uszítás
„A békés módszerek ideje lejárt” – Magyar Péter a gyerekeket is csatarendbe állítja | Karanténvlog
A Karanténvlogban nem hagyhattuk ki az eszetlen hídfoglalókat, akik diktatúrát ordítoznak, miközben mindenféle retorzió nélkül megbénítják a közlekedést a budapesti hidakon. Szabadságvágyról hadoválnak, miközben jó dolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak. Természetesen a dolgozó emberek nem számítanak a törpe kisebbség számára, akik egy kemény munkanap után térnének haza, az anarchisták ugyanis a többségre hivatkozva hőbörögnek és csinálnak káoszt Budapesten. Ez az ellenzék igazi arca, érdemes megnézni Hadházyék céltalan rombolását, az álságos és üres lózungokat. A Karantén azonban még ennél is súlyosabb témát dolgoz fel az adás második részében, hiszen Magyar Péter folyamatosan a jobboldali emberekre mondja, hogy agresszívak, miközben már 18 éven aluliakkal mondatja ki az erőszakos gondolatokat. Az egyik kocsmaasztalos beszélgetésnél egy tiszás aktivista fiacskája mondja be középre, hogy lejárt a békés módszerek ideje, most már be kéne törni a Parlamentbe. Magyar Péter pedig nem ellenkezik, az egésszel pedig nem erkölcsi problémája van, hanem az, hogy a propagandisták tudósítanak majd az eseményekről. A demokratikusan, kétharmaddal megválasztott kormány megdöntése tehát beleférne, ha nem lenne következménye. Érdemes feltenni a kérdést ezek után, hogy ki uszít magyart a magyar ellen? Szerintem minden normális ember tudja a választ!Szabó Tímea szerint "nem maradt más választás, mint feljelenteni Orbán Viktort"
A Párbeszéd feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt és "fideszes társait" rémhírterjesztésért - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón.Két éve figyelmeztették, de tovább trágárkodik, sőt, lázadást szervez a kormány ellen a győri középiskolai tanár
A PestiSrácok már 2020 tavaszán írt arról a győri szakközépiskolai tanárról, aki a diákjai által követett Facebook-oldalán osztja napi szinten fröcsögő, gyakran obszcén kormányellenes, sőt, egyházellenes rögeszméit. Akkor megmutattuk, hogy a koronavírus-járvány idején, amikor tanártársai online oktatásban igyekeztek segíteni a diákok felkészülését, ő testneveléstanárként ráért egész nap "orbánozni" és járvánnyal kapcsolatos rémhíreket terjeszteni. Bár cikkünk után figyelmeztetést kapott a pedagógushoz méltatlan nyilvános viselkedése miatt, nagyon úgy tűnik, mit sem tanult belőle. Közösségi oldala arról árulkodik, hogy a járványügyi korlátozások után is ráért napi több posztban hergelni, szitkozódni, mémeket osztogatni és lázadást szervezni. A tanár úr internetes megnyilvánulásai igazi tanárhoz méltó példamutatásról árulkodnak: a győri pedagógus állami vezetőkre alkalmazott jelzőit még Trágárka Blanka is megirigyelné.A pápai polgármester szerint a nácizmus és bolsevizmus ma is közöttünk él – Felgyújtanák a várost és lincselnének a felhergelt balos szimpatizánsok
„Szét kell verni a parkolóautomatákat, esetleg a parkolóőröket”, „álljon lángokban a város, aztán lehet menni a fideszes képviselők házához lincselni” – ilyen gondolatokat osztanak meg a közösségi médiában és ábrándoznak balos szimpatizánsok Pápán. Az egészen elképesztő Facebook-kommentet Áldozó Tamás, Pápa polgármestere hozta nyilvánosságra vasárnap este. „Szétverni… lincselni… a nácizmus-bolsevizmus köztünk van” – írta hivatalos oldalán a Veszprém megyei város vezetője. Megjegyezte, hogy „a potenciális keretlegények ma is közöttünk élnek” és az ellenzék felelőssége, hogy egy számukra súlyosan kudarcos választás után hergelik őket, vagy megmaradnak a demokráciákban szokásos keretek között. Pápa városában ezúttal az váltotta ki a brutális indulatokat, hogy forgalomszabályozási okokból fizetőssé tették a belváros közeli ingyenes parkolókat. A teljes képhez tartozik, hogy ezzel egy időben a parkolási díjakat a belvárostól távolabb eső zónában csaknem a felére csökkentették.Jobboldaliak akasztását is „támogatná” Óbuda főkertésze, a baloldal nem határolódott el tőle (Videó!)
