“A nagy többség magyar érdekű, az embereket közvetlenül meg kell keresni és el kell mondani a valóságot,...
Ez lesz a legfontosabb, egyben eddig legaktuálisabb és várhatóan legnagyobb Békemenet, amelynek fő üzenete már-már életmentő, tekintettel...
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fóruma és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke leszögezte, hogy a fővárost...
Az áruházlánc a Civil Összefogás Fórum és az Egyenlő.hu kiemelt partnereként jelentette be a karácsonyi boltzárat, szenteste...
„A Momentumot is sújtó, az Állami Számvevőszék által tervezett büntetés hiteltelen és nem több politikai fegyvernél. Amit...
Bár valóban minden Békemenetnek megvolt a maga üzenete és fontossága, talán a mostani, március 15-i a leginkább...
Ma van az 1956-os forradalom 65. évfordulója, de pontosan tizenöt évvel ezelőtt történt az is, hogy egy...
Csizmadia László, a CÖKA elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában kifejtette, hogy az eddigieknél nagyobb...
Nem kormánypártiak, hanem nemzetpártiak vagyunk. Fontos elvünk, hogy ha olyan kormány van hatalmon, ami a nemzetet és...
A 2006-os, az Astoriánál elkövetett véres tömegoszlatásról, azaz a Gyurcsány-terror eseményeiről szóló tárlatot indít országjáró körútra a...
Több mint egy évtizede, 2010 óta zajlik a roma értelmiség megerősítésének intézményesítése a magyar kormány támogatásával, az...
Csütörtök délután tartott sajtótájékoztatót a CÖF-CÖKA alapítvány. A hat főszervező a sajtótájékoztatón bejelentette: a koronavírus-járvány leküzdése után...
Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az Európai Parlament képviselőinek Niedermüller Péter vállalhatatlan kijelentése miatt....
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét, Dézsi Csaba Andrást támogatja a győri időközi polgármester-választáson –...
Európa nemcsak a szívét vesztette el, hanem az eszét is – mondta el Tomasz Sakiewicz március 15-én...
A magyar miniszterelnök tusványosi elemzése a világ változásairól pontos helyzetképet adott – reagált Orbán Viktor beszédére a...
A brüsszeli intézményrendszer és az európai kormányok csak akkor maradhatnak talpon, ha mielőbb megkérdezik az embereket, mi...
Panaszbeadványt nyújtott be az Európai Ombudsman hivatalához a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az EP Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottsága...
Az országgyűlési választások vesztesei a magyar emberek megérdemelt nyugalmát megzavaró tüntetéseket szerveznek a demokrácia és államiságunk ellen...
2016 végén a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatón és utcai plakátokon jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc, valamint Vona Gábor egymásra találtak .A...
Bayer Zsolt publicista, a Békemenet állandó résztvevője hétfőn feljelentette az őt lelövéssel fenyegető férfit. A Civil Összefogás...
A haza, illetve a nemzeti függetlenség melletti kiállás a március 15-ére szervezett Békemenet legfőbb üzenete – jelentette...
A választópolgárok, szellemi honvédők egyre erősödő akaratát tiszteletben tartva a CÖF-CÖKA március 15-én ismét Békemenetet szervez –...
Európa liberálisaival szemben, Soros György dollármilliókból működtetett hálózata ellen kifelé a magyar nemzet szabadságát védik, befelé az...
A Magyar Nemzet hazudott az olvasóknak azzal kapcsolatban, hogy a CÖF-CÖKA ellopta tőlük és a Szellemi Honvédelem Alapítványtól az...
Ha a szellemi honvédők aktívabbak lettek volna az elmúlt száz évben, távol tarthatták volna az országot a...
Levélben kért tájékoztatást Csizmadia László Cecilia Wikströmtől, az EP Petíciós Bizottságának elnökétől a kettős minőségű élelmiszerek ügyében....
Majtényi László igazi célja a legitim kormány megbuktatása és a külföldi pénzekből történő saját megélhetésének garantálása –...
“Az MVM mint a magyar nemzet tulajdonában álló cég maga buktatta le a CÖF nevű csicskaszervezetet” –...
Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azzal indokolta a felvetést, hogy a civilek ma...
Soros György látogatása ellen tüntetett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) csütörtökön az Európai Bizottság brüsszeli épülete előtt....
A hivatalos kezdési időpont előtt véget ért a CÖF brüsszeli tüntetése, miután a helyi rendőrség a területfoglalási...
Elég a sok hazugságból, beszéljenek a tények – hívta fel a figyelmet közleményében a Civil Összefogás Fórum....
Nyílt levet írt a Magyar Nemzet főszerkesztőjének a CÖF. A szervezet a lapban megjelent “Lehullhatna a CÖF...
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) pontosan szerepelteti mérlegében a támogatások és adományok összegét, és előírás szerint minden...
Minap került nyilvánosságra, hogy a Soros György érdekeltségébe tartozó, de ezt régóta tagadni igyekvő 444.hu kiadói igazgatóságában...
2011. második felétől egyértelművé vált, hogy az új kormány ellen külföldről jövő mérhetetlen és gátlástalan erők szövetkeztek...
Érthető a mosdatlan szájú LMP-s politikusok kiáltozása, hiszen rámutattam arra, hogy volt idő, amikor külföldről, Soros Györgyéktől...
A Jobbik pártalapítványán olyan álcivil alapítványt támogatott 2015-ben 102 millió forinttal, amely lényegében kifizetőhelyként az N1TV-t is...
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója és ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF szóvivője lesz Huth...
Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke nyílt levélben fordult Antonio Tajanihoz, az Európai Parlament újonnan megválasztott elnökéhez. A...
Ez az ifjabb Lomnici nevű senkiházi a fideszszolgálati csatornán „feltehetően komoly Soros-pénzekben részesülő” LMP-ről delirál. Jó. Akkor...
Felelőtlen és megalapozatlan felvetés, hogy egyforma bérek legyenek az Európai Unión belül. A Civil Összefogás Fórum (CÖF)...
Politikatörténeti pillanatnak lehetünk szemtanúi! Most történik meg először az, hogy a Jobbikot nem mások boronálják össze baloldali,...
Új szereplőt szerződtetett “a szocliberális cirkusz” Vona Gábor Jobbik-elnök személyében, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) plakátkampányt indított,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS