökereihez. "A száz év magyar magány véget ért, büszkeséggel tölt el, hogy ahhoz képest, hogy Magyarországot folyamatosan izolálni akarták, a magány után eljutottunk oda, hogy számos relációban szoros együttműködést tudtunk kialakítani a szomszédos államokkal, például Szlovákiával. Közösen kell építenünk Közép-Európát, a közép-európai csillagállás most kedvező. Az évfordulóról bölcsen és mértéktartóan kell megemlékezni, mindenkit erre kérek" – fogalmazott Orbán Viktor. Még a kizárás előtt távozhat a Fidesz az egyre liberálisabb Európai Néppártból
Valószínűtlen, hogy az Európai Néppárt ki tudná zárni a pártcsaládból a Fideszt, a magyar kormánypárt ugyanis maga dönt a kérdésben, és még egy esetleges kizárás, kedvezőtlen döntés előtt elhagyja a néppárti frakciót – tudta meg a PestiSrácok.hu fideszes körökből. Portálunk azok után kérdezett meg több vezető fideszes politikust is, hogy a 444.hu megírta: a Fidesz átülését készíthette elő Orbán Viktor Varsóban, a Fidesz hamarosan a konzervatív EP-frakcióhoz csatlakozhat, amelyben a Fidesz szövetségese, a lengyel kormánypárti PiS a legmeghatározóbb politikai erő. Megtudtuk: a magyar kormánypárt véleménye továbbra is ugyanaz a Európai Néppártról és a helyzetről, nevezetesen nem a Fidesznek, hanem az egyre liberálisabb Európai Néppártnak kell változnia, mert éppen a néppárt távolodott el azoktól az értékektől, amelyeket a Fidesz képvisel: a kereszténydemokráciától, az európai értékek és határok védelmétől, a nemzetek Európájának megerősítésétől és politikájától, valamint a szuverenitás tiszteletben tartásától. Értesüléseink szerint akár még januárban eldőlhet, hogy a Fidesz hol folytatja: az Európai Néppártban csak akkor, ha a pártcsalád és vezetése visszatér az eredeti kereszténydemokrata értékekhez. Gyurcsányozva kikandikálunk Szanyi kapitány torkolattüzéből – Fodor-Horváth Zsófia és Vincze Emília a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Ha KariGeri szerint kevés a tudás Áder János köztársasági elnök fejében, akkor vajon mennyi ismeret, szakértelem és tudás van az ellenzéki főpolgármester fejében? – mások mellett ezt a kérdést is körüljárjuk a ma esti PS-Polbeatben, amelyben olyan vendégek lesznek Szarvas Szilveszter és Dezse Balázs beszélgetőpartnerei, akiket keresve sem találunk az ellenzék oldalán, hiszen okosak, tájékozottak, tehetségesek és még szépek is. Egy szó, mint száz: Vincze Emília, a #SocialJusticeEmília vloggere és a Hír TV Címlap című műsorának állandó vendége, Fodor-Horváth Zsófia lesz a mai Polbeat két főszereplője. Az élő műsorban a klímavészhelyzetet, az Áder-Karácsony vitát, a szilveszteri hangulatban felejtkezett Gyurcsány Ferencet, az oldalvonalon kívülről okoskodó Vona Gábort is kibeszéljük Szanyi kapitány MSZP-re célzott utolsó lövéseinek torkolattüzéből. A Fidesz és a fiatal választók viszonyrendszeréről is szó lesz, de az ellenzékiek által pajzsolt liberális művészek szexuális zaklatásai is szóba kerülnek. Kérdések és válaszok este a Polbeatben! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé! Román csalás és magyar közöny okozza Erdély vesztét – Kiadatlan Wass Albert-művek jelentek meg
Wass Albert-életműkiadásba kezdett, egyúttal pedig két kötetes irodalomtörténeti szenzációt jelentetett meg az Erdélyi Szalon Könyvkiadó, amely Erdély magyar föld és Kicsike lángok a magyar éjszakában címmel két könyvbe szerkesztette Wass Albert eddig soha meg nem jelent és nem publikált írásait. Az Erdélyi Szalon Könyvkiadó nemzeti írónk műveinek méltó kiadását vállalta magára: a sorozat első két darabja, az Erdély magyar föld és a Kicsike lángok a magyar éjszakában tartalmazza az eddig kiadatlan Wass Albert-írásokat, ezt követően pedig a regények jelennek meg, majd Wass emigrációban írt esszéinek újrafordításai, valamint az Eliza címen kiadott regény revidált fordítása. A kiadó célja, hogy Wass Albert írásait hitelesen és méltón közvetítse olyan köntösben, amire az író is büszke lenne, két évtizeddel Wass Albert halála után. Dömötör Csaba a Jobbiknak: Gyurcsánynál lejjebb csak Önök vannak, akik a posztkommunisták mellé szegődtek (videóval!)
