
Facebook-videóban jelentette be Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, hogy feljelentést tesz, mert szerintük elhibázott döntés volt, hogy a korábbi városvezetés új metrókocsik vásárlása helyett a régieket újította fel a hármas metró vonalán. Tarlós István az ATV-nek reagált a 3-as metróval kapcsolatos feljelentésre, többek között ezt: “nem tudom, mire várt idáig Gy. Németh”. A volt főpolgármester tényekkel és logikai alapon is cáfolta Gy. Németh állításait.
Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere az ATV-nek reagált Gy. Németh Erzsébet lépésére. Tarlós István többek között elmondta: a maga részéről semmi kifogása az ellen, hogy Gy. Németh Erzsébet feljelentést tett a 3-as metró felújítása ügyében. Ő jó ideje biztatja őket erre, az összes általuk korrupciósgyanúsnak mondott ügyben.
Nem tudom, mire várt ideig Gy. Németh Erzsébet. Az sem tudom, mi értelme az általuk felállított vizsgalóbizottságoknak, hiszen egyáltalán nem foglalkoznak sem ezzel az üggyel, sem a Biodómmal, mégis másfél év után utan most feljelentést tettek a 3-as metró ügyében
– nyilatkozta Tarlós István az ATV.hu-nak (amit a HVG.hu-nak sikerült teljesen félreértelmeznie), megjegyezve azt is, hogy Gy. Németh Erzsébet “immár másodszor, mert 2018-ban már tett egy feljelentést a 3-as metró miatt”. Tarlós István elmondta: ők határozottan új szerelvények vásárlását javasolták a kormánynak; “én személy szerint is több ízben, irásban”. Arra is emlékeztetett, hogy a 3-as metró infrastruktúra-felújítással együtt tizenegyszer akkora költségű projekt volt, mint a Lánchíd felújítása. Másrészt a BKV az új szerelvények beszerzését 30 milliárd forinttal többre prognosztizálta, mint a felújítást, amit egyébként megfelelő megoldásnak ítéltek. Ezért a kormány határozatot hozott – érthető módon –, hogy csak a felújításra ad garanciát, saját forrásuk (a fővárosnak) ugyanis nem volt.
A volt főpolgármester elmondta még, hogy Gy. Németh Erzsébeték 73 milliárd forintos működési adósággal hagyták hátra a BKV-t 2010-ben; “nekünk ez volt az ajándék, továbbá egy, a ’70-es évek óta felújítatlan 3-as metró”. A kormányhatározatot követően, mivel más választása a fővárosnak nem is volt – mert ellenkező esetben le kellett volna állítani a 3-as metrót –, a közgyűlés határozatot hozott a felújításról. Ezt a határozatot akkor valamennyi MSZP-s képviselő megszavazta, köztük Horváth Csaba és Tüttő Kata is. Gy. Németh Erzsébet és Karácsony Gergely már csak azért sem küzdhetett akkor a döntés ellen – 2014. augusztus 25-én –, mert egyikük sem volt képviselő.
Már nincs kampány, ezt az »Orbán utasítása« szöveget abba lehetne hagyni. Inkább most látok a fővárosban DK-s utasításokat
– fűzte hozzá Tarlós István, aki szerint, ha Gy. Németh “mégis ragaszkodna a rögeszméjéhez”, azzal kerül szembe, hogy a teljes MSZP-frakció ezek szerint Orbán utasítását hajtotta végre, mert egytől egyig megszavazták a 3-as metró felújítását.
Aztán pedig a tendereztetést már a BKV bonyolította, és a szerződéskötéseket is
– emlékeztetett. Mint mondta, az még “ide kívánkozik, bár ennek az akkori döntéshez már nem volt köze, hogy amikor a forrásbiztosítást a főváros 2015-ben megerősítette, Gy. Németh Erzsébet már valóban nemmel szavazott, de Horváth Csaba és az akkor már képviselő Karácsony Gergely is megszavazták”.
