Reményét fejezte ki Zuzana Caputová szlovák államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel pénteken Pozsonyban folytatott megbeszélése után, hogy a jövő heti NATO-csúcstalálkozón a szövetség tagállamai határozottabb álláspontot fogalmaznak meg Ukrajna csatlakozási kérelmével kapcsolatban.
Zelenszkij a litván fővárosban július 11-én kezdődő kétnapos NATO-csúcs előtt, az észak-atlanti szövetség több tagállamát érintő körútja harmadik állomására érkezett Pozsonyba, hogy markánsabb támogatást nyerjen Ukrajna csatlakozási törekvéséhez.
Remélem és hiszem, hogy a NATO-csúcson jövőképet fogunk adni Ukrajnának leendő tagságával kapcsolatban, természetesen a feltételek teljesülése esetén, köztük a legfontosabbal, ami a háború, a katonai agresszió lezárása Ukrajnában
-mondta Caputová az ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. A szlovák államfő kijelentette: nem az a kérdés, hogy Ukrajna csatlakozhat-e a védelmi szövetséghez, hanem az, hogy mikor. Hasonlóképpen utalt Ukrajna európai uniós csatlakozására is. Emellett bejelentett egy, a két ország közötti, a lőszergyártást és egy új típusú tarack kifejlesztését érintő együttműködést is.
Zelenszkij újságíróknak elismerte, hogy amíg országa háborúban áll, valószínűtlen Ukrajna felvétele a NATO-ba, de a tagsággal kapcsolatban a korábbinál egyértelműbb ütemterv felvázolását sürgette a szövetségtől. Az ukrán elnök megköszönte Szlovákiának a háború kezdete óta Ukrajna iránt tanúsított szolidaritását és segítségét. A pénteki államfői találkozó idején tartott sajtótájékoztatóján Robert Fico volt miniszterelnök, a pozsonyi törvényhozás jelenleg legerősebb ellenzéki pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezetője úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna NATO-tagsága ellentétes lenne Szlovákia nemzeti érdekeivel. Fico szerint Ukrajnának keletről és nyugatról is biztonsági garanciákat kell kapnia, valamint független és szuverén országként ütközőállam szerepét kellene betöltenie a NATO és Oroszország között.
Forrás/fotó: MTI
Burkuskiraly
2023-07-10 at 09:43
Most látom a badarságot, amit irtam, az EU rohad az oroszok-ukránok nélkül is.
Burkuskiraly
2023-07-10 at 09:41
Csak egy gondolatkisérlet: Ukralyna ebben a konfliktusban vagy gyöz, vagy megállapodik vagy kapitulál.
Ha gyöz, akkor lesz OTAN és EU tagság.
Ha megállapodik, akkor vagy lehet tagság vagy nem…
Ha kapitulál, akkor beléphetnek az EU-ba és a OTAN-ba az oroszokkal együtt és a két szervezeten belül az oroszok és ukránok lerohasztják azokat. Erröl az opciorol sokat lehet a FOS-ban olvasni itt meg ott, vagy nem. Na jo, ez egy kis valoszinüségü lehetöség mert hamarosan elfogynak az orosz fegyverek. Amit megy gyártanak az az angol MI7 hirei szerint nem passzolnak az ágyuikba.
Girolámo
2023-07-10 at 05:46
A Nátó szerint a főellenség Oroszország.Ukrajnának még időre van szüksége…
Meg a jenkiknek is,hogy meg tudják különböztetni az ukránt az orosztól.
Mert ez még az átlag európainak sem menne.
Baxi
2023-07-09 at 22:40
Így van, világosan el kell küldeni Ukrajnát a sunyiba.
Karácsony.sk
2023-07-09 at 16:13
Nézetem a következő:
Čaputová nem politikus, hanem húgyos Gyurka és buzi leánya, töketlen Alexandra által támogatott hazaáruló aktivista!
Ezzel az információval tiszta ez a fenti kép!!
Szlovákiából….
PrimkóRibbantrop
2023-07-08 at 22:30
Ennek a tóth hegyi allattartó tündérek vigyázni kellene, hogy a zaccos szlovák kávé nehogy az ölébe boruljon, mert a végén azt hiszik, hogy befosott az ukrán maffiától…..
Mekkelek
2023-07-08 at 21:10
Pont azért van háború mert az USA be akarta venni ukrajnát is a nato nevű gyarmatbirodalmába.
Pugacsoff
2023-07-08 at 15:07
Egyetértek a világos jövőképpel Ukrajna felé: lófasz jár nektek nem NATO-tagság.
Beolvadtok Oroszországba és befogjátok a pofátokat u krajinaként!
Schenkhyalfonz
2023-07-08 at 11:46
Nyilvánvalóan a fegyverzet és a lőszerek átadásának célja a harcok folytatódása és így az ukrán csatlakozás eliminálása a Nyugat részéről. Jelenleg csak mi vagyunk az ukrán csatlakozás (NATO, EU) egyetlen valós támogatója, mert mi akarjuk a háború lezárását és mi nem szállítunk fegyvereket.
A koncepció a lényeg, meg a nézőpont.
Dodo
2023-07-08 at 11:23
Még nem futott le a Svéd NATO csatlakozás sem. Ez a hülye meg itt kilincsel. Ha Ukrajna NATO ország lehetne, akkor nyugodtan megtámadhatná Magyarországot, mert a NATO nem védhetne meg minket. NEM, kis pofám!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-07-08 at 11:16
2023-07-08
Törökország-NATO tárgyalások
Az Egyesült Államok Magyarország és Törökország NATO-ból való kizárását szorgalmazta
Svédország észak-atlanti szövetségi (NATO) tagságának kérdése élénk diplomáciai tevékenységhez és vitához vezetett az Egyesült Államokban Magyarország és Törökország szövetségi tagságának felülvizsgálatának lehetőségéről. Ennek oka az, hogy a két ország ellenzi Svédország csatlakozási szándékát.