Kőkeményen kiosztotta a Jobbik politikusait Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki mai parlamenti felszólalásában, a jobbikos Brenner Kolomannak válaszolva szögezte le, hogy a párt tagjainak megszólalásai nem különböznek a Vadai-Tordai-Gyurcsány-tengely felszólalásaitól. Azt mondta: a Jobbik feladta nemzeti elveit, és a posztkommunisták mellé szegődött három lyukas félkrajcárért és két polgármesteri helyért. Ülni fognak, nem lesz amnesztia! – Börtönnel fenyegeti a fideszeseket a DK-s Vadai Ágnes (PS-videóval!)
„Amikor ez a rendszer elbukik, mert el fog, akkor nem vádalku, nem lesz amnesztia és nem lesz ejnyebejnye. Akkor nem lesz szükség a nyelvükre, csak a fenekükre, mert nem nyalni, hanem ülni fognak. Nem azért, mert baloldali Handó Tündék lesznek majd, hanem mert a független igazságszolgáltatás a törvény betűje és szelleme szerint fog eljárni önökkel szemben egytől-egyig” – így fenyegette a fideszeseket a Parlament mai ülésén a gyurcsányista Vadai Ágnes. Az Ördög ügyvédje után itt az Angyal ügyvédje, aki az ellenzék Borkai Zsoltjának megnevezését ígéri
Az ellenzék Borkai Zsoltjának megnevezését ígéri a magát Angyal ügyvédjeként nevező szivárogtató blog, amely december 5-én azzal robbantott, hogy január elsején két korrupt, kokainozó, fiatal örömlányokkal orgiázó ellenzéki politikus drog- és szexpartijairól rántja le a leplet, ha addig nem vonulnak vissza a közélettől. A Kiss Krisztina néven blogoló Angyal ügyvédje a "Még az idén kiderülhet, ki az ellenzék Borkai Zsoltja" című posztjában annyit már most elárult, hogy egy frissen megválasztott ellenzéki polgármesterről, valamint pártjának egyik első számú vezetőjéről van szó, akik a VI. kerületi Szinyei Merse utca egyik új építésű házában évek óta drogos szexpartikat folytatnak. Varga Judit a Die Weltnek: Két politikus tud jövőt adni Európának, Orbán Viktor az egyik
Európában két politikus tud jövőt felvázolni a kontinens számára: az egyik közülük Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a másik pedig Emmanuel Macron francia elnök – jelentette ki a német Die Weltnek adott interjúban Varga Juditigazságügyminiszter. "Két vezető képes fazont adni a földrész jövőjének: Macron és Orbán, hála stabil belpolitikai hátterüknek. Orbán Viktor és Emmanuel Macron is azon van, hogy Európa jusson egyezségre, miként viszonyuljon az oroszokhoz, amerikaiakhoz és a kínaiakhoz" – mondta Varga Judit. Netes kivégzés jár a klímahiszti kritizálóinak? – Kroó Zita és Palányi Nóra a Polbeat mai vendégei (élő 19 órakor!)
Miközben Karácsony Gergely szerint is klímavészhelyzet van, Greta Thunberg világkörüli turnéja pedig továbbra is dübörög, már Magyarországon is virtuális, netes kivégzés jár azoknak, akik a nagy klímahisztit kritizálják. Így járt Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő is, aki Facebook-oldalán azt merészelte írni, hogy Greta Thunberg és a mögötte álló "bábművészek" új lemezt tettek fel, immár a kommunizmusért küzdenek, a felmelegedés jegyében pedig szakad a hó. Hoppál Péter oldalán a szólásszabadság jegyében azonnal megjelentek azok a kommentelők, akik a "lógni fogsz" típusú üzenetekkel is védik a klímát és támadják a kritikusokat. Ezen jelenséget, a fiatalok újfajta politizálását, és az új szavazók politikai megszólításának módját és lehetőségeit is kibeszéljük a ma esti PS-Polbeatben, amelyben Kroó Zita, az Origo újságírója és Palányi Nóra országgyűlési szakértő lesz Szarvas Szilveszter és Dezse Balázs vendége. Kérdések és válaszok este a Polbeatben! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé! Akik felrázzák Európát – A kontinens második fő vizionáriusának tartja Orbán Viktort a Politico
Orbán Viktor magyar miniszterelnököt tartja Európa második vizionáriusának, álmodozójának a brüsszeli Politico, amely ma egy olyan 28-as listát tett közzé, amelyen azok szerepelnek, akik a Politico szerint leginkább felrázzák és alakítják Európát. A Politico új összesítése szerint Orbán Viktort Greta Thunberg előzte meg a Dreamer (álmodozó, álmodó) kategóriában. A Politico úgy mutatja be a magyar kormányfőt, mint az Európai Egyesült Államok elleni harc vezető politikusát, aki szembeszegül a nemzetek feletti uniós törekvésekkel, felfogással. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.