Viszont Gy. Németh Erzsébet nem szavazata teljesen értelmezhetetlen volt, hiszen a felújításról szóló döntés rég megszületett, és a fővárosnak nem is volt más választása. Legfeljebb leállíthattuk volna a közlekedést a 3-as metrón, amelyik naponta több utast szállít, mint a MÁV országosan. Gy. Némethéknek tetszett volna nem olyan állapotban ott hagyni 2010-re a ’70-es években épült metrót
– jegyezte meg végül a volt főpolgármester.
A Budapesti Műszaki Egyetem cégének vizsgálata és a BKV vezetői szerint jó üzlet volt a metrószerelvények felújítása
Korábban a PestiSrácok.hu ismertette annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet már a Karácsony-féle városvezetés felkérésére készített el a Budapesti Műszaki Egyetem szakcége. A jelentés egyáltalán nem alapozza meg Gy. Németh Erzsébet és a baloldal vádjait, hiszem azt írja:
ésszerű és gazdaságos volt a felújítás, a kezdeti kisebb hibák ellenére is és jogszerűek voltak a közbeszerzési eljárás elemei.
A BME neves szakértői által szignált dokumentum szerint “a kialakult járműkonstrukció kedvező, általánosságban korszerű”. A gazdasági elemzés azt is megállapítja, hogy ha a BKV-nak a metró forgalmát a felszínen kellett volna “pótolnia”, az a megoldás a vizsgált 30 év alatt, 2019-es jelenértéken 100 milliárd forint többletüzemeltetési költséggel járt volna. Emlékezetes, ugyanezt a véleményt osztották a BKV már az új ciklusban kinevezett vezetői is. Februári cikkünk is igazolja, hogy Tarlós István mindvégig arra buzdította a baloldalt, hogy vádaskodás helyett tegyék meg a feljelentésüket, s majd meglátjuk mire jutnak a nyomozók.
A dokumentum és az erről szóló cikkünk ITT található meg.
Forrás: Atv.hu, PestiSrácok.hu, fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Poppy
2021-03-18 at 15:17
Rohadt vöröszsírdisznó. Egy aljas korrupt, hazug tolvaj. Pénzért a Fletót sz..a.
Sötét mint a belsőzseb, de jó kommunista. Majd lesz neki zsírleszívás ha elkapju.
Tanulatlan proli.
mi van trampli böske?
2021-03-18 at 14:33
Ez a trampli böske azzal foglalkozzon, amiben a Pesti úti idősotthonban bekövetkezett, tömeges halált és megbetegedést okozó gondatlan veszélyeztetés miatt, személyes trehánykodása és hazudozása következtében folyik vele szemben eljárás!
Ebben csak a proli besz@rás jellemző erre a féregre és a degenerált koalíció összes aljas szemét trógerére.
Oltásellenes, hozzá nem értő, undorító bagázs a 2019 őszén a homokozóban megalakult fővárosi tanács, meg a libernyák kerületi proli nyikhaj VB. titkárok.
szerintem
2021-03-18 at 13:41
Ez a Gy. Németh Erzsébet olyan mintha felfúvódott tehén lenne. A test méretei megduplázódtak. A koponya belső térfogata meg felére csökkent. Jót tenne neki egy koponyasebészi tágító beavatkozás.
Gullwing
2021-03-18 at 12:52
Pufajkás liba nem mer bíróságra menni mert minden ügyet elveszítene Tarlóssal szemben.
Mocskos szarok ezek mind.
És akik ezeket a hatalomba juttatta.
Nahát
2021-03-18 at 12:37
A DK-s fővárosi vezetés ahelyett, hogy dolgozna, Tarlóst vegzálja. A kerületi háziorvosokat nem segítik az oltásban, csak zagyválnak arról, hogy majd az önkormányzatok oltanak helyettük. Kik pontosan? Az önkormányzati előadók, anyakönyvvezetők, építéshatósági ügyintézők, okmányfelelősök, szociális gondozók, vagy a tüdőgondozó takarítói? Karácsony, ti megbolondultatok! Sürgősen nyújtsatok segítséget az összes háziorvosnak!
