biblia
Erőszakra hivatkozva több iskolából is kitiltották a Bibliát – The Fair Right (videó)
Betiltották a Bibliát több amerikai iskolában vulgaritásra és erőszakra hivatkozva – írja a Telex.hu a BBC nyomán. A cikk többnyire tárgyilagosan fogalmaz, de erősen érezhető benne a "woke" ideológiára jellemző "újbeszél", amit mi csak maszatolásnak hívunk. Egy viszonylag egyszerű esetről van szó, ami mögött azonban egy sokkal komolyabb probléma lapul. Most csak egy iskolában tiltották be, de holnap vajon honnan tiltják ki a Bibliát?A Szentlélek kiáradása – Isten ajándéka és ereje
A keresztény hit alapvető eleme a Szentlélek jelenléte és működése az ember életében, Istentől kapott ajándék, amelyet Jézus Krisztus ígért. Az Újszövetségben a Szentlélek kiáradásának eseménye mérföldkő, amely átalakította a korai keresztény közösséget és hatalmat adott nekik az evangélium terjesztéséhez. Ebben a cikkben felfedezzük a Szentlélek kiáradásának jelentőségét és hatását az emberi életre.Letartóztatással fenyegettek egy kanadai fiút, mert Bibliát osztott az utcán
Bibliaosztásért letartóztatással fenyegettek meg egy tinédzsert Calgary városában Kanadában, miután vita tört ki az őt támogató csoport és az ellentüntetők közt. A fiú ennek ellenére nem adja fel, továbbra is a woke ellen fog küzdeni.Kitiltották a Bibliákat az iskolákból egy texasi tankerületben
Új oktatási programot fogadott el egy texasi tankerület, amelynek értelmében arra kötelezik az alájuk tartozó intézményeket, hogy távolítsanak el minden olyan könyvet vagy kiadványt, amely ellen az elmúlt évben panasz érkezett. Mint az új oktatási programban kiemelik, ezeknél a műveknél tartalmi felülvizsgálatot kell indítani, és meg kell állapítani, hogy megfelelnek-e az oktatási irányelveknek.Több texasi iskolában is tiltólistára kerül a Biblia
Egy új szabályozás értelmében több texasi iskola könyvtárának polcairól is lekerül a Biblia. A rendelet eredetileg az LMBTQ-könyvek iskolákból való kiszorításának érdekében jött létre, azonban több más témájú alkotást is magával sodort, így Anne Frank naplóját is kitiltják az intézményekből.A Kínai Kommunista Párt kérésére az Apple cenzúrázta a Bibliát és a Koránt
A Kínai Kommunista Párt felszólítására kikerült az App Store kínálatából egy Koránnal és egy Bibliával kapcsolatos alkalmazás. Az Apple beismerte, hogy a két programot a kínai vezetés kérésére távolították el, azonban arról nem nyilatkoztak, hogy pontosan mivel indokolták a felszólítást.Nemzetközi biblikus konferenciát rendeznek Szegeden
Galaták és Galata levél címmel nemzetközi biblikus konferencia kezdődik augusztus 23-án Szegeden, a Dóm Látogatóközpontban. Benyik György főiskolai tanár, a tudományos tanácskozás igazgatójának közleménye szerint a konferencia idei központi témája Szent Pál a galatákhoz intézett írása lesz.Huth Gergely a Jurák Katát ért támadásokról – Ami történt, az a baloldali gyűlöletkeltés iskolapéldája
Természetesen szolidaritást vállalunk megtámadott munkatársunkkal – szögezte le a Mandinernek adott villáminterjújában a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Jurák Kata kolléganőnket ért támadássorozatról. Huth Gergely szerint a szivárványos zászló Brüsszel és a baloldal eszement politikájának a jelképe lett, ők tették azzá.Az amerikai adóhatóság szerint a Biblia republikánus, ezért keresztény szervezet nem kaphat adómentességet
Az amerikai adóhatóság elutasította egy keresztény szervezet mentességi kérelmét, mert szerintük a Biblia a republikánusokhoz köthető, és politikai kötődésű szervezet nem kaphat adómentességet.Ajánljuk még