Sajtóhírek szerint az Európai Bizottság 400 milliárd forintos támogatási összeg végleges elvonására, valamint a modellváltó egyetemekről hozott...
A július óta hivatalban lévő új kulturális és innovációs miniszter a Mandinernek beszélt jövőbeni terveiről, melyben szerepel,...
Elméletben három hét alatt tanulták volna meg a portugál zöld bor készítését azok a gyerekek, akik az...
Hat magyar egyetem, köztük a Semmelweis is sérelmezte, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a jövőben...
Az Európai Bizottság újabb kétmilliárd eurót szabadított fel a Magyarországnak járó, eddig befagyasztott kohéziós forrásokból -írta közösségi...
A beadási határidő meghosszabbítása lehetőséget teremthet arra, hogy egyetemeink benyújtsák a pályázataikat az Erasmus+ programra – mondta...
A dollárbaloldal EP-képviselőinek kezdeményezésére az Európai Parlament továbbra is politikai zsarolásként, törvénytelenül vissza akarja tartani a magyar...
Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a magyar fiatalokat a Brüsszel által kezdeményezett politikai csatározás áldozatává tette –...
Felháborítónak nevezte a Fidelitas külügyi igazgatója, hogy a magyar diákok egy része politikai viták miatt ki van zárva az...
Minden feltétel adott ahhoz, hogy az őszi és a tavaszi félévben is megvalósuljanak a mobilitási programok az...
Egy, a Le Figarónak adott interjúban Florence Bergeaud-Blackler francia antropológus-kutató és szociológus arról beszélt, hogy az Európai...
Jogszerűtlen a magyar diákok kizárása a Horizont- és az Erasmus-programokból; a magyar egyetemek kétharmadán tanuló csaknem 180...
Hankó Balázs felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkár online konferencia keretében tájékoztatta a Magyar Rektori Konferencia elnökségét a...
Rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményez a Jobbik – Konzervatívok annak érdekében, hogy a modellváltáson átment hazai egyetemek diákjai...
Valótlanok azok a sajtóban megjelent állítások, miszerint az egyetemeknek nyár közepéig meg kellene újítaniuk a lejáró Erasmus-szerződéseiket....
A kormány minden forrást biztosít a hallgatók, az oktatók és a kutatók számára, hogy a nemzetközi együttműködéseket,...
Egy lépéssel közelebb kerültünk szerdán az uniós viták rendezéséhez: Navracsics Tibor legközelebb várhatóan március végén, április elején...
Nem fenyegeti veszély az Erasmus+ oktatási és a Horizont Európa kutatási programok folytatását, folyamatosan lehet tovább jelentkezni...
Interjút adott Navracsics Tibor, uniós források felhasználásáért felelős miniszter, amelyben szó esett a magyar egyetemi hallgatóknak az...
Lemondana az uniós pénzek megszerzéséért felelős miniszter, ha nem sikerülne megegyezni az EU-val az Erasmus-ügyben. Navracsics Tibor...
Tetten érhető Brüsszel kettős mércéje a magyar alapítványi működtetésű egyetemekkel kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet. A...
A magyar álláspont világos: nem fogjuk megengedni, hogy a diákok kárvallottjai legyenek bármilyen brüsszeli döntésnek, a magyar...
Az európai uniós forrásokért felelős miniszter január 25-26-án tárgyal Brüsszelben az Erasmusról Johannes Hahn és Mariya Gabriel...
A Grund legújabb részében Hoppál Hunor és Kurmai Kornél a napokban kirobbant Erasmus-ügyről beszélgettek. A probléma ott...
A DK az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását kezdeményezi az Erasmus-ügy miatt. Kálmán Olga, az ellenzéki párt országgyűlési...
Az Erasmus-ösztöndíjak ügyében mutatott uniós lépés is kiváló példája annak, hogy Brüsszel politikai és ideológiai okok miatt...
A kormánynak stratégiai célja, hogy a magyar felsőoktatás nemzetközi szinten is versenyképes legyen, márpedig ehhez arra van...
Levélben fordult Johannes Hahn és Mariya Gabriel uniós biztosokhoz a területfejlesztési miniszter az Erasmus-ügy miatt. Navracsics Tibor...
Átléptünk a tisztán, minden határokon átívelő – szó szerint is – mindent lebíró zsarolások világába. Olyan nagyon...
Levélben fordult Johannes Hahnhoz, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosához és Mariya Gabrielhez, az...
A felsőoktatás Erasmus nélkül elképzelhetetlen – áll a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közleményében. A HÖOK tudomása...
Nem véletlen, hogy a magyar felsőoktatást érintő korlátozást akar bevezetni Magyarországgal szemben Brüsszel. A hazai oktatás ügye...
Közbiztonsági kockázatot jelent a tömeges és illegális migráció Európára, mondta Rétvári Bence. A Belügyminisztérium miniszterhelyettese az Észak-Macedóniába...
Az uniós fejlesztésekért felelős miniszter leszögezte a PestiSrácok.hu-nak, hogy semmilyen jelzést nem kaptak az Európai Bizottságtól, ezért...
Az Európai Bizottság decemberi döntése a jelenleg futó csereprogramokat nem érinti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra...
Igencsak nevetséges helyzetbe hozta magát az Európai Unió, ugyanis kizárta az alapítványi fenntartású magyar egyetemeket az EU...
Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban, melyben idén rekord összegű források állnak a magyarok rendelkezésére – közölte...
A kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar diákok és hallgatók a koronavírus-járvány ellenére megfelelő színvonalú oktatásban...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS