A magyar nagykövetség Kijevben továbbra is teljes létszámban működik annak érdekben, hogy minden hozzá fordulónak segítséget tudjon nyújtani, de az evakuálás most gyakorlatilag lehetetlen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Szijjártó Péter a rendkívüli bejelentésében elmondta: Ukrajna légterét teljesen zár alá vették, a polgári repülés most nem engedélyezett.
Az evakuálás teljes mértékben kizárt a légtérzár miatt, sőt, gyakorlatilag közúton is lehetetlen
– tette hozzá. A külgazdasági és külügyminiszter közölte: a Wizz Airnek négy repülőgépe ragadt Ukrajnában a személyzettel együtt, közöttük nincsenek magyarok.
A kijevi követségen hatvan hívást fogadtak abban az időszakban, amikor volt telekommunikációs szolgáltatás és a munkatársaknak nem kellett a pincében tartózkodniuk
– mondta a miniszer, majd úgy fogalmazott:
azok a magyarok, akik úgy gondolják, hogy ott, a nagykövetség épületében találják meg leginkább a biztonságot, számukra továbbra is természetesen rendelkezésre állunk.
Szijjártó Péter azt kérte, hogy a telefonon érdeklődők a konzuli szolgálat telefonszámát hívják, amely a nap huszonnégy órájában üzemel. Annak érdekében, hogy minden hívást fogadni tudjanak, megduplázták a létszámot.
Csütörtökön nyolcvan hívás érkezett a konzuli szolgálathoz
– tette hozzá. Szijjártó Péter elmondta: Kárpátálján áttértek a katonai igazgatásra; a kormányzó egyeztetett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel.
Ukrajnában jelenleg 191, Oroszországban 154 olyan magyar állampolgár tartózkodik, aki konzuli védelemre regisztrált
– közölte, hozzátéve, hogy velük tartják a kapcsolatot. A miniszter kitért arra is, hogy voltak és vannak kamionosok, akik nehéz helyzetbe kerültek a határzárak miatt. A külügyminisztérium megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy ők biztonságos helyre jussanak, illetve folytatni tudják az útjukat. Szijjártó Péter kiemelte: figyelik a fejleményeket és minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy Magyarországot, a magyar embereket megvédjék a háborús konfliktustól. Mint mondta, a szomszédságunkban háború tört ki.
Magyarország kiáll Ukrajna mellett, Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, és elítéljük Oroszország katonai akcióját
– fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy meggátolják, hogy Magyarország esetlegesen belekeveredjen a háborús konfliktusba.
Forrás/Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS