riói olimpia
Az Orbán Viktort támadó Szilágyi György többmilliós ajándékutat kapott a riói olimpiára
Több millió forintot költhetett el a riói olimpián tíz napot töltő Szilágyi György, jobbikos képviselő. Az Origo kiszámolta, hogy mennyit fizethetett a luxusútjáért a jobbikos politikus, miközben vagyonnyilatkozata szerint érdekes módon még ingatlana sincs. A lap emlékeztet, Szilágyi korábban Orbán Viktort támadta külföldi utazása miatt, miközben ő maga is sokmilliós ajándékutat kapott a riói olimpiára a Budapest 2024 Kft.-től. Az olimpiai összes rendezvényére egyébként VIP-belépőt is kapott.Arthur király és a megvásárolt riói olimpia. Letartóztatták a Brazil Olimpiai Bizottság elnökét
A jó hír: olimpiát még vehetünk. Letartóztatták a Brazil Olimpiai Szövetség elnökét, aki a társaival együtt megvehette a riói játékokat. Az elfogott Nuzman nem tűnik észjátékosnak: két nappal saját maga utalt kétmillió dollárt egy afrikai összekötőnek.Rozsdásodik a riói arany
A sportolói panaszokra reagálva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kicseréli a riói játékok rozsdásodó érmeit. „A legtöbb probléma abból adódott, hogy leejtették, esetleg rosszul bántak velük. Ahol megsérültek, ott elkezdett lejönni a lakk, vagy megfeketedett az érem" - mondta Mario Andrada, a riói játékok szóvivője.Lesz-e rendszerváltás a magyar sportban?
A pekingi égés után a londoni olimpia váratlanul jó eredményt hozott 2012-ben, és már-már elfedte, hogy hol tartott a magyar sport 1992-ben, és milyen rendszerszintű hibák eredményezték azóta a hanyatlást. Ehhez képest nagyon kíméletes, mégis kijózanító pofon volt a komoly állami támogatások ellenére tapasztalható visszaesés Rióban. A tizenöt érem kevesebb, mint a londoni gyűjtemény, és a sportági szövetségek várakozásai is túlzottan derűlátónak bizonyultak. A legtöbb sportág világszerte öles léptekkel fejlődik, amit Magyarország hajlamos nem tudomásul venni, miközben megesik, hogy a saját árnyékunkkal küszködünk az előrelépés helyett, mert a rendkívüli módon megnövekedett állami támogatásokat nem okvetlenül a sportra költik el. Egy, a múltat megtestesítő, örökösnek hitt sportvezető már megbukott, kérdés, mi lesz a többiekkel. Felelevenítjük és keretbe foglaljuk a magyar sport mozgalmas 2016-os évét, amely szerencsés esetben utóbb vízválasztónak bizonyulhat.Hosszú Katinkát csak egy sportolónő előzte meg a világon
Újabb elismerés érte Hosszú Katinkát. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség szavazása szerint a magyar úszónő volt a második legjobb női sportoló 2016-ban az amerikai tornász, Simone Biles mögött. A férfiaknál Usain Bolt jamaicai atléta rekordot jelentő hatodik alkalommal végzett az élen.Benedek Tibor Újpestről is nagy hatással akar lenni a magyar vízilabdára
Akkor sem biztos, hogy szövetségi kapitány maradt volna Benedek Tibor, ha érmet nyer a válogatott Rióban, míg az Újpest szakmai igazgatójaként példaértékű szakmai munkát ígér, amelyből más klubok is fognak módszereket átemelni. A leköszönt szövetségi kapitány a csapatépítés és a fiatalítás Rio előtti nehézségeiről is beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban.„Milyen ügyek vannak eltussolva?” – Interjú Baráth Etelével
„Ha én elkezdem magát szurkálni egy késsel, mert az én huszonegy évemmel kapcsolatban csak az elmúlt fél évről beszélünk, de nem vérzik, csak nagyon fáj – az elfogadható?” – talán Baráth Etele sportvezető visszakérdezéséből is látszik, hogy nincs minden rendben a kajak-kenuban. Doppingügyek, váratlanul kevés olimpiai érem - nem ehhez szoktunk hozzá az elmúlt években. Bár Baráth az elnökségről lemondott, két tisztséget is létrehoztak számára, így változatlanul fontos pozícióban marad. A továbbiakban ő lesz a sportági fejlesztéseket kitaláló stratégiai bizottság elnöke, valamint az egész magyar kajak-kenusportot leképező, így az említett fejlesztésekre szintén hatással lévő közgyűlés elnöke is. A pozícióhalmozással nincs egyedül, hiszen az elnökké avanzsált főtitkár, Schmidt Gábor az új mellett eddigi tisztségét is betölti a következő olimpiai ciklusban. Mindezt Baráth Etele a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban a szervezet még demokratikusabb működtetéseként értékeli.Szabó Bence szerint nem hibázott, nem érti, miért távozott a MOB-tól
Meglepetésre a héten menesztették Szabó Bencét, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát. Az olimpiai bajnok sportpolitikus harag nélkül távozott, de szerinte semmiben sem hibázott.Már mindenki a budapesti olimpiáról álmodik a magyar sportéletben
Magyarországon már nem nagyon esik szó úgy az olimpiáról, hogy ne kerülne szóba Budapest 2024-es pályázata. A MOB és az idén húszéves Magyar Sporttudományi Társaság a teljesség igényével rendezett szakmai fórumot, amelyen számtalan szempontból érintették az olimpiai mozgalmat, valamint a magyar sport helyzetét.Ajánljuk még