A fiatalok szerint durván túl lett tolva a feminizmus – Dezse Balázs videóblogjaDezse Balázs Világugar 2020 augusztus 23. New York régen menő volt, ma már nem az; hála a balliberális vezetésnek, közel félmillió ember hagyta el a várost néhány hónap leforgása alatt. A polgármester mindeközben csak a BLM-et támogatja és engedély nélkül festeget az aszfaltra. Az amerikai nép azonban lassan talán magára talál; egy felmérés szerint a fiatalok többsége úgy gondolja, hogy a feminizmus túl messzire ment, és egyáltalán nem tud a "mozgalom" támogatókat szerezni a fiatal generáció körében. Ezen a héten arról is szó lesz, hogy milyen lenne egy korábbi önmagunknak elmondani, hogy mi vár majd rá 2020-ban.
Sátánisták, bukott komcsik és önérzetes álhírgyárak a haladó nyugaton (Dezse Balázs videó blogja + sztárvendég)Dezse Balázs Exkluzív 2020 április 19. Miközben az emberiség a karanténban tengődik, addig az élet azért zajlik, és nem is akármilyen dolgok történnek: a Microsoft elhatározta, hogy húsvét alkalmával hivatalosan is sátánista lesz, az Egyesült Államokban megbukott a kommunizmus, illetve Kaliforniában rájöttek, hogy a törvények nem pusztán javaslatok a mindennapokra, a CNN viszont javasolhatja a nagy tech-cégeknek, hogy milyen tartalmat engedjenek ki a felületeikre. Ezen a héten Jeszenszky Zsolt helyett Frenkie Fantastico-val beszélgetünk az elmúlt napok eseményeiről.
Nyugaton is lyukat égetnek a talajba az őrülettel fertőzött liberálisok könnyei (Dezse Balázs videóblogja!)Dezse Balázs Világugar 2020 március 22. A liberálisok könnyei nagyon hasonlítanak az Alien savas véréhez, amint földet érnek lyukat égetnek a normális, konzervatív társadalmi értékek és persze az internet szövetébe. Természetesen most a koronavírus a fő téma, és a járvány kapcsán egészen elképesztő haladó gondolatok születnek külföldön is, ezekről szerencsére – a megfelelő kritikai érzékkel és humorral – folyamatosan beszámolnak a legnépszerűbb jobber influenszerek. Ezekből gyűjtögettünk most párat új vlogunkban. Nézze meg!
Brüsszel szócsöve szerint a titkosszolgálatokat is be kell vetni a magyarok ellen Forró drót június 30. Az EUobserveren megjelent egy cikk, amelyben a szerző azt követeli a tagállamoktól, hogy régi, marxista eszközökkel gyakoroljanak nyomást hazánkra.
Óvodásokat "érzékenyítene" LMBTQ-ra a Tisza-szimpatizáns tanárnő Forró drót június 30. Nyíltan elismeri egy tiszás pedagógus, hogy törvénytelenül „érzékenyítik” a gyermekeket.
Fordulat az ukrán kémbotrányban, kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán titkosszolgák Forró drót július 2. Fordulat az ukrán kémbotrányban, kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán titkosszolgák
Végül összeállt Karácsonnyal a Tisza Párt, megszavazták a kamuköltségvetést a Fővárosi Közgyűlésben Forró drót június 30.
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban Vezércikk