turizmus
Végre egy útikönyv Kárpátaljáról! - Most elektronikus formában le is töltheti
Nagyon kevés magyar ember ismeri Kárpátalját, pedig kicsiben a teljes Magyarország – fogalmazott Prof. Dr. Hanusz Árpád, a „Kárpátalja magyar szemmel” című útikönyv ünnepélyes hétfői bemutatóján. A régi hiányt pótló kötet aktuális információk mellett vezeti végig Ungvidék, Munkács és környéke, Beregvidék, Ugocsa, Felső-Tisza-vidék, Verhovina vidékein a Kárpátalja természeti és kulturális kincsei iránt érdeklődőket, akik most elektronikus formában is letölthetik a könyvet.Horvátországban veszélyezteti a turizmust az alacsony átoltottság
Az alacsony átoltottság miatt veszélybe kerülhet a turisztikai idény – mondta Vili Beros horvát egészségügyi miniszter szerdán újságíróknak, a kabinet szűkebb körű ülését követően.Guller Zoltán a Pesti Riporternek: ez elsősorban a belföldi turizmus éve lesz (Videó!)
Minden baloldali álhír ellenére még mindig nem lopták el a Balatont, sőt, a szakértők is rekordévre számítanak a magyar tengernél. Bár az idei még elsősorban a belföldi turizmus éve lesz, Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a Fonyódi Polgári Egyesület szervezésében tartott, balatoni fejlesztésekről szóló konferenciát követően a Pesti Riporternek elmondta: Magyarország a nyár második felében már a külföldiek fogadására is készen fog állni. A déli part egyik turisztikai központját, Siófokot is magába foglaló Somogy megyei 4. választókerület országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály a Balaton ellopásáról szóló baloldali álhíreket cáfolta a konferencián, kifejtve: soha nem látott fejlesztési pénz ömlik a magyar tengerhez, a szabadstrandok pedig még mindig "kétharmados többségben" vannak a Balatonnál. Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetője pedig bizakodásának adott hangot annak kapcsán, hogy az idei szezon rekordév lehet.A magyar kormány a ferihegyi reptér visszavásárlására készül
A magyar kormány a koronavírus harmadik hullámának letörése után, minél gyorsabban szeretné visszapörgetni a gazdaságot a vírus előtti szintre. Az akkori sikeres gazdaságpolitika egyik sarokköve pont a turizmus volt, amely ágazat aztán a legnagyobb vesztese lett a járványnak. A gazdasági károk enyhítésének és a turizmus fellendítésének érdekében a magyar kormány szeretné visszavásárolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, hogy a szolgáltatások színvonalának emelésével vonzóbbá tegye a magyar fővárost.Tudta, hogy külföldi utazásnál az is számíthat, mivel oltották be? Itt vannak a szabályok!
Az Európai Unió tagállamai között még mindig nincs egységesen elfogadott Covid-19 igazolvány, ezért minden tagállam saját hatáskörben döntött a beutazás feltételeiről. Nincs könnyű dolga tehát azoknak, akik utazni vágynak, az eltérő szabályozás miatt érdemes körültekintően tájékozódni a témában. Az Egészségkalauz összeállítása ebben lehet hatékony segítségükre, az online magazin ugyanis utána járt annak, mely országokba utazhatnak koronavírusteszt és karanténkötelezettség nélkül azok, akiket Pfizerrel, Modernával, Szputnyikkal, Sinopharmmal, AstraZenecával vagy a Janssen vakcinájával oltottak.Olaszországban május közepétől nem tesztelik a kétszer beoltott turistákat
Május 15-től indul az olaszországi nyári idegenforgalmi szezon, amikortól a többi között a teljesen átoltott külföldiek esetében eltörlik a tesztelést és a karantén-kötelezettséget – számoltak be erről az olasz lapok szerdán.Draghi: június második felétől életbe lép az európai zöldigazolvány
Világos és egyszerű szabályokra van szükség az európai és nemzetközi idegenforgalom újraindítására Mario Draghi olasz miniszterelnök szerint, aki az európai zöldigazolvány június második felétől számított életbe léptetését jelentette be a G20 országcsoport turisztikai minisztereinek tanácskozása végén Rómában, kedden.A turisztika és a vendéglátás szereplői örömmel fogadták Varga Mihály bejelentéseit
Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a turizmus és vendéglátás újraindítását segítve a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítását, adókönnyítéseket, kedvezményeket javasol a versenyképességi tanács. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a pénzügyminiszter bejelentésére reagálva közleményében úgy fogalmazott, hogy az ágazat minden szereplője nevében örömmel üdvözli a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak az ágazat megsegítésére hozott újabb élénkítő javaslatait.Izrael május 23-tól fogadja a csoportban érkező beoltott turistákat
Izrael május 23-tól fogadja az új koronavírus ellen beoltott, csoportban érkező külföldi turistákat - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. Az idegenforgalom újraindításáról az egészségügyi és a turisztikai minisztérium egyezsége alapján döntöttek.Ajánljuk még

















