Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az ENSZ-nek meg kell sokszoroznia a terrorellenes küzdelemre fordított erőforrásait

Szijjártó Péter: az ENSZ-nek meg kell sokszoroznia a terrorellenes küzdelemre fordított erőforrásait

Az ENSZ-nek meg kell sokszoroznia a terrorellenes küzdelemre fordított erőforrásait – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, New Yorkban, a közmédiának nyilatkozva. Szijjártó Péter azt mondta: az ENSZ hosszú ideig "mostohagyerekként" kezelte a terrorellenes fellépést, és hogy milyen szerepet tudott ebben betölteni, a tagállamok önkéntes adományaitól függött.

– fejtette ki Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

– magyarázta a miniszter. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a terrorizmus és az illegális migráció "ördögi kört" alkot, hiszen ha a világ egyik térségében a terrorizmus egyre súlyosabb formát ölt, akkor onnan megindul a migráció, a terrorszervezetek pedig kihasználják az illegális migrációt, azt, hogy az ellenőrizetlen tömegekben el tudják rejteni terroristáikat.

– mondta. Reményei szerint – fűzte hozzá – az illegális migrációs hullámok féken tartásával a terrorkockázat csökkenthető.

Kudarc az ukrajnai háború kapcsán

Az António Guterres főtitkárral folytatott szerdai megbeszéléséről szólva Szijjártó Péter kiemelte: az ENSZ-nek vezető szerepet kellene játszania a terrorellenes küzdelemben és a béketeremtésben is. Értékelése szerint több nemzetközi szervezet kudarcot vallott az ukrajnai háborúnál; csak súlyosbították a helyzetet fegyverszállításokkal, háborúpárti propagandával.

– tette hozzá a külügyminiszter. Szijjártó Péter megállapította: jelenleg egyik fél sem nyitott a közvetítésre, így az ukrajnai háború folytatódásával kell számolni, holott a csatatéren nincs megoldása.

– jelentette ki.

Katar kapja a legnagyobb támogatást most

Kitért arra, hogy a Közel-Keleten most az izraeli túszok kiszabadítása a legfontosabb feladat, ezért megállapodtak az ENSZ főtitkárával, hogy minden létező támogatást meg kell adni Katarnak, hiszen sikeresek voltak a közvetítési kísérletei, és az arab országnak köszönhető az is, hogy három magyar túsz kiszabadulhatott.

– mondta.

Tombol az antiszemitizmus

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban "megdöbbentő mértékben" terjedt el a modern kori antiszemitizmus Európa nyugati felében és az Egyesült Államokban: tucatszám tartottak, tartanak erőszakos, Izrael-ellenes tüntetéseket, valamint zsidó közösségeket, zsidó közösséghez tartozó embereket zaklatnak, aminek megálljt kell parancsolni.

– hangsúlyozta. Úgy vélekedett, hogy a modernkori antiszemitizmus Nyugat-Európában az illegális migrációs hullámok egyik következménye, hiszen párhuzamos társadalmak alakultak ki, és az agresszív bevándorlók magukkal hozzák az antiszemitizmust. Szijjártó Péter találkozói alapján közölte: a republikánusok teljes körű információkkal rendelkeznek arról, mi történik Európában, illetve Magyarországon, és nagy szimpátiával figyelik Orbán Viktor és kormányának tevékenységét. "Szurkolnak" abban a küzdelemben, amelyet a nemzeti érdekek érvényesítéséért, a keresztény–konzervatív értékek, a családok megvédéséért, az illegális migrációval szemben, a családok védelmében folytat.

Brüsszel kudarcot vallott

– hangoztatta a külügyminiszter. Hozzáfűzte: a kudarc oka, hogy a liberális mainstream eluralta az európai politikai színteret, gyakorlatilag nem lehet értelmes vitát lebonyolítani, mert az észérvek ütköztetése helyett az ideológia jön elő; ha valaki észérvek alapján próbál érvelni az ukrajnai háború befejezéséért, azonnal Putyin barátjának, az oroszok kémjének vagy a Kreml propagandistájának állítják be.

– jelentette ki Szijjártó Péter. Azt mondta: ma Magyarországon az ellenzéknek nem magyar, hanem amerikai vezére van; az Egyesült Államok budapesti nagykövete vezeti a magyarországi ellenzéket, ami "furcsa helyzet és egy ország belpolitikájába történő beavatkozás minősített esete".

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.