turizmus
Gulyás Gergely: nagyszerű közösség dolgozik azért, hogy egyre vendégcsalogatóbb legyen a Velencei-tó
Évről évre nagyszerű közösség dolgozik azért, hogy egyre szebb, fenntarthatóbb, barátságosabb és vendégcsalogatóbb legyen a Velencei-tó – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Kápolnásnyéken, a Velencei-tavi turisztikai évadnyitón.Idén a tavalyihoz hasonló jó évre számít a Bahart
A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI megkeresésére. Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél. A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál. A menetrendi hajózás utasforgalma 4,4 százalékkal, a séta- és a programhajók iránti kereslet 17,6 százalékkal emelkedett. Elmondta:Minden várakozást felülmúlt a magyar turizmus teljesítménye 2022-ben
Minden várakozást felülmúlt 2022-ben a magyar turizmus teljesítménye; az ágazat továbbra is emelkedő pályán mozog, így a szektor teljesítménye idén meghaladhatja a 2019-es rekordévben elért eredményeket - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.Szentkirályi Alexandra: a szankciók károkat okoznak az európai turizmusban
Az Oroszország elleni szankciók károkat okoznak az európai turizmusban – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombaton, a Facebookon közzétett videóban.Emelkedett a magyarok külföldi utazási kedve a második negyedévben
Idén április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 53 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám 2019 második negyedévéhez viszonyítva a kiutazások száma 24 százalékos visszaesést mutatott – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedéves kiadványából.Idén is tarolt a fesztiválturizmus
Magyarország egyik legsikeresebb, nemzetközi szinten is elismert turisztikai terméke a fesztiválturizmus; az idén több fesztivál alatt négyszer-ötször több vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyeken a rendezvényeknek helyt adó településeken a tavalyinál.Horvátország az EU túlárazott reptéri Mekije – Utánoztuk kicsit a Latexet
Hatezer forintos csevap, kétezer forintos sör, katasztrofális kiszolgálás, szemét, többórás dugók az autópályán és omladozó külvárosok. Ha a kedves olvasónak a Balaton, vagy úgy általában Magyarország jutott eszébe, akkor Ön bizonyára nem járt még Magyarországon, vagy eddig csak az ellenzéki média (Latex, 444, stb.) cikkeit olvasta. Úti beszámoló Horvátországból.Az RTL most éppen azt találta ki, hogy alig van valaki a Balatonon
Rengeteg a szabad szoba, visszaesett a forgalom és egyébként is hanyatlik a türk feudális, kriptofasiszta összeszerelő-diktatúra – legalábbis valami ilyesmi mondanivalóval sikerült szokás szerint „pártatlanul” és „objektívan tudósítani” a magyar embereket a balliberális lakájmédiában.Már megint nem jött be a balos mantra az elzárt Balatonról: kilőtt a turizmus a magyar tengernél
Mint minden szezon elején, úgy idén is megmutatták magukat a hivatásos rettegők, akik szerint már gyakorlatilag nincs is strand a Balatonon, ha pedig mégis, akkor a családok egy hűtőládával sem tudnak egy napra lemenni a Balatonra. Ezzel szemben a valóság az, hogy jól indult a balatoni turisztikai szezon az idén. A szállásfoglalásokban nem látszik visszaesés, az éttermekben sem csökkent a végszámlák összege, az árak emelkedése ellenére a vendégek részéről egyelőre nem érzékelhető spórolási kényszer – mondta el a Világgazdaságnak a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonos-ügyvezetője.Ajánljuk még

