Véget kell vetni az április 3-ai országgyűlési választáson annak a kétéves baloldali ámokfutásnak, amely Óbudán történik – jelentette ki Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi országgyűlési képviselőjelölt szerdán Budapesten. Bús Balázs, volt kerületi polgármester azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy az óbudai Fidesz-KDNP-frakció kezdeményezésére összehívott rendkívüli képviselő-testületi ülés határozatképtelenség miatt elmaradt. Különös pikantériája a balos képviselők távolmaradásának, hogy a rendkívüli ülést azért kezdeményezte a kerületi Fidesz-frakció, mert az óbudai főkertész, Kerényi-Nagy Viktor korábban a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében „politikusok nyilvános felakasztását támogatta volna”. A Pesti TV az ügyben szerette volna megkérdezni Kiss Lászlót, a kerület DK-s polgármesterét, aki azonban válasz helyett agresszívan reagált és stábunk arcába és mikrofonjára csukta az ajtót.Vérig sértette Márki-Zay a kárpátaljai magyarokat
Napok óta tart az orosz-ukrán konfliktus. A háború minden szörnyűségével olyan idők sújtják a kárpátaljaiakat, mint még soha. Ha igazán szükség van nemzeti egységre, akkor az most van! – hívta fel rá a figyelmet közösségi oldalán a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ifjúsági szervezete. A KMKSZ ISZ közleményében felidézte, hogy Márki-Zay a legutóbbi vasárnapi videós bejelentkezése során vérig sértette a kárpátaljai magyarokat.Milliárdos vagyonok, floridai ingatlanok és kőkemény uszítás: így mulatnak a szegény emberek nagy baloldali gyámolítói
Régi, fájdalmasan beigazolódott igazság, hogy az igazi kommunista mindig az ellenkezőjét teszi annak, amit fennhangon hirdet. Egyenlőségről, testvériségről, közös tulajdonról hadovál, de elitistaként halmozza azokat a fránya burzsoá javakat, még a testvérét is eladná néhány rubelért, az egyenlőséget pedig hírből sem ismeri, csupán azt szereti, ha minden ellenfelét egyenlő erővel tudja megtaposni. A szavak azonban mindig csillognak, a hevület szinte őszintének tűnik, aztán lehullik a máz, de ők akkor is tagadnak, miközben a király meztelen. És talpig vörös.A DK káoszra készül és kiadta az uszító üzenetet: ha a Fidesz nyer jövőre, az csak csalás lehet! (Karantén-vlog)
Ha azt mondom, hogy legeurópaibb párt, akkor mindenki rávágja, hogy Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc, ez már csak magától értetődik. Persze azt is mindenki tudja, hogy a szemkilövető és vörös pribékjei a legaljasabb hazugságtól sem riadnak vissza, ha attól akár csak egy százaléknyi népszerűséget vehetnek. Nem számít semmilyen erkölcsi határ, nincs nemzeti minimum, mert vélhetően nekik nemzetük sem igen van. Gyurcsány egyik hű ölebe, Arató elvtárs pedig most is nagy örömmel böfögte vissza a mester félig emésztett hergelését, amikor arról beszélt, hogy ha a Fidesz nyeri a 2022-es áprilisi országgyűlési választásokat, azt csak csalással érheti el, sehogy máshogy. Ahogy eddig is tette. Ezt természetesen a Karantén sem hagyhatta szó nélkül, a magyart magyar ellen fordító DK-s csapatot pedig nyakon öntöttük egy kis Márki-Zay-féle rezsinövelési szándékkal és már készen is van az újabb gyomorfogató menzaebéd. A baloldal új bajnoka Zajos Peti, ez kétségtelen, olyan hős ő, akit még a sajátjai sem szeretnek, össze-vissza lődöz mindenkire, nagy öngólokat rúg, és ha teheti, kitart az elmebajos ötletei mellett. Most is ezt tette, a rezsinövelést némi DK-s szagú demagóg oligarcházással nyakon öntve, de a mai Karanténnak mégsem ő a sztárja, hanem Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, aki zenei díjat alapított. Emberi szemnek és fülnek egyaránt elrettentő videórészlet tanúskodik arról, hogy igazat mondunk, Tóth Berci pedig lelazult, és még azt is megtudhattuk róla a rendkívül „spontán” anyagot megnézve, hogy karácsonyi ünnepélyeken is fellépett anno gitártudásával. Ott talán kevesebb embernek okozott rémálmokat, mint a szocik elnökeként, de az út még mindig nyitva áll előtte. Végül Jakab Péter következik, aki értelmiségi találkozót hívott össze, mindezt szélsőjobboldali keretlegény hangulatban, fröcsögve és átkozódva, mintha csak az ötvenes évek „értelmiségi” csapata éledt volna újjá. Nézzétek a Karantént, kivételesen sok meghökkentő részlettel készültünk!Gyűlöletcunamit zúdítottak a református lelkészre, amiért megosztott egy LMBTQ-propaganda-ellenes mémet
Egészen elképesztő gyűlöletcunamit zúdítottak az LMBTQ-mozgalom liberális harcosai a hajmáskéri-sólyi református lelkészre, amiért meg mert osztani egy, a Facebookon legalább egy hete terjedő mémet, egy gyermekek felé nyúló és lefogott szivárványos kézről. Bikádi László a kép mellé annyit írt többgyermekes édesapaként: "El a kezekkel a gyermekeimtől!". Posztját azóta jelentések tömegével le is tiltatták, de még ezt megelőzően egy nap alatt több mint 400 kommenttel "jutalmazták", az ellene uszító közszereplők posztjait pedig egyenként több százan osztották meg. A református lelkészt homofób nácinak bélyegezték a nagy elfogadók; olyan is akadt, aki pedofíliát emlegetett. Ezúttal nagyon mellényúltak, ugyanis Bikádi László nagyon is nyitott, másokat segítő szolgálata közismert, mint arról a PestiSrácok.hu is többször beszámolt. Bikádi László az, aki ételt vitt az M1-es autópályán menetelő migránstömegnek, majd a határt védő rendőrök és katonák ellátását is segítette alapítványával – tehát már akkor is válogatás nélkül segített. Több mint egy évtizede működteti az ország legnagyobb és legaktívabb házi segítségnyújtó szolgálatát. Az elmúlt egy évben az Élelmiszerbankkal naponta több tucat rászorulónak visznek élelmiszercsomagot a hét minden egyes napján.Ajánljuk még