Esvány
2021-03-18 at 12:31
Tokás Böske a sejhajában hordja az eszét. Ócska dékás pulyka. Bár jó ideje a felszínen van, de hát ott az igazán nagy darabok úsznak.
Uncle Ment
2021-03-18 at 11:40
Okos nő, imádom.
Ha a Lánchidat felújítják és nem új hidat építenek, akkor is feljelenti a Tarlóst?
Királytigris
2021-03-18 at 10:33
Nem értem ezt a kihízott csökött agyú nőstényzsírdisznót, hogy miért nem a 167 milliárdos 4-es metrómutyi ügyében tesz feljelentést…
Az lenne a 167 milliárdos nagy durranás, ha kiderülne, hogy hol a dohány!
Fklara
2021-03-18 at 10:16
Ez a sok futóbolond helyére kérjük vissza Tarlós Istvánt! Ő egy személyben is rendet tenne és ismét épülne, szépülne a főváros!
Győző
2021-03-18 at 10:00
Miért nem a 4-es metró ügyében tesz feljelentést puttony seggű, lavor szájú aszfalt Bözsi?!
Szétlopták a rávaló pénzt, csődig eladósították a BKV-t, kötbérláncolatot kavartak brutális szerződésekkel, aztán leléptek a demenssé drogozott Mindent Visz Mayor-ral együtt.
2 éven át állt a félbehagyott élítkezés, ami már addig elkészült (aluljárók, lépcsők, burkolatok elkezdtek rothadni, miközben még nem voltak használatban.
Aztán ott van a teljesen funkcionálhatatlan Bálna, Cet , vagy mi a lóhadházy likas zokni ügy is, amit szintén úgy szétloptak, hogy a hevenyészve összegányolt élület teteje beszakadt?!
Ezekkel foglalkozott volna a proli kvótanő.
Nagy hülye volt Tarlós, hogy nem pereltette szét ezt a tetű, mocsok, liberálnyilas hordát.
Megint széthordták a tartalékot, most tékozolják a főváros vagyonát.
Lobogóra meg azért sem futja, mert már az intézmények sem léteznek.
Nem beszélve arról, hogy összevonták a
főváros vállatait és félezer embert kirúgtak.
EZEKRŐL AKARJÁK ELTERELNI A FIGYELMET!
R
2021-03-18 at 09:50
Solti Károly
Bizonyára azért, mert nem pereket akar veszíteni, hanem bugyuta, hiszékeny, minden gyalázkodó szóbeszédre fogékony választók támogatását megnyerni!
Solti Károly
2021-03-18 at 09:43
És vajon miért nem teszi meg ? ? ?
W
2021-03-18 at 09:42
@ bl2021-03-18 at 06:42
Nincs új a napalatt. A kommunista hatalomátmentésnek és a kaméleon kommunistáknak ez a gyakorlat felel meg.
Mi történt 2000-ben? Kiderült, hogy egyes elvtársak nagyban bizniszelnek az olajjal, és nagyban nem fizetnek jövedéki adót. A rendőrség megfelelő parancs hiányában beépítette “Sándor papát” az olyjüzletelő elvtársak bűnszervezetébe, és mindent felderített, hogy ki mit csinál.