Jim Rish idahói amerikai szenátor, a Republikánus Párt képviselője kezdeményezte, hogy megvitassák Magyarország és Törökország státuszát a NATO-ban. Magyarország és Törökország a szenátor szerint nem mutatta meg a szükséges támogatottságot Svédország szervezethez való csatlakozási kérelméhez.
Ez a bejelentés további nyomást helyez Törökországra, amelyet az Egyesült Államok már aktív diplomáciai erőfeszítésekkel és kereskedelmi karok alkalmazásával próbál rávenni arra, hogy változtasson álláspontján a svéd NATO-tagsággal kapcsolatban. Konkrétan az Egyesült Államok ajánlatot kínál Törökországnak F-16 többcélú vadászrepülőgépek eladására. Egy ilyen megállapodás jelentős érv lehet Törökország számára, tekintettel arra, hogy ezek a vadászgépek fontosak az ország katonai légiflottájának modernizálásában.
Подробнее на: https://avia.pro/news/ssha-vystupili-za-isklyuchenie-vengrii-i-turcii-iz-nato
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-07-08 at 08:30
Nem tünik fel senkinek ez a lopakodó elökészités?
A napi események és példák(Brüssel, Antifa stb)mutatják, hogy nincs akadálya a törvénytelenségeknek, és ma már mindent lehet. Még annak az ellenkezöjét is.
A Caputova-val vigyázni kell, mert így valóban KAPUT lesz
2023-07-08 at 07:46
A Caputova-val vigyázni kell, mert így valóban KAPUT lesz!
a háború így több évtizedig is eltarthat
2023-07-08 at 07:41
Aki Ukrajna területi integritásáért, NATO és EU tagságáért harcol, az valójában egy nagyon hosszú háborút támogat, gerjeszt! Az oroszok így egy nagyon hosszú háborúba vannak belekényszerítve, ami akár több évtizedig is tarthat!
Egyébként valóban mindkettő ajándékba kapta az országát! A tótok az ANTANT-tól, az ukrik a kommunista szovjet vezetőktől! Egyiknek se kellett megharcolnia az országáért. Viszont mindkettő tudja / tudta irtani, áttelepíteni az őslakos magyarságot, és eltulajdonítani a javaikat, lerombolni falvaikat / temetőiket, elvenni a jogaikat, másod – harmadrendű állampolgárokká tenni azokat!
Z
2023-07-08 at 06:20
Még a fotelt is a magyaroktól lopták, amire a lottyadt seggét rárakta ez a két retek.
A FED játékmesterei
2023-07-08 at 05:46
Az ukránokat is ugyanúgy felültették, mint a magyarokat az első, vagy a második világháborúban!
Zelike sötét jövőd lesz
2023-07-08 at 05:31
Zelike sötét jövőd lesz! Vagy a CIA nyír ki, vagy egy orosz börtönben végzed!
úgyamintvan
2023-07-08 at 02:37
az amerikai média russzofób hisztériakeltésének és zelenszkij hergelésének beájuló hülye, hiszékeny “szőke női”háborús falka-ezért erőltetik sorosék a női kvótát!
Bukohill
2023-07-07 at 23:21
Nem Ukrajna csatlakozik a NATO-hoz, hanem a NATO Ukrajnához.
Megint a mi bőrünket viszik a vásárra
2023-07-07 at 23:08
Ez ugyanolyan, mint amikor a Covid járvány idején kiadták az utasítást minden EU-s ország vezetőjének, hogy mondja azt otthon, hogy “ aki nem oltatja be magát, az meghal”! Ugyanis, a kurv@ vande lejjebb férjének kellett a sok pénz a kamu oltások ára. Ezt a sok pénzt, azaz, a mi pénzünket forgattak be ebbe a felesleges ÖLDÖKLÉSBE. Ezeknek az oltásoknak mára már bevonták a szabadalmát azusa- ban! Annyi hirtelen infarktusos halált okozott, hogy ki kellett hallgatni a pf pf zer vezetőit : kiderült minden turpisság!!! Kamu oltások voktak, védekezett a Pf vezetősége, csak 10 %- ba tettek igazi oltás szérumot, és azt se kísérletezték ki…. Emiatt, azoknál lehettek “ nem várt utóhatasok”….
Most, mindnek azt kell mondania hogy “ Ukrajnát a végsőkig támogatjuk és felvesszük az EU- ba, meg a Nato-ba, ha bele is halunk!” Most ez a sláger… a mi rovásunkra.
Annonim
2023-07-07 at 21:48
Jóvökèpet adhatott kaputová,hisz nem tudja mit beszél.Hàborúban álló orszàg nem lehet Nató tag.Ez a szerencsétlen el is hiszi,hogy Nàtó tag lehet. Majd valamikor talán,a háború végezetével.
Ungarn über alles !
2023-07-07 at 21:39
Ovákovának Caputt !
(édes Jesszusom, a tótoknak még nőstényből is az alját adtad ?)
na4
2023-07-07 at 21:37
Egy korrupt, háborúban álló országot??? Ez is megmekkent.
Királytigris
2023-07-07 at 21:14
A határozott álláspont Ukrajna NATO csatlakozásával kapcsolatban a következő: NEM!
DörrögZuldán
2023-07-07 at 20:39
Egy hadházit fog kapni, mint világító jövőképet?
Gokhlayeh
2023-07-07 at 20:15
Az elég világos, hogy nem tud belépni.