Az a helyzet, hogy legalább másfél évtizede a másik fülébe kell sugdosni, amikor Nyugat-Európában egy kint élő...
“Megvásároltak egy több mint egymilliárd forintba kerülő mesterséges intelligencia szoftvert, és nem csak megvásárolták, hanem fejlesztik is....
Persze az a jövő zenéje, hogy a krokodilkönnyeket hullató Harris-párti liberálisok beváltják-e az ígéretüket, vagy mégis ott...
Az NDK leszavazta az NSZK-t?– ez volt az indító téma a #konzervatív Nemzeti kör című podcastjában, ahol...
A Nemzeti Körben Huth Gergely Dezse Balázzsal és Stefka Istvánnal a címben szereplő kérdésen túl megbeszélte azt is,...
Kijöttek a Századvég Európa-projektjének adatai. Kiderült, hogy az uniós országok egyikében sem támogatja a lakosság katonák küldését...
Nem túl nagy fölénnyel, de vezet az egykor Angela Merkel vezette CDU a közvélemény-kutatásokon, ám ennek ellenére...
A tudományosan haladó libsizmus álmodott egy világot mindenki számára, és ez a világ sajnos több nyomorúságot, boldogtalanságot,...
Magyar Péter beígérte az atombombát, de azóta is csak vizes petárdákat dobál a jobboldalra. A 444 és...
Tudjuk, az emberiség minden csodálatos technikai vívmányt és eszmét arra használ fel, hogy a végén minden a...
Mivel rengeteg sztereotípia kering a jobboldali újságírók életéről, úgy gondoltuk, most rákontrázunk ezekre. A mai videóban bemutatjuk...
Van egy ilyen régi vita a konzervatív oldalon. Bár a fene tudja, lassan a helyzet jobb leírására...
Nincsenek véletlenek. Egyesek szerint azonban vannak. Egyesek szerint az is véletlen, hogy a YouTube szinte egyszerre fosztotta...
Néha a legváratlanabb helyen bukkan rá az ember a legégbekiáltóbb baromságra, amire soha nem akart rábukkanni, teljesen...
A világ rendkívül komplikált, és valószínűleg nincsen senki, aki átlátná az egész rendszer minden részletét, de a...
A haladással és az értékek lebontásával nemcsak az olyan betegségek lopakodnak be a mindennapjainkba, mint a pedofília,...
A haladó nyugati ideológia szemében az ázsiaiak már régóta nem számítanak megóvandó kisebbségnek, sőt, kulturálisan fehérnek számítanak,...
Mit tartunk szépnek az életben? Miért lesz vonzó egy tárgy vagy egy épület? Miért káros, ha olyan...
Különös dolgok történnek a Twitter körül azóta, hogy kiderült, Elon Musk már szinte biztosan ráteszi a kezét...
Hivatalosan is a PayPal lett a legundorítóbb cég a világon, bár a verseny elég szoros. A cég...
Az amerikai író szerint a miniszterelnök feltűnése a CPAC-en a magyar konzervativizmus egyre nagyobb befolyására utal az...
Ugyan több videó is napvilágot látott a déli határt szinte ostrom alatt tartó illegális bevándorlók tömegeiről, a...
A kormányzó konzervatívok kerültek ki győztesen a vasárnap tartott ciprusi választásokból, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük,...
Történelmi jelentőségű találkozót rendeznek csütörtökön Budapesten: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali...
Hosszú interjút közölt Békés Mártonnal, a Terror Háza kutatási igazgatójával a 24.hu, melyben szó volt arról, hogy...
A Megafon Központ azt írta, ingyenes képzésére eddig 450-en jelentkeztek, amelyből egyelőre 90 ember tudott részt venni...
Akik aktivistaként, mindenféle társadalommérnöki utópiák szolgálatában töltik az életüket, azok nem csoda, ha ennek hatása alá kerülnek,...
Magyar résztvevője is lesz a ma kezdődő, négynapos CPAC (Conservative Political Action Conference) elnevezésű konferenciának, amely az...
Magyar résztvevője is van a szerdán kezdődő, négynapos CPAC (Conservative Political Action Conference) elnevezésű konferenciának, amely az...
Az alkotmányos identitás és a konzervatív, keresztény értékek védelmében együttműködési megállapodást kötött az Alapjogokért Központ az Ordo...
Egy nap van Valentin-napig, amit – talán lesz majd, aki egyetért velem – teljesen felesleges pomádénak tartok....
A népszavazás jogellenes kiírása kerüljön be a spanyol büntetőtörvénykönyvbe – ismertette a megújuló spanyol konzervatív Néppárt (PP)...
Hajdú Péter nyíltan vállalja véleményét, szerinte a mai Magyarország jó kezekben van, és nem tud olyan otthont...
A kanadai politika nagyjából senkit sem érdekel, még a kanadaiak is csak akkor foglalkoznak vele, ha a...
Már az is kiverte a biztosítékot, mikor kiderült, a hírszűrő algoritmus helyett a Facebook alkalmazottai határozták meg,...
Az 59 éves Mayt II. Erzsébet királynő bízta meg szerdán kormányalakítással, miután David Cameron, az eddigi miniszterelnök...
David Cameron visszautasította a híreszteléseket, melyek szerint nem ápolt szoros kapcsolatot a Downing Street híres egerész macskájával,...
A Guardianhez kiszivárgott belső Facebook-dokumentumok igazolják, hogy tényleg szerkesztők döntésén múlik, mi kerül a Facebook trendtémái közé,...
Fejlett korunk előtt pemzlivel és festékes vödörrel, később festékszóróval, olykor stencilgéppel, de mindenképpen jó adag vitriollal hirdette...
Több német lap is foglalkozott Magyarországgal Orbán Viktor miniszterelnök és Helmut Kohl volt német kancellár tervezett találkozójával...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS