baloldali előválasztás
Márki-Zay nyerte az előválasztást, Dobrev Klára megrendülve gratulált a győzelméhez
Gyurcsányné Dobrev Klára rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Márki-Zay Péter nyerte az ellenzéki előválasztás második fordulóját. A láthatóan megrendült Dobrev gratulált MZP-nek, aki egészen meglepő módon húzta be magának a győzelmet. Az ellenzéki előválasztás igazi kudarc a hatpárti szövetség számára, hiszen a Jobbik gyakorlatilag kiradírozta magát, Karácsony Gergely öt nap alatt nullázta le az egyébként sem magas támogatottságát és múlta alul önmagát, miközben az is világossá vált, hogy Gyurcsányéktól elpártoltak a szavazók. Karácsony a fellegekben: még nem fogta fel, hogy Márki-Zay Péter győzelméhez az ő bukásán keresztül vezetett az út. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, "Emzépé" arról beszélt győzelmi mámorában, hogy a "korrupciónak nincs színe", egyébként pedig a megtisztult MSZP-nek nagyon sokat köszönhet. A balliberális szappanopera újabb fejezetéhez érkeztünk...Valószínű, hogy 2022-ben már nem lesz egység az ellenzéki oldalon, kihátrálnak az összefogásból
Előválasztási csalásokra hivatkozva a sértettek kihátrálnak az összefogásból, így 2022-ben már nem lesz egység az ellenzéki oldalon – fejtette ki álláspontját Tóth Erik elemző a Kossuth Rádióban, ahol Deák Dániellel a Vasárnapi újság című műsorban az ellenzéki előválasztás várható eredményeiről és annak hatásáról beszéltek.Saját, fiatalokkal kapcsolatos narratíváját cáfolja a baloldal
Régóta halljuk az ellenzéki mantrát, miszerint a kormánypártokat már csak a nyugdíjasok támogatják, a többi korosztály elpártolt tőlük, azonban az általuk mindent eldöntőnek tekintett előválasztás éppen erre a narratívára cáfolt rá. A balliberális média szerint ugyanis a kampány lebonyolítói meglehetős gyanakvással tekintenek a fiatalokra, sőt, a jelöltek egymást vádolják azzal, hogy „a Fidelitas szervezetten támogatja őket”.Ilyen a profi szervezés a baloldalon – "Elfelejtették" kihelyezni a szavazósátrat Tapolcán
Úgy tűnik, az előválasztást szervező "civilek" kezdenek ráunni a Gyurcsány-showra, és a választás hajrájában már nem törődnek olyan apróságokkal, mint a szavazósátrak kihelyezése. Esetleg az is lehet, hogy csak elfelejtették, vagy úgy gondolják, hogy már elég adatot gyűjtöttek 2022-re?Ilyen egy jól működő összefogás: hazaárulásról üzenget Vadai Márki-Zaynak
Nagyon úgy tűnik, hogy az összefogásból inkább egy mészárlás, e-sport szakzsargonnal egy free for all meccs kezd kirajzolódni, ahol megszűntek a pártok és a szövetség, a helyükön pedig egy önmagát mardosó, ideológiailag szélsőséges massza maradt. Ami lassan felemészti magát. Ennek az egyik újabb kórtünete Vadai Ágnes nyílt levele Márki-Zay Péterhez, amelyben az óvodai érvrendszer aduászát játszotta ki a dékás elvtársnő: szerinte nem is ők folytatnak gyűlöletkampányt, hanem azzal kezdődött a vita, hogy Márki-Zay visszaütött.Dobrev Klára bedobhatja a törölközőt – itt van a Márki-Zay–Karácsony-induló!
Tisztesség, korrupcióellenesség / Akarod-e a garanciát, hogy itt nem nőhet fel egy diktatúra? / Megvan a vakcina / Nem nőhet fel egy maffia. Ha a szekunder szégyenérzetnek lenne mértékegysége, valószínűleg a legtöbb "politikai induló" jó bázis lenne annak meghatározásához. Aztán jött a fent idézett Márki-Zay–Karácsony-induló és minden eddigit zárójelbe tett, az eddig legmélyebb pontnak hitt TikTok """sztár""" Varga Irén pedig már kis túlzással felülről integet le nekünk a zenei gödörbe. Hogy a projektért – dalnak talán mégis túlzás lenne nevezni – mennyit fizethetett a páros, nem tudni, annyi viszont biztos, hogy Dobrevet megfogták, ezt ugyanis nehéz lesz felül- (alul-?) múlni. Talán csak a Gyurcsány-kormánynak sikerült annak idején, a politikai színtéren. A közízlés tehát bedobta a törölközőt – következik Dobrev?Folytatódik az ellenzéki kabaré: Márki-Zay szerint Karácsonyt is zsarolhatta a DK (Videó!)
Teljes gőzre kapcsolt az ellenzéki belharc. Márki-Zay Péter az ATV műsorában beszélt arról, hogy négy polgármesterről van tudomása, akiket megzsarolt a Demokratikus Koalíció – ami viszont még érdekesebb, az az, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester arra is utalt, hogy Karácsony Gergely is azok között lehet, akiket Gyurcsány Ferenc a kezében tart.Sebeit nyalogatta Gulyás Márton műsorában a megbukott Karácsony
Párban jelent meg Gulyás Márton műsorában Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. A főpolgármester visszalépésének okairól beszélt, de felmerült az is, támogatják-e az ellenzéki pártok Dobrev Klára utolsó versenytársát. De a beszélgetés során az is kiderült, hogy Karácsony hiába ajánlott pozíciókat korábban partnerének, Márki-Zay továbbra is csak főpolgármesterként tekint rá.A csapnivaló főpolgármester, Karácsony Gergely végleg megbukott
A baloldali sajtó csütörtökön belengette Karácsony Gergely visszalépését, ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy a hiperpasszív főpolgármester megbukott. Megbukott mint városvezető és megbukott mint miniszterelnök-jelölt-jelölt, és Gyurcsány Ferenc is felismerte, hogy az általa favorizált induló esélytelen a 2022-es választáson.Ajánljuk még