Újabb előválasztás, újabb ellenzéki összefogás és újabb balos összeomlás. Hiába próbálnak a XII. kerületben belső megmérettetést szervezni...
A szélsőbalos Szikra Mozgalom Sudár Orsolyát indítja polgármesterjelöltként a zuglói előválasztáson – jelentette be a mozgalom országgyűlési...
A Nemzeti Információs Központ jelentése alapján az ellenzéki politikai vezetők valóban tudhattak a külföldi finanszírozóktól származó támogatásokról...
Az ellenzéki megmondóemberek csalódottsága nem csillapodik egy hét távlatából sem, pedig a csúfos vereségi kudarc miatt már...
A főpolgármester szerint sem ő, sem más miniszterelnök-jelölt nem ért volna el sokkal jobb eredményt a vasárnapi...
Az előválasztás jó ötlet volt – nyilatkozta Fekete-Győr András az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A Momentum...
Az ellenzék elmúlt 7 hónapja alapvetően arról szólt, hogy valahogy kipenderítsék egymást az egyre kevesebb számúnak ígérkező...
A parlamenti választás előtt három hónappal felszívódott a magyar baloldal – legalábbis erről jelentetett meg hosszas fejtegetést...
Alig egy héttel a kezdeményezés elindítása után a szervezők leállították a baloldali miniszterelnök-jelöléshez hasonló államfőjelölő választássorozat. A...
A Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített legfrissebb felmérésében azt vizsgálta, hogyan változott a két politikai oldal...
A Nézőpont Intézet friss kutatása szerint Karácsony Gergely főpolgármester ellenzéki előválasztási kampánya elején közelebb került Orbán Viktor...
Gyurcsányné Dobrev Klára rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Márki-Zay Péter nyerte az ellenzéki előválasztás második fordulóját. A...
Előválasztási csalásokra hivatkozva a sértettek kihátrálnak az összefogásból, így 2022-ben már nem lesz egység az ellenzéki oldalon...
Régóta halljuk az ellenzéki mantrát, miszerint a kormánypártokat már csak a nyugdíjasok támogatják, a többi korosztály elpártolt...
Úgy tűnik, az előválasztást szervező “civilek” kezdenek ráunni a Gyurcsány-showra, és a választás hajrájában már nem törődnek...
Nagyon úgy tűnik, hogy az összefogásból inkább egy mészárlás, e-sport szakzsargonnal egy free for all meccs kezd...
Tisztesség, korrupcióellenesség / Akarod-e a garanciát, hogy itt nem nőhet fel egy diktatúra? / Megvan a vakcina...
Teljes gőzre kapcsolt az ellenzéki belharc. Márki-Zay Péter az ATV műsorában beszélt arról, hogy négy polgármesterről van...
Párban jelent meg Gulyás Márton műsorában Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. A főpolgármester visszalépésének okairól beszélt, de...
A baloldali sajtó csütörtökön belengette Karácsony Gergely visszalépését, ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy a hiperpasszív...
Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén két évig Márki-Zay, két évig...
Napok óta zajlik az előválasztás eddigi történéseinek elemzése jobbról is és balról is. Úgyszintén folyik a versenyben...
Márki-Zay Péter kiakadt, mert nem indulhat párosban Karácsony Gergellyel. A hódmezővásárhelyi polgármester a Jobbikot és a DK-t...
Karácsony Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem enged, és nem lép vissza a Gyurcsány-show második fordulója előtt....
Vasárnap délben sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely. A főpolgármester értékelte az előválasztás eredményeit, és beszélt a DK-tól kapott...
Lezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója és bejelentették a győztest. A csöppet sem meglepő eredmények alapján az...
Hatalmasat bukott Jakab Péter a baloldali előválasztáson: még a saját körzetében is vesztett Dobrev Klárával szemben. Megjegyzendő,...
Érdekes bejegyzéssel kommentálta az ellenzéki előválasztás a Momentum számára lesújtó eredményeit Fekete-Győr András. A pártvezér szerint ugyanis...
Hiába támogatta a két legerősebb ellenzéki párt, alulmaradt az ózdi előválasztáson Farkas Péter Barnabás, aki arról híresült...
A Jobbik elnökétől megszokhattuk már, hogy percről-percre beszámol a közösségi oldalán arról, hogy mi történik éppen vele....
Miközben a kormány a nemzeti konzultációt követve cselekszik, addig az ellenzék önmagával huncutkodik. De miért kellett ennyit...
Kemény harc árán, de sikerült összeszámolniuk a szavazatok egy részét az ellenzéki előválasztás biztosainak. Az eredmények senkit...
Az első nap pofára esése után itt az újabb fiaskó: bár az ellenzéki zsenik azt ígérték, szerda...
A kedd este kiszivárgott információk szerint eldőlt, hogy ki lesz az ellenzéki előválasztás első fordulójának három befutója....
Bár Karácsony Gergely is bejelentette, hogy “nem szavazna rá”, és a szivárványkoalíció pártjai sorban hátráltak ki mögüle,...
A főpolgármester korábban arról beszélt, hogy az általa alapított 99 Mozgalom huszonötmillió forinttal támogatta előválasztási kampányát, azonban...
Mindenki meglepetésére a DK-közeli Závecz Research ismét Dobrev Klárát hozta ki a pénteki előválasztási vita győzteseként. Emlékezetes,...
Az ellenzéki látszat-előválasztás eredményei kezdenek teljesen körvonalazódni. Miközben már a DK-s Kálmán Olga is a főpolgármester ellen...
Újabb balhé van kitörőben a baloldali előválasztás kapcsán. Legutóbb a Jobbik kapcsán merült fel, hogy verőemberekkel inzultálják...
Több helyen is egymásnak estek az ellenzéki összefogás jelöltjei. A legélesebb cicaharc Zuglóban alakult ki, ahol Tóth...
Ha egy weboldal életben tartása ekkora bonyodalmat okoz, és meghaladja a baloldali összefogás kollektív képességeit, félelmetes belegondolni,...
Nem is túlterhelés, hanem inkább visszaélés miatt feneklett meg az ellenzéki előválasztás szombaton – indokolták a szervezők...
Az ellenzéki cicaharc talán egyetlen érdekes pontja Zugló, ahol a Hadházy Ákost és a Tóth Csabát támogatók...
Újabb és újabb körzetből érkeznek arról hírek, hogy a baloldal pártjai és szereplői egymással hadakoznak az előválasztási...
A fiatalabb korosztályokat még nem érdekli a politika, amíg nem érzik a saját bőrükön – olvasható a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS