Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország a Brexit ellenére is a legszorosabb együttműködésre törekedik Nagy-Britanniával

Szijjártó: Magyarország a Brexit ellenére is a legszorosabb együttműködésre törekedik Nagy-Britanniával

Magyarországnak az az érdeke, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió között a lehető legmélyebb és legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre attól az időponttól, hogy Nagy-Britannia kilép az EU-ból – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a találkozón, amelyet az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának nyitónapján, helyi idő szerint kedden folytatott brit kollégájával, Jeremy Hunttal New Yorkban.

A tárcavezető az ENSZ csúcstalálkozóján kiemelte: a szabadkereskedelmi megállapodás biztosítani tudja, hogy a gazdasági együttműködés a lehető legkisebb veszteséggel tudja átvészelni a britek kilépése (Brexit) okozta helyzetet. Szijjártó Péter a találkozó után az MTI-nek elmondta, a rendkívül baráti hangulatú megbeszélésen elsősorban a Brexittel kapcsolatos kérdéseket tekintették át. A miniszter az interjúban úgy vélte, hogy a helyzet most nem áll jól a kilépési tárgyalások eredményes lezárása szempontjából, hiszen az idő rohan, és egyelőre - sajnos - nem úgy tűnik, mintha öles léptekkel haladnánk a megoldás irányába. Magyarországnak az az érdeke, hogy mindenképpen mindkét fél – Nagy-Britannia és a megmaradó Európai Unió – számára is elfogadható megállapodással záruljanak a tárgyalások – hangoztatta Szijjártó Péter, aki emlékeztetett arra, hogy Magyarország nagyon nyitott gazdaságú ország, gazdasági növekedését nagymértékben meghatározzák a külső tényezők, ezért az az érdeke, hogy legfontosabb partnereivel mindenképpen szabadon tudjon kereskedni. Amennyiben nem megállapodással zárulnak le a Brexit-tárgyalások, az EU-tagországok és Nagy-Britannia közötti befektetési és kereskedelmi együttműködés rendkívül nehézkessé fog válni, a töredékére fog visszaesni. Ekkor ugyanis a Kereskedelmi Világszervezet szabályai vonatkoznának az együttműködésre, és vámjellegű, illetve más típusú akadályok nehezítenék a kapcsolatokat.

Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy a magyar álláspont szerint a kontinens jelenlegi helyzetében a biztonság terén sem engedhető meg, hogy nélkülözzék a britek együttműködését, Európának ugyanis ilyen terrorfenyegetettséggel még soha nem kellett szembenéznie, a biztonsági helyzet soha nem volt ennyire törékeny. A britek Európában és globális összevetésben is egyedülálló titkosszolgálati, hírszerzési és védelmi rendszerrel rendelkeznek, ezért az EU-nak az az érdeke, hogy fenntartsa az együttműködést. Magyarország ezért azt szorgalmazza, hogy az EU által fenntartott missziókban maradjanak bent a britek, mert ellenkező esetben azok nagy részét be kellene zárni. A magyar kormány azt is kezdeményezi, hogy az EU és az Egyesült Királyság között a lehető legszorosabb biztonságpolitikai együttműködés jöjjön létre. A miniszter hozzátette, hogy meglátása szerint a brit kormány is ebben érdekelt.

Európa nem állhat bosszút a Brexit miatt

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter kijelentette: helytelennek tartja azt a vélt vagy valós célkitűzést, amelyet sokak az Európai Bizottságnak tulajdonítanak, és úgy szól, hogy álljunk bosszút a briteken a kilépés miatt, és mutassuk meg, hogy ez mennyire rossz döntés volt. Ezt a gyerekes magatartást háttérbe kellene szorítani, és Európa érdekének megfelelően a britekkel a lehető legszorosabb és legszélesebb körű megállapodást kell megkötni – tette hozzá. A külgazdasági és külügyminiszter tucatnyi kétoldalú találkozón vett részt kedden az ENSZ-ülésszak helyszínén, Jeremy Hunt mellett tárgyalt többek között Vang Ji kínai, Rijád al-Malki palesztin, Miro Cerar szlovén, Tudor Ulianovschi moldovai, Pham Binh Minh vietnami, Hemaisz Dzsemanui tunéziai, Abdalláh bin Zájid ál-Nahajan egyesült arab emírségekbeli külügyminiszterrel is. Négy találkozón – a palesztinokkal, Namíbiával, Moldovával és Tunéziával – kétoldalú együttműködési megállapodásokat is aláírtak, elsősorban az oktatás és a diplomácia területén. Szijjártó megbeszéléseket folytatott Jan Beagle ENSZ-főtitkárhelyettessel és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával is. A magyar miniszter a tervek szerint pénteken szólal fel az ENSZ közgyűlésén.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?