Pesti Srácok

Szét akarják forgácsolni a magyarságot, de megmaradunk és védjük a hitet – Felszentelték a felújított oklándi templomot (PS-videó és képgaléria!)

Hálaadó ünnepséggel, magyar és erdélyi közjogi és elöljáró egyházi méltóságok részvételével szentelték fel tegnap Székelyföldön, a Hargita megyei oklándi unitárius templom felújított épületét és megújult környezetét. Az ünnepségen és hálaadáson mások mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke és Kelemen Levente, az oklándi unitárius közösség vezetője és lelkésze, a templomfelújítás megálmodója is ünnepi beszédet mondott. Kövér László beszédében arra emlékeztetett, hogy a demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét. "A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, ami vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed. Értelmes hit és hívő értelem nélkül Európa a jövőben elveszítheti önmagát, érdemes tehát jelenkorunkban is mindenkinek odafigyelnie és tanulnia az erdélyi unitáriusoktól" – mondta Kövér László. Bálint Benczédi Ferenc hangsúlyozta: a magyarokat, a magyarságot és így a székelységet is oly sokszor akarták szétforgácsolni, de mindig megmaradtunk és bizonyítottuk, van erőnk földet, örökséget, hitet védeni, és dolgozni Isten világáért.

A megemlékezésen Kövér László felidézte azt is: a vallásszabadság erdélyi unitárius alapgondolata egy fontos lépés volt az emberi méltóság kiteljesedéséhez vezető úton, amely mind a mai napig az eszmei alapját képezi az európai demokráciának. Ha nem a hívő értelem vezérli Európa gazdaságát és társadalmait, akkor az európai ember nem az ura, nem jogos haszonélvezője, hanem csak rabszolgája és kárvallottja lesz a pénznek és a gépeknek, melyek behálózzák az életünket.

"Ha az értelmes hit helyett olyan értelmetlen tévhit irányítja Európa vezetőit, mely szerint kontinensünk az európai emberek, értékek és életformák hiányában is Európa marad, akkor keserves jövő vár földrészünkre" – fűzte hozzá. Emellett óva intett, hogy amennyiben azon romboló balhiedelem uralkodik el kontinensünk politikájában, miszerint az európai keresztény egyházak, az európai nemzeti államok, maguk az európai nemzetek és a családok a múlt felszámolandó hagyatékai, akkor sötét jövő vár mindannyiunkra. Kövér László hangsúlyozta: "Csak a hívő értelem és az értelmes hit segítheti a jövőben Európát, hogy megőrizze önmagát olyannak, amilyennek szeretjük, hogy az európai emberek megőrizzék önmaguk világát otthonuknak, amivé a Jóisten segedelmével azt tették".

Kelemen Levente és Kövér László. Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

Kelemen Levente lelkész úgy összegzett: a templom megújításához szükség volt a helyi közösség akaratára és szívós munkájára, egy kivitelezőcsapatra, nagyon sok pénzre, de legfőképp arra, hogy végig jelen legyen az Isten. A templom és környezetének megújításához a magyar kormány is segítséget nyújtott, akárcsak az Emberi Erőforrások Minisztériuma, miközben egy uniós pályázat is hozzájárult a megvalósításhoz.

A hálaadó ünnepségen és a templomszentelésen a PestiSrácok.hu is jelen volt, nézze meg videónkat!

Videó: László Petra; Fotók: Horváth Péter Gyula

Felújították Erdélyben az oklándi templomot   Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?