Botrányos körülmények között távozott Zuglóból az előző ciklus volt alpolgármestere, aki nem csak Horváth Csaba, bukott szocialista...
Nagy port kavart az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, hogy a momentumos Bedő Dávid Karsai Dánielről akart...
Zugló szocialista polgármestere, miután elvesztette a választást a momentumos jelölt elle és korrupciós ügybe is keveredett úgy...
„A párttól való távolságtartásom olyan mértékű volt az elmúlt öt évben, hogy erre nem tudok választ adni”...
Az üggyel kapcsolatban csak azt tudom ismételni, hogy sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el” – írta...
Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével...
Százezer forintra büntette meg a zuglói választási bizottság Borbély Ádámot, amiért részt vett az egyik körzetes általános...
Itt a tavasz, ám a zuglói gyermekeknek nem ajánlatos a kerület életveszélyes játszótereit használni. Zugló ugyanis is...
Nem dicsekedtek ugyan el vele, de már tavaly december óta a zuglói polgármester mellett dolgozik Tóbiás József,...
Zugló országgyűlési képviselője ismét a Bosnyák térre tervezett kereskedelmi városközpont ügyében szólalt meg. Ezúttal azt kifogásolta, hogy...
A menesztés valódi okáról egyelőre csak találgatások zajlanak, Hadházy ezúttal is a kormányra mutogat, a jobboldal szerint...
A Horváth Csaba vezette önkormányzat bírságolni akarta a zöldfelületen parkoló autókat, azonban a Kúria kimondta, hogy az...
Közleményt adott ki a Momentum mozgalom, amelyben azt írják: Rózsa Andrást indítják polgármesterjelöltként Zuglóban, őt támogatja Hadházy...
Mély megdöbbenéssel láttuk, hogy a zuglóiak bizalmából megválasztott Hadházy Ákos országgyűlési képviselő a mai napon nemmel szavazott...
Zugló és a főváros is segít Iványi Gáboréknak – mondta Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a...
A magáncégként önkormányzati pénzből tevékenykedő Zugló TV-nél is visszaszorulóban van Horváth Csaba, a DK egyre több közpénzen...
Évek óta áldatlan állapotok uralkodnak a zuglói önkormányzati fenntartású lakóházakban és a lakásokban is. A baloldali kerületvezetésnek...
Botrányba fulladt Zugló önkormányzatának ünnepsége, ahol Hadházy Ákos trágár „beszédével”, kivezényelt iskolásokkal és Karácsony Gergellyel díszített CD-vel...
Szürreális pillanatoknak lehettünk szemtanúi a legutóbbi zuglói lakossági fórumon, amit azért kellett összehívni, mert néhány – a...
Időről időre mi is elővesszük az ellenzéki vezetésű kerületeket, akik a kormányra mutogatnak, miszerint az kivérezteti, ellehetetleníti...
Több ízben beszámoltak már a zuglói „mintaház”- projektről, amelyet még Karácsony Gergely polgármestersége alatt indítottak el Zuglóban....
Új év, új remények, újból itt a Fővárosi Közgyűlés. A remények azonban gyorsan szertefoszlottak, amikor a semmitmondó,...
Újabb ellenzéki képviselőről derült ki, hogy pénzért jár az ATV műsorába vendégként szerepelni. A XVIII. kerületi önkormányzat...
Szinte hetente pattan ki egy-egy újabb botrány, melynek fókuszában Zugló baloldali vezetése és az általuk fizetett propaganda...
Varga Zoltán meghaladta az alufólia sapkát, már kényszerzubbonyról hadovál – ez a legfontosabb tanulsága a DK XII....
Bizalomvesztés miatt Horváth Zsolt a továbbiakban nem láthatja el alpolgármesteri feladatait, így mostantól azt is a polgármester...
Ismét összeült a Fővárosi Közgyűlés, ahol a baloldali többség hatékony kormányzás helyett általában terel, mutogat, felelősséget pedig...
A trianoni békeszerződés 100. évfordulója alkalmából kiadott Trianon 100 kötetet adott át a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója nevében...
Horváth Csabáék a Forradalom terén az ’56-os szabadságharcra emlékezve mécsesekkel fejezik ki szolidaritásukat az ukrán néppel. A...
Horváth Csabának, Zugló MSZP-s polgármesterének biztosan nosztalgikus emlékei lehetnek azokról a szocialista kormányok fémjelezte időkről, amikor a...
Zuglóban (is) egymásnak estek a baloldali roncsderbi versenyzői, ahol az évek alatt a pozícióikba magukat alaposan beásó...
A 2022-es országgyűlési választáson kiderült, hogy az ország elsöprő többsége a jobboldali, konzervatív kormányban bízik, azonban van...
Sorra érkeznek a hírek a Horváth Csaba vezette Zugló háza tájáról, amelyek korántsem arról árulkodnak, hogy a...
Illemhely kulturált üzemeltetésére nincs, másfélmilliós cégvezetői fizetésre van pénz a kivéreztetett Zugló vagyonkezelőjénél. “Botrány, a földszinti mosdóban...
A napirend elfogadását követően faképnél hagyta a DK és a Momentum Horváth Csaba polgármestert. A kivonulást követően...
Amióta Karácsony Gergely a főpolgármester, az autósok kénytelenek órákig ülni a közlekedési dugókban, aminek elviselhetetlenségét a tikkasztó...
Sokkal érdekesebb a liberális lapok cikkeit a Facebook-oldalukról olvasni. Ott ugyanis felvezető szövegeikben egyértelmű állásfoglalásokat fogalmaznak meg...
Közel egy hónappal az ellenzék orbitális lebőgését követően a baloldali fővárosi politikusok még mindig nem tették túl...
Anonymus a szerkesztőségünkhöz is eljuttatta legújabb videóját, amelyben Patek Gábor, Molnár Zsolt (MSZP) és Horváth Csaba (MSZP)...
Pedagógustüntetést tartottak szombaton a Kossuth téren, ahova stábunk is ellátogatott annak érdekében, hogy megismerjük a tanárok és...
Budai Gyula szerint Hadházy Ákos tudott a zuglói parkolási botrányról, és nemcsak Tóth Csabát, de akár Karácsony...
Viszonylag ritkán fordult még elő, hogy a Belügyminisztérium közleményt adjon ki egy politikus által elmondottak miatt. Most...
Azt tudjuk, hogy Dobrev Klárának nemcsak szakpolitikai vitája van Orbán Viktorral, de azt nem, hogy ezt miért kell...
Az orosz–ukrán háború itt dúl a szomszédunkban, de sajnos hazánkat is óvnunk kell attól, hogy a baloldali...
Az orosz–ukrán háború továbbra sem ért véget, a szomszédunkban még mindig tart a vérzivatar, azonban hazánkban a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS