bajnai gordon
Karácsony vagy balek, vagy úgy hazudik, mint a vízfolyás, vagy mindkettő
Hiába van egyre több bizonyíték, sőt már vádemelés is történt, Karácsony szerint még mindig kamu a Városháza-ügy. Ebből két dologra következtethetünk, az egyik, hogy a főpolgármester olyan gátlástalanul hazudik, hogy ha abból van érdeke, azt mondaná, hogy ég hupilila, a másik, hogy Karácsony ebben az ügyben is mindössze egy balek, aki azt sem tudja, hogy mit csináltak a nagyfiúk a háta mögött. Jó, legyen három lehetőség: lehet, hogy GeLgőnk balek és hazudik egyszerre. Lebukott Magyar Péter alaphazugsága, több száz millió forintnyi dollár érkezett az ellenzéket finanszírozó kampánycéghez
Ugyanonnan, ugyanoda, ugyanazok. Ezzel lehetne összefoglalni a Tényellenőr legfrissebb hírét, miszerint Magyar Péter valójában mégsem az a balladai hős, aki akarata ellenére, pusztán a haza szolgálata miatt csapott fel politikusnak. A portál cikke szerint a Márki-Zay Péter kampányát Amerikából finanszírozó Action for Democracy nevezetű, a Demokrata párttal szoros együttműködésben tevékenykedő kampányfinanszírozó szervezet 1,3 millió dollárral, vagyis több mint 500 millió forinttal támogatták 2023-ban egy Estratos nevezetű céget. Az Estratos véletlenül éppen annak a DatAdatnak a társult vállalata, amely az ellenzéki kampányokat menedzselte az elmúlt években, és amelynek főtevékenysége éppen olyan mozgalmak építése, mint a Magyar Péter-féle Talpra Magyarok Mozgalom – amelynek adatkezelési nyilatkozatában maga az Estratos is felbukkan. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a Magyar Péter pártja körüli infrastruktúrát biztosító szervezet(ek)et külföldről finanszírozzák. Idegenszívűek, avagy így gurulnak a dollárok a Sorostól egy hálózaton át a magyar baloldalhoz - Az Akta
Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Ficsor Ádám egykori titokminiszter, Ron Werber tanítványa, Szigetvári Viktor, valamint Karácsony Gergely bizalmasai Korányi Dávidtól, Mravik Zsolton át Perjés Gáborig egytől egyik részesei annak a átfogó hálózatnak, amely az eszköze annak, hogy globális hatalmi erők külföldről be tudjanak avatkozni az ország belügyeibe, elsősorban a választásokba. A háttérben olyan kifejezetten nagy donorok jelennek meg - akik a céljaik elérése érdekében óriási pénzösszegeket mozgatnak. Közülük is a legnagyobb Soros György, aki dollármilliókat áldozott már arra, hogy megbuktassa a magyar jobboldali kormányt. Az egyik csodafegyver a DatAdat, amely "áldásos" tevékenységét a közösségi médiában érzékelni leginkább. Adatot gyűjtenek, profiloznak és manipulálnak. Ha kell, feliratkozókat gyártanak, oldalakat, csoportokat hízlalnak és integrálnak. Mindezek következménye pedig irreálisan nagy elérések egyeseknél, másoknál pedig brutális lecsavarás. Ajánljuk még
Megölték az embert, aki csak beszélgetett –Charlie Kirk halálára
FBI vs. trollok – Most megint higgyük el, hogy magányos merénylő volt?
Pénteken bejelentették, hogy elfogták Charlie Kirk gyilkosát. Egy magányos merénylőt, akinek nem voltak társai, nem voltak megbízói és önmagát adta fel. Az FBI, mint tudjuk sosem hazudik, és az amerikai szervek teljesen megbízhatóak. Vigyázat, önálló vélemény következik. Az utolsó védvonalainkat támadják
Ezért lehet utálni Amerikát!
Néha jó felnőni. Különösen akkor, ha abban a buborékban élt vagy él az ember fiatalkorában, ahol azzal etetik: Amerika „a lehetőségek földje.” Pedig valójában csak a fogyasztás szülőhazája.