cÖf
Október 23-án újra Békemenet! – Miért fáj a baloldalnak, ha valódi civilek tömege vonul fel? – Plebejus Polbeat a CÖF alapítójával
Nem kormánypártiak, hanem nemzetpártiak vagyunk. Fontos elvünk, hogy ha olyan kormány van hatalmon, ami a nemzetet és a haladó konzervativizmust szolgálja, akkor ott a helyünk mellette. Ezt igazolja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) megalapítása is, amikor 2009 virágvasárnapján Makovecz Imrével, Bencze Izabellával, Fricz Tamással teljesen civil kezdeményezésként hoztuk létre a CÖF-öt, majd hívtunk életre egy százezres tüntetést, ahol Gyurcsány bukása után új választásokat követeltünk – mondta el a Plebejus Polbeat legutóbbi adásában Csizmadia László, a CÖF alapító-szóvivője Huth Gergellyel, Stefka Istvánnal és Kroó Zitával beszélgetve. A műsorban az is felelevenítették, hogy 2012. január 21-én szintén teljesen civil kezdeményezésként (a kormány egyes vezetőinek vonakodása ellenére) indult útnak az első Békemenet óriási, méltóságteljes tömege, hogy megvédje Magyarország szuverenitását és a választópolgárok akaratát a nemzetközi spekulációs és puccskísérletek ellenében.Utazó kiállítással emlékeztetnek civilek a Gyurcsány-terrorra
A 2006-os, az Astoriánál elkövetett véres tömegoszlatásról, azaz a Gyurcsány-terror eseményeiről szóló tárlatot indít országjáró körútra a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) – írta a Magyar Nemzet. Az utazó tárlaton a 2006-os őszi események dokumentumai mellett soha nem látott kép- és hanganyag, valamint az erőszakos rendőrattak tárgyi bizonyítékai is szerepelnek majd. A kiállítás egy hatalmas kamionon járja be Magyarországot.A kormányt segítheti a CÖF Roma Értelmiségi Műhelye
Több mint egy évtizede, 2010 óta zajlik a roma értelmiség megerősítésének intézményesítése a magyar kormány támogatásával, az egyházak együttműködésével. A tizenegy roma szakkollégium mellett a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) is teret ad a roma értelmiség képviselőinek, hogy segítsék a cigány közösségek felzárkózását.Idén is lesz Békemenet! (Videóval frissítve!)
Csütörtök délután tartott sajtótájékoztatót a CÖF-CÖKA alapítvány. A hat főszervező a sajtótájékoztatón bejelentette: a koronavírus-járvány leküzdése után idén meg tudják tartani a Békemenetet, az utóbbi évek legnagyobb jobboldali vonulását, ahol rendre százezrek szoktak megjelenni, hogy kiálljanak a jobboldali értékek mellett. Az idei Békemenet október 23-án lesz megtartva.Itt van az a nyílt levél, amit az EP képviselőinek írtak Niedermüller miatt
Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az Európai Parlament képviselőinek Niedermüller Péter vállalhatatlan kijelentése miatt. Mint ismert, a DK alelnöke rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény embereket. Szavai miatt a kormánypártok a közéletből való távozásra szólították fel, valamint többen a lemondását követelték. Csütörtökön mintegy tízezer ember részvételével tüntettek is a politikus ellen, aki még mindig nem volt hajlandó bocsánatot kérni rasszista kijelentése miatt.A CÖF Dézsi Csaba Andrást, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét támogatja Győrben
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét, Dézsi Csaba Andrást támogatja a győri időközi polgármester-választáson – közölte a CÖF szóvivője pénteken, a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.A barátságunk több mint ezer éve tart, és nem egy uniót fogunk még túlélni együtt (PS videó és képgaléria)
Európa nemcsak a szívét vesztette el, hanem az eszét is – mondta el Tomasz Sakiewicz március 15-én a Bem téren, ahol lengyel barátainkkal a szokásokhoz hűen közösen emlékeztünk meg az 1848-1849-es eseményekről. A Gazeta Polska főszerkesztője hangsúlyozta: a lengyel-magyar barátság több, mint ezer éve tart, így biztosan több uniót túl fogunk még élni együtt. Rétvári Bence portálunknak elmondta: a lengyelek és a magyarok képviselik a józan észt Európán belül. Mateusz Morawiecki a rendezvényen kifejtette: az utóbbi száz év is mutatja, hogy a közös küzdelmeink mennyire fontosak. A lengyel kormányfő azt mondta: 1920-ban a lengyelek „magyar töltényekkel lőttek a barbárokra”.CÖF: Ismét beigazolódott, hogy április 8-án nemzetünk jól választott
A magyar miniszterelnök tusványosi elemzése a világ változásairól pontos helyzetképet adott - reagált Orbán Viktor beszédére a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány. Úgy látják, a kormányfő előadásában PC nélküli változatban elemezte a politikai, gazdasági és társadalmi valóságot. A múltra támaszkodó jövőkép hitelesen hangzott és a realitásokat vette sorra. A miniszterelnök a kormányzás terveit vetítette a hallgatóság elé. Felvázolta a 15 milliós nemzet járható útvonalát.A CÖF minden európai állampolgárt megkérdezne, mi a véleményük a migráns áradatról
A brüsszeli intézményrendszer és az európai kormányok csak akkor maradhatnak talpon, ha mielőbb megkérdezik az embereket, mi a véleményük a migránsáradatról, az illegális migrációról - mondta a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kuratóriumának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.Ajánljuk még