nyári gergő
Több százan keresik a hétfő délután eltűnt 6 éves autista kisfiút
"Egész éjszaka kerestük a kis Gergőt, végigjártuk Mözs utcáit, átvizsgáltunk árkokat, nyitott udvarokat, bokros-fás részeket, területeket, elhagyatott üres épületeket pincétől a padlásig, mindezt kutyákkal. De folyt a keresés helikopterekkel, éjjellátókkal. Óriási az összefogás, tényleg rengetegen megmozdultak, de egyelőre sajnos nincs meg a kisfiú" – mondta a PestiSrácok.hu-nak a reggeli gyülekezőről Kulcsár József kutatómentő, aki Lendon nevű kutyájával vesz részt a keresésben, és a mai napon az önkéntes szervezeteket és civil keresőket is összefogja, irányítja. Nyári Gergő Dávid 6 éves autista kisfiú hétfőn 17 óra körül tűnt el Tolna–Mözs, Temető utcai otthonukból. A család ismerősei a közösségi oldalakon azt írják, valahogy nyitva maradt a kapu, úgy tudott kiszökni a gyermek, de rövid idő után felfedezték az eltűnését és azonnal keresni indult a többgyermekes család, majd sorra kapcsolódtak be a szomszédok, rokonok. Több profi kutatómentő is részt vesz a keresésben. Jelenleg több százan lehetnek, akik a 8 órai gyülekezőt követően indulnak újabb területeket átvizsgálni. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike