Júliustól két részre bomlik az utazásszervezők vagyoni biztosítéka a parlament által tavaly elfogadott törvénymódosítás értelmében: a vagyoni...
Rekordforgalmat ért el tavaly az Országház látogatóközpontja, az épületet 647 ezer látogató kereste fel, 11 százalékkal több,...
Április utolsó hétvégéjén elindul a strandszezon, a budapesti létesítmények közül elsőként a Paskál és a Palatinus fürdő...
A migráció megjelenése Magyarországon elsőként a rekordmagasságokba tartó turizmus fejlődését bénítaná meg – mondta a Magyar Turisztikai...
Nagypéntek „mély hitbéli üzenete” lefordítható egy olyan általános, emberi üzenetre, amely nemcsak a vallásos emberekhez szól, hanem...
A budapesti gyógyfürdőkbe látogató vendégek száma 1 millióval emelkedett 2010-hez képest, ehhez hozzájárult Budapest turizmusának folyamatos növekedése,...
Harminckét csapat sorakozott fel a töltők mögött a kilencedik, pénteken kezdődött, és vasárnapig tartó Fonyódi Kolbászfesztiválon, ahol...
Hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel az úti célok kiválasztásánál ma már...
Elkerülő utak, parkolóházak építésével, a településre érkezők jobb tájékoztatásával akarja a turisták özönét csökkenteni a magyarok által...
Tizennégy milliárd forintos európai uniós támogatásból elkezdődik a Velencei-tó partfalának komplex felújítása, a tó vízminőségének javítása, a...
Nem vetették vissza a turistaforgalmat a terrorista merényletek az érintett európai nagyvárosokban – derül ki egy idegenforgalmi...
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Uniónak (EU) szakítania kellene eddigi migrációs politikájával, és...
Vandalizmussal tiltakozik a tömegturizmus ellen az Arran Jovent nevű katalán nacionalista ifjúsági mozgalom; az El País című...
A várakozások szerint milliárdokkal több pénz áramlik a turizmusba a magyarországi vizes világbajnokság idején – írja a...
Egykor őshonos volt a Balatonban, ma ismét megjelenthet nagyobb számban a menyhal a tóban, ugyanis kétezer egynyaras...
Megjelent a “Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatás fejlesztése” című, 21,4 milliárd forint értékű felhívás –...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS