Abszurdnak tartja Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, hogy a Mazsihisz antiszemita vádakat fogalmaz meg Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde kapcsán. A politikus a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában emlékeztetett: épp a Tusványost megelőző héten jártak Magyarországon a zsidó világközösség vezetői, akik megdicsérték a magyar kormányt azért, amit a magyarországi zsidóságért tettek, és egyben kijelentették, hogy a zsidók a legnagyobb biztonságban vannak Magyarországon. Szili Katalin szerint ezért is érthetetlen az, amiről Heisler András, a legnagyobb zsidó szervezet vezetője beszélt. Ismert: a teljes magyarországi ellenzék napok óta azzal foglalkozik, hogy a miniszterelnök a migráció kapcsán a “kevert fajú” szót használta. Szili Katalin a Polbeatben megjegyezte: az ellenzék most szómágiát csinál ebből, miközben arról nem beszélnek, hogy Orbán Viktor több mint egyórás beszédében a hazát és Európát feszítő válsághelyzetben igyekezett kiutat és megoldást mutatni. A miniszterelnöki megbízott szerint a magát haladónak nevező Nyugat és a magyar baloldal évek óta azt műveli, hogy ráugranak egy-egy számukra fontos ideológiai kérdésre, mint a woke, a gender vagy az LMBTQ, azonban a társadalmak életét, mindennapjait és jövőjét befolyásoló sorskérdésekkel nem foglalkoznak. A politikus úgy vélte: bajban lennénk, ha ebben a válságos időben az ellenzék és nem a Fidesz lenne kormányon, Orbán Viktoron kívül ugyanis senki nem látszik képesnek arra, hogy keményen kézbe tartsa a kormányrudat.
A hazai balliberális sajtó és a külföldi baloldali média napok óta Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszédének egy rövid részletével foglalkozik, amelyben a “kevert fajú” kifejezést használta, amikor a migráció okozta kihívásokról beszélt. A Mazsihisz elnöke aggasztónak nevezte a beszéd idézett részletét, mivel szerinte félelmet kelthet a zsidóságban, ezért találkozót kért a miniszterelnöktől. Szili Katalin a Mazsihisz elnökének, az aggódó Heisler Andrásnak azt üzente:
A magyarországi zsidóság biztonságban van és volt az elmúlt évtizedekben.
A PestiSrácok.hu-n egyébként a napokban jelent meg egy cikk Huth Gergely tollából, amelyben számba veszi, hogy szemforgató módon a Mazsihisz elnöke mélyen hallgatott, amikor az idei választási kampányban a baloldallal összefogó Jobbik háza táján tényleges antiszemita botrányok robbantak ki. Ilyen volt Z. Kárpát Dániel karlendítős videója vagy az ózdi jelölt, Farkas Péter Barnabás Hitler-köszöntése egy lengyelországi holokausztinstalláció előtt. Szili Katalin szerint érthetetlenek a tusványosi beszéd kapcsán megfogalmazott antiszemita vádak:
Orbán Viktor nem beszélt se kirekesztésről, se gyűlöletkeltésről. Ha ma valaki azt meri mondani, hogy faj, akkor arra a balliberális mainstream egyből ráugrik, csűrik-csavarják, de az emberek életét jelenleg meghatározó fontos kérdésekkel, mint a háború, az elszálló energiaárak, az infláció, nem foglalkoznak. Ezekre semmilyen épkézláb megoldást nem kínálnak.
A miniszterelnöki megbízott hozzátette: álságos, hogy az a magyar baloldal antiszemitázza le most Orbán Viktort, amelyik a választási kampányban saját elveit szembe köpve összeállt a Jobbikkal. Huth Gergely műsorvezető megjegyezte: más zsidó szervezetek keményen kritizálják mind a mai napig a Mazsihiszt, amiért nem ítélte a neonácikkal összeálló magyar baloldalt. Szili Katalin erre felidézte, hogy mivel magyarázták a furcsa politikai frigyet annak idején a balliberálisok:
Jelezték, hogy az ördöggel is összeállnak, ha ez kell Orbán Viktor leváltásához.
A műsorban szóba került az Orbán Viktor tusványosi beszédében elhangzott posztnyugat kifejezés is. Szili Katalin rámutatott:
Az Európai Unió nyugati része nem ugyanaz, mint ami 15 évvel ezelőtt volt. Nem olyan dolgokkal foglalkoznak, ami a mai társadalmak számára igazán fontosak. Ráugranak néhány számukra ideológiai szempontból fontos témára, mint a gender vagy az LMBTQ-lobbi, de nem törődnek azzal, hogy mekkora bajban van jelenleg az egész kontinens, hogy az embereknek milyen húsbavágó nehézségekkel kell szembenézniük a közeli jövőben.
Húsbavágó kérdés lesz Magyarországon is a rezsi ára. A beszélgetésben elhangzott, hogy érdemes lenne vitára bocsátani, hogy vajon mi lesz a fontosabb egy átlag többgyermekes magyar család számára; a benzinárra alkalmazott ársapka, vagy hogy rendesen ki tudják fűteni a házat. Szili Katalin a hazai ellenzék morális állapota kapcsán még kifejtette:
Jó lenne, ha megjelenne egy olyan ellenzéki politikai erő, amely nem abból építkezik, hogy mindenre nemet mond, hanem erőt ad ahhoz, hogy ezekben a válságos időkben a nemzetet érintő nagy kérdésekben egyfelé tudjunk húzni.
Nézze meg a Polbeat R56 sörözőben készült teljes adását!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS