donbasz
GEOrgPOLITIKA – Ágyúzás helyett iskolacsengő szól Mariupolban
A másféléves halálos vakációnak vége. A front már messze, nyugatra van, és csak az esti csendben lehet néha az ágyúzást hallani. A civilek végre nem az óvóhelyekre igyekeznek, hanem a papírboltba füzetekért és iskolaszerekért. Mindenki izgatottan várja a tanévet, hiszen sokan a háború kitörése óta nem látták iskolatársaikat, tanáraikat. A béke utáni vágy és a jövőbe vetett remény az, amivel egy mariupoli iskolában találkoztam.GEOrgPOLITIKA - Ügyfélfogadás ágyúzás közben
Donyeck Petrovszkij kerületébe tartottunk, hogy találkozzunk Natalia Ivanovna Begunenkoval, a kerület polgármester asszonyával. A hivatal épülete felé tartva két aknagránát csapódott be nem messze az autónktól.GEOrgPOLITIKA a Donbasszból – Mariupoli diákok beszéltek arról, hogyan lőtték az ukránok a várost
Mariupolt, azaz Mária városát a görögök alapították 1779 körül. Most, ha túljutunk a katonai ellenőrzőponton, egy hatalmas Szűz Mária-ikon fogad a város bejáratánál. A Krím-félszigetről áttelepült görög kisebbség mind a mai napig nagyon büszke a hellén örökségre. A kis tengerparti éttermekben visszaköszönnek a görögországi ízek, és a helyiek nagyon örülnek, ha ezt meg is említed. A szőlőlugassal benőtt kerthelyiségben nem tudtunk ellenállni a hideg sörnek, mivel 35 fokos meleg volt a városban. Elnéztem a strandról betérő jókedvű helyieket, és itt, a béke szigetén semmi sem emlékeztetett a háborúra. Ám ez azonnal megváltozik, ha kilépsz a szőlőlevelek árnyékából és szétnézel. Az utcákon sok helyen még látszanak a gránátok ütötte lyukak, amelyeket az autósok rutinnal kerülgetnek, de mindenütt érzed az aszfalt szagát is, mert megállás nélkül, a hét minden napján, huszonnégy órában dolgoznak a felújításon. Hogy hogyan lőtte szét az ukrán hadsereg (is) az ukrán állampolgárok által lakott települést, arról helyi diákok beszéltek.GEOrgPOLITIKA a Donbasszból – „A halálzóna kórházában jártam”
Kollégánk ismét a Donbasszból jelentkezik, az ott töltött második-harmadik nap összefoglalója pedig ismét megrázó, drámai képet nyújt az orosz–ukrán háború mindennapjairól. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a PestiSrácok.hu munkatársa az orosz védelmi minisztérium meghívására, vállaltan a "másik oldal" szemszögéből vizsgálja meg a háború borzalmát, de a civilek szenvedését nem lehet ilyen vagy olyan szemüvegen át nézni. Riportjából kiderül, hogy nyilvánvalóan civil célpontokra (is) vadászik az ukrán hadsereg, a drón- és rakétatámadások áldozatai között nagy számban vannak bevásárló anyák, gyermekek és az állandó célpontnak számító buszsofőrök. Az orosz erők olyan nyugati kazettás bombák maradványait is megmutatták Georg Spöttlének, amelyekkel kórházakat és más civil célpontokat terítettek be az ukránok. FIGYELEM, megrázó videó!GEOrgPOLITIKA – Az ukrán tüzérség hatósugarában Donbaszban (1. rész)
"Moszkvából egy bő 17 órás autózás után értünk le a Donbaszba, 10 km-re vagyunk jelenleg a frontvonaltól. Taktikai okokból nem írom le a pontos helyszínt mivel az ukránok előszeretettel támadnak újságírócsoportokat, akik nem az ő narratívájukat közvetítik, így sem kollégáim, sem magam nem akarom veszélybe sodorni. A szállásunk is számos repesz és kisebb tüzérségi löveg találataitól szellős, több ablak hiányzik és víz is csak naponta kétszer jön a csapból" - írja Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a PestiSrácok.hu vloggere és műsorvezetője a helyszínről küldött haditudósításában. GEOrgPOLITIKA a Donbaszból I. rész. Íme a teljes tudósítás:GEOrgPOLITIKA – Georg Moszkvában (2. rész)
"Tegnap este tettem egy nagy sétát az egyik közeli bevásárlóközpontban, és amit már az első nap tapasztaltam ismét szembeötlött. Az összes nagy nyugati cég továbbra is jelen van Oroszországban. Sokuk, főleg a luxusmárkák még a nevüket sem változtatták meg, hanem maradtak Valentino, Bulgari és Gucci. A vásárlókedv láthatóan nagy, ezt az is alátámasztja, hogy jók a gazdasági mutatók és az emberek nem teszik félre a pénzt, hanem szívesen el is költik. Ami nagyon jól esik utazóként, hogy nagyon barátságosak és segítőkészek az orosz emberek. Nem érzékeltetik a nyugatról érkezőkkel, hogy országaink között „feszültség” van" - írja Georg Spöttle, aki biztonsági konferencián vesz részt és ad elő a migrációs helyzetről Moszkvában. Úgy folytatja: "Amikor elmondom, hogy magyar vagyok akkor már mosoly ül az arcokra, mert tudják, hogy országaink a szankciók és a háború ellenére gazdasági és politikai kapcsolatokat ápolnak, főleg azért mert a magyar kormány tisztában van vele, hogy a háborút csak tűzszünettel és béketárgyalással lehet majd befejezni és csak az az ország lehet sikeres közvetítő a jövőben, aki nem vágta el a diplomáciai szálakat." GeoRGpolitika Moszkvából - II. rész.GEOrgPOLITIKA – Georg Moszkvában (1. rész)
Nem mondom, hogy egyszerű volt ideérni, mert nem lenne igaz. A szankciók érintik a légiközlekedést is, így a nagyjából a kétórás útból tizenkettő lett. Dubajon, Bakun vagy Isztambulon keresztül lehet jelenleg Moszkvába repülni és erre az időszakra a Budapest-Dubaj-Moszkva volt elérhető áron, hát belevágtam. Az MCIS, minden évben megrendezendő Moszkvai Nemzetközi Biztonságpolitikai Konferenciára kaptam meghívást és így vízumot tudtam igényelni a rendezvényre. Az Orosz Föderáció budapesti nagykövetsége maximálisan támogatta a kiutazásom, így nekivágtam az oroszországi kalandnak. A reptéren azért sok kérdést kellett megválaszolnom, mire a határőr végre a kezébe vette a bélyegzőt és beütötte a belépést engedélyező pecsétet. Ám a röpke másfél óra már mit sem számított a hosszú tervezéshez és engedélyeztetéshez képest.GEOrgPOLITIKA – Veszélyben az atomerőmű a dél-ukrajnai gátrobbantás miatt
Találat érte a Dnyeper folyón található Nova Kahovka víztározót és hajnal óta ömlik a víz a 30 méter magas, 3,2 kilométer hosszú víztározóból, amelyben 18 milliárd (!!!) köbméter víz van. A vízet a Krím-félsziget ellátására és a zaporizzsjai atomerőmű hűtésére használják. A térség már régóta az Orosz Föderáció kezén van, ezért is érthetetlen az ukrán és a német híradások hazugsága, hogy az oroszok felelősek a gát felrobbantásáért. Az áradat pont az orosz lakosságot fenyegeti a környező településeken. Az önkormányzatok meg is kezdték az előkészületeket egy esetleges evakuálásra.Ajánljuk még