Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország nem szavaz meg kőolaj- és földgázszállításokra vonatkozó szankciókat

Magyarország az energiaellátását a jövőben is biztosítani fogja, így nem szavaz meg olyan javaslatot, amely akár a kőolaj-, akár a földgázszállításokra vonatkozó szankciókat tartalmazna – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn. Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Magyarország nem engedi meg senkinek sem, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn reggel Luxembourgból jelentkezett élő adásban; a tárcavezető az uniós külügyminiszterek tanácsán vett részt. A tárcavezető az ülést követően úgy fogalmazott: „nem akadályoztuk ezt a döntést”, de hozzátette, hogy a magyar kormány továbbra is kitart amellett, hogy „nem szálltunk fegyvert Ukrajnába”.

– kezdte Szijjártó Péter a közösségi oldalán közzétett videós üzenetét. A miniszter elsőként arról beszélt, hogy visszautasítják a fakenews-kampányokat, amelyek a magyar kormány lejáratására indultak az elmúlt napokban, hetekben.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hozzátette: erre olyan országok adhatják be az igényüket, akik szállítanak fegyvert Ukrajnának.

– mondta a miniszter. A tárcavezető arra is kitért, hogy a magyar emberek a békére szavaztak és adtak felhatalmazást a magyar kormánynak a választáson, ahol több mint hárommillió polgár adta le a voksát a Fidesz–KDNP-koalícióra.

– szögezte le Szijjártó Péter. A szankciókkal kapcsolatban kifejtette: nem lehet elégszer dönteni erről, ma is sok ország felvetette. Szavai szerint

A miniszter hozzátette:

Szijjártó Péter hangsúlyozta: meggyőződése, hogy nem kell a szankciókkal kapcsolatban határozatot elfogadni. Hazánk pénzügyi teljesítésével kapcsolatban aláhúzta:

Szijjártó Péter ennek technikai feltételeit is részletesen ismertette. Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a szankciók aránytalan károkat okozna Magyarország számára.

– fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy hamarosan eléri a 600 ezret az ukrajnai menekültek száma.

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.