ellenzéki előválasztás
Tiszta kezek koalíciója
Miként létezhetnek még olyan emberek, akiknek sokadjára is be lehet adni a Tiszta Kezek Koalíciója vol. 283 című műsort? Mert ha nagyon alaposan átgondolják, akkor pontosan erről van szó. És ebből az aspektusból nézve teljesen mindegy, hogy Márki-Zay Péter vagy Dobrev Klára fut be az előválasztáson – bár érezhetően ez a legerősebb fegyvere Márki-Zaynak –, mert a probléma igencsak sok választópolgárt érint. Miközben semmi különösnek, semmi nóvumnak nem lehetünk szemtanúi. A Szakemberek érkeznének és sokadjára is megmutatnák, hogy milyen az emberbarát, európai, szeretetteljes, gyengéd kormányzás. (Milyen jelzőket is szoktak még használni? Nagyjából ezeket. Kivéve persze, amikor azt latolgatják, hogy minket hogyan húznak fel egy kandeláberre és a hulláinkat miként dobálják fel egy IFA-platóra.) Újabb álhírrel rukkolt elő a Telex, nem igazán fárasztják magukat helyreigazítással
Bár a balliberális média szeret azzal dicsekedni, hogy sokkal több sajtópert nyernek, mint a jobboldali portálok, az okokat soha nem teszik hozzá. Nem véletlenül. Ugyanis ha a Telex, Index, HVG, 444.hu tengely és az ellenzéket szolgai hűséggel kiszolgáló többi hírportál lebukik egy-egy orbitális hazugsággal, azonnal megjelennek a sorok közé elrejtett helyreigazítások, így hivatkozhatnak rá, hogy ők igenis beismerték a tévedést. Ráadásul, míg ők a legapróbb tévedésért is pert indítanak, a jobboldali közösségre nem jellemző, hogy azonnal elégtételt akarjon venni minden hazugságért. Már csak azért sem, mert nincs annyi időnk perek indítására, mint amennyit igényelnének azok a sértések, hazugságok, rágalmak, amelyek bennünket érnek. Ékes példa erre az az eset, amikor a teljes baloldali sajtó arról írt, hogy a Fidesz "rátelepült" egy előválasztási sátorra. A hírről persze kiderült: ordas kamu csupán. Márki-Zay Péter a Pesti TV-nek: Szeretném, ha Gyurcsányék is részesei lennének a "tiszták koalíciójának" (Videó!)
Ezzel a nem túl biztató üzenettel fordulhatunk rá az ellenzéki előválasztás utolsó napjaira. Dobrev Kláráról már tudjuk, hogy saját szövetségese szerint sem veszi különösebben komolyan ígéreteit, hiszen Márki-Zay nem bízik benne, hogy Gyurcsányné elszámoltatná a 2010 előtti korszak szocialista bűnözőit, de vajon mit mond el mindez arról, aki ennek ellenére összefogna vele? Ezt próbáltuk megtudni az érintettől, Márki-Zay Pétertől, aki elmondta azt is: a napokban kirobbant ellenzéki zsarolási ügy inkább erkölcsi aggályokat vet fel, semmint büntetőjogiakat, az azonban, hogy az elképesztő sárdobálás ellenére is összefogjon Dobrev Klárával, teljesen rendben van morálisan. PestiTV-interjú. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.