Magyarország határozottan és feltételek nélkül támogatja Moldova csatlakozását az Európai Unióhoz, ez ugyanis a közösség javára válna, segítené a versenyképessége javítását – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A tárcavezető a Vladimir Bolea moldovai miniszterelnök-helyettessel közös tárgyalását követően kiemelte, hogy a magyar álláspont egyértelmű: minden egyes, csatlakozni kívánó ország teljesítményét egyenként, egyesével kell elbírálni.
Nem szabad összekötni különböző országok integrációs pályáját, s nem szabad, hogy az adott esetben rosszabbul teljesítő országok foglyul ejtsék más országok európai integrációs folyamatait
– húzta alá.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Moldova csatlakozása az Európai Unió javára válna.
Mi úgy gondoljuk, hogy Moldova integrációs folyamatának felgyorsítása hozzásegítene minket ahhoz, hogy az Európai Unió ismételten javítani tudja a versenyképességét
– hangsúlyozta.
Majd közölte, hogy az EU délkeleti irányú bővítése mindig is a magyar külpolitika egyik fontos törekvése volt.
Ezután is, ahogyan eddig is, állunk a moldovai kormány rendelkezésére, és minden rendelkezésre álló eszközzel segítjük a moldovai európai integrációs folyamat felgyorsítását
– szögezte le.
MTI; Fotó: Facebook
Realextate
2024-01-25 at 13:27
Gokhlayeh2024-01-25 at 12:05
Hát igen, Transznyisztriával mi lesz?
Szerintem támogassuk az ő felvételüket is.
Hogy csak egy kicsivel fokozzuk a hülyeségünket.
Már úgyis mindegy.
Orientál
2024-01-25 at 12:53
Realextate2024-01-25 at 11:21 Szerintem nem az utálat okoz nekünk gondot hanem a fizetett moldáviai embercsempész gépkocsi vezetők és tudtommal moldáv terület egy részén orosz egységek vannak. Szerintem ezek a gondok.
Gokhlayeh
2024-01-25 at 12:05
Oszt a bent lévő orosz csapatok is EU tagok lesznek?
Vagy csak a fele ország csatlakozik?
Vagy maguktól kivonulnak?
Oroszok hagynak oda beékelődni még egy EU-, esetleg később NATO tagállamot?
Lesz még addigra Moldova?
odu
2024-01-25 at 12:03
Közben meg a ficó megfickósodott, ahogy meglátta zselét. Lehet, hogy Péterünknek is látomása volt, hogy tudja mit kell mondani.
matrix
2024-01-25 at 11:38
Szerintem is a magyar támogatás Moldova részéröl semmi kötelezettséggel nem jár !
Az eseleges belépés után már csak a pénz dominál és barátokból is elleséget generál
Realextate
2024-01-25 at 11:21
Na, most konkrétan Moldovában sokkal jobban utálnak minket, magyarokat, mint Romániában.
Érdemes hát támogatni Moldova csatlakozását az EU-hoz, hogy hadd legyen ott még több román, aki veszettül utál és gyűlöl minket.
Gratula ehhez a nagyon okos és bölcs (??????) magyar külpolitikához!!
Ja, nem -inkább az anyátok hülye picsáját!!!