Pesti Srácok

Szijjártó: A magyar érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést

Szijjártó: A magyar érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést

A magyar nemzeti érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést, és ne Európa irányába – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának kedden, Bakuban, ahová az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként érkezett a Türk Tanács soron következő ülésére.

Szijjártó Péter – aki az azeri fővárosban tárgyalt Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel – azt mondta: Törökország szíriai akcióival kapcsolatban a magyar kormánynak egyetlen dolgot kell figyelembe vennie, a magyar nemzeti érdeket. A magyar nemzeti érdek pedig azt diktálja – folytatta –, hogy kerüljük el, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál, és kerüljük el, hogy több százezer vagy millió illegális bevándorlót erőszakkal kelljen visszatartani Magyarország déli határánál.

– jelezte.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Szijjártó Péter. Hangsúlyozta: ha ez a négymillió bevándorló megindul, akkor Magyarország déli határánál kell őket feltartóztatni, és ezt jobb lenne elkerülni. A miniszter kijelentette, hogy a magyar kormány gondolkodásmódja a bevándorlásról egyértelmű: a migrációhoz fűződő jogok nincsenek az alapvető emberi jogok között.

– tette hozzá a miniszter. Közölte: Magyarország abban szívesen működik együtt Törökországgal is, ha Törökország létrehoz egy biztonságos zónát Szíriában; akkor az ott létrejött településekre vissza lehessen telepíteni azokat a családokat, akiknek egyszer el kellett hagyniuk Szíriát.

– mondta. Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a török elnök világossá tette: 40 milliárd dollárt költöttek eddig arra a négymillió bevándorlóra, akik Törökország területén élnek, és neki most már válaszokat kell adnia a saját közvéleményének, hogy ezt meddig akarja csinálni.

– zárta nyilatkozatát a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."