Pesti Srácok

Szijjártó Péter szerint véglegesen összedőlt a Sinopharm-vakcina elleni liberális propagandahadjárat (Videó!)

Azzal, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken globális jóváhagyást biztosított a Sinopharm-vakcina számára, véglegesen összedőlt a kínai oltóanyaggal szembeni liberális propagandahadjárat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos ülésének szünetében.

A politikus magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a WHO jóváhagyásával, illetve a G20-as országok közelgő globális egészségügyi csúcstalálkozóját megelőzően új helyzet állt elő a világjárvány elleni küzdelemben. Innentől kezdve a Sinopharm oltóanyagával szembeni, illetve a Sinopharm-vakcinát használó országok elleni hadjáratnak ideje véget vetni, és véget vetni annak a rendkívül felelőtlen politikának, amivel megpróbálták emberek tíz- és százezreit elbizonytalanítani az oltások felvételétől. Szijjártó Péter hangsúlyozta:

– fogalmazott. A WHO döntése komoly zavart kelt Brüsszelben, a jóváhagyással szemben azonban nem lehetséges érvelni – tette hozzá, majd kiemelte, a kínai vakcina segítségével Magyarországon az elmúlt hónapokban sok százezer ember életét sikerült biztonságba helyezni. Kizárólag az oltással lehet megvédeni az emberek egészségét. Mindazok, akik az elmúlt hónapokban az oltóanyagok ellen hergeltek, emberéleteket tettek kockára - húzta alá, majd hozzátette: a szerződések szerint még további 1,7 millió adag Sinopharm-vakcina érkezik Magyarországra.

PestiSracok facebook image

Az oltóanyag ellátottsággal összefüggésben azt mondta: a keleti partnerségben részt vevő államok, és a Nyugat-Balkán országai sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint az Európai Unió. Magyarország felelősségteljes szomszédságpolitikát folytatva, a Lengyelország segítségével összegyűjtött oltóanyagokat légi úton szállítja a keleti partnerországok számára. A Nyugat-Balkán esetében Magyarország egyebek mellett a migráció megállításán dolgozó észak-macedón határőrség minden tagjának beoltásához elegendő, legkevesebb hatezer vakcinát biztosít – közölte.

Holnap újabb Szputnyik V szállítmány érkezik

Bejelentette azt is, hogy kedd hajnalban újabb kétszázezer adagos Szputnyik V orosz oltóanyagszállítmány érkezik Magyarországra. Az oltóanyagok a korábban első adaggal beoltottak ismétlő oltásához szükséges készletet biztosítják majd. A kedd hajnalban érkező oltóanyagok az Oroszországgal kötött, vakcinabeszerzésről szóló szerződések utolsó, maradéktalan szállítmánya. Ha Magyarország nem vásárolt volna Szputnyik-vakcinát, illetve, ha Oroszország nem szállított volna a megállapodásnak megfelelően, akkor egymillióval kevesebb magyar ember kaphatott volna védőoltást – tette hozzá Szijártó Péter.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.