Pesti Srácok

Szijjártó: a magyar-szerb együttműködés munkaerőpiaci dimenziója is megerősödhet

Szijjártó: a magyar-szerb együttműködés munkaerőpiaci dimenziója is megerősödhet

A magyar-szerb együttműködés munkaerőpiaci dimenziója is megerősödhet, ugyanis nagy a kereslet a vendégmunkásokra a helyiek által be nem töltött magyarországi munkahelyeken – mutatott rá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb piacra belépő, magyar Prohuman HR-szolgáltató rendezvényén arról számolt be, hogy a jelenlegi kormány 2010-ben, rendkívül rossz gazdasági állapotban vette át az ország vezetését, így teljes újjászervezésre volt szükség az újraelosztásra épülő szocialista gazdaságpolitika mintegy nyolc éve után.

Elmondta, hogy a munkaalapú társadalom bevezetése mellett tették le a voksukat, megcélozva a teljes foglalkoztatás elérését, valamint egy olyan környezet kialakítását, amelyben megéri többet dolgozni és több embert alkalmazni. Mint közölte, ehhez inspiráló, egykulcsos adórendszert vezettek be, így máig Magyarországon kell fizetni a munkát terhelő legalacsonyabb adókat Európában.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ezzel párhuzamosan folyamatosan dőltek meg a beruházási rekordok, és tavaly már hatmilliárd euró felett volt ezek összege, ami jól mutatja, hogy sikeres volt az a stratégia is, amely hazánkat a keleti és a nyugati autóipari vállalatok találkozási pontjává kívánta tenni. Hangsúlyozta: emiatt folyamatosan nő az igény a jól képzett munkaerőre, s miközben a cél az, hogy az álláshelyeket elsősorban magyarok töltsék be, ezért is reformálták meg az oktatási rendszert, látni kell, hogy vannak olyan pozíciók, amelyekre már helyi munkaerőt nagyon nehéz találni.

– közölte. Majd hozzátette, van erre egy mindenki számára biztonságot adó keretrendszer, amellyel a minősített munkaerő-közvetítő vállalatok 15 országból speciális engedélyezési eljárás nélkül, gyorsan, egyszerűen hozhatnak be munkavállalókat.

– tudatta. Tájékoztatása szerint jelenleg 5430 szerb állampolgár rendelkezik magyar munkavállalási engedéllyel, miután tavaly 1353 embert sikerült toborozni. A miniszter üdvözölte a legnagyobb magyarországi munkaerő-közvetítőnek számító Prohuman szerbiai piacra lépését, amely remélhetőleg lehetővé teszi, hogy a két ország stratégiai együttműködése most egy munkaerőpiaci dimenzióval is kiegészülhessen. Ennek kapcsán pedig rámutatott, hogy a munkaerő behozatalának legolcsóbb és a legbiztonságosabb módja a közvetlen szomszédságban folytatott toborzás.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.