2000-ben kitőrt a botrány, vizsgáló bizottságot állítottak fel, de mivel minden parlamenti párt benne volt a bűnszervezetben, igazából nem akartak kideríteni semmit. Nem is derítettek ki semmit a koronatanú elindult a parlamentbe tanúvallomást tenni, de nem ért oda, mert a bűnszervezet letartóztatta. Megegyeztek, hogy tovább élhet, csak nem tehet sehol tanúvallomást, és mélyen hallgatnia kell. Közben a parlamenti vizsgálóbizottság keményen dolgozott a parlamentben a nehéz helyzet megoldásán. A megoldást az hozta, hogy a vizsgáló bizottság tagjai mind másként definiálták, hogy pontosan mi is az az “Olaj”. Ez segített. mivel abban az alapkérdésben teljesen eltértek az álláspontok, nem lehetett tovább lépni, és mindenki fellélegezhetett. Letellt a vizsgáló bizozzság mandátuma, ezzel sokerült is lezárni az ügyet. Hogy nehogy valakinek mégegyszer eszébe jusson vizsgáló bizottságot felállítania, 85 évre titkosították a legalább 50 ezer oldalra rúgó aktákat, és az ügy békésen lezárult!
Most miért is várnánk mást? 1990-ben se volt rendszerváltás, csak hatalomátmentés, és azóta se volt!
W
2021-03-18 at 08:34
@futóbolond
Így igaz!
oshon
2021-03-18 at 08:23
Minden szavaval kulnbseget tesz Tarlos … kozotte es a semmirevalo ballib hazug , tolvaj magyargyulolo csurhe maffiozok kozott … Ha tettjeiket nezzuk , eg es fold a kulonbseg ! Es ez elofordul az egyszeri emberek kozott , a ballibtamogatok es jobboldaliak kozott … nagyon nagyon ritka esetben lehet talalni a baloldaliak kozott egy nem szrkeverot , egy nem piszkalot , egy nem kiskapusdizot , egy nem mindentudo okoskodo munkakerulot … egy nem termesztefelettit , egy nem gogost vagy epp egy tisztesseges munkabol megelo hazafit ! Ez van … ezekkel kell elni … ‘segiteni’ rajtuk !
W
2021-03-18 at 07:04
@ futóbolond
Valahogy úgy! NEM VOLT RENSZERVÁLTÁS, CSAK HATALOMÁTMENTÉS !
A kommunista elvtársak megszervezték a hatalom átmentését, szétosztották egymás kozött a politikai irányzatokat, és megszerezték a nemzeti vagyont.
Továbbra is kéz, kezet mos.
1990 után a kommunisták minden hatalmi ágazata hatalomban maradt: Rendőrség, Politikusok, Volt ÁVH-sok Ügyészek, Bíróságok, stb, de még a Munkásörség vezetői is, akiket szétosztottak a határőrség és a Rendőrség között.
Ahogy Antall József elvtárs mondta:
“TETSZETTEK VOLNA FORRADALMAT CSINÁLNI”
Csakhogy nem volt kivel forradalmat csinálni, mert a Rákosi és a Kádár rendszer mindenkit besározott, mindenkiből hatalom és pénz éhes álkommunistát csinált, a maradék tisztességes értelmiséget elüldözték, kivégezték, ellehetetlenítették, semmilyen eszközt nem hagytak számukra, amellyel egy forradalmat meg lehetett volna csinálni, csak egy olyan csőcselék maradt, amely jobb, hogy nem csinált semmit.
Most egyedül annak örülhetünk, hogy egy párttitkár csemete vezeti az országot épeszű társaság élén, és nem a tömeggyilkos Apró klán stábja és haszonlesői.
bl
2021-03-18 at 06:42
1. Feljelentést fogunk tenni.
2. Vizsgálóbizottságot állítunk fel.
3. Bejelentjük a facebook-on, hogy feljelentést teszünk.
4. Megtesszük a feljelentést.
5. Kommunikálunk arról, hogy a feljelentést megtettük, de még nem történt semmi.
6. A vizsgálóbizottság mandátumát meghosszabbítjuk, mert újabb fejlemények várhatók.
7. Megerősítjük abbéli elkötelezettségünket, hogy újabb feljelentést fogunk tenni.
8. Az elutasított feljelentés helyett egy újabb feljelentést teszünk.
9. A facebook-on azt kommunikáljuk, hogy a feljelentéseinket azért dobják vissza, mer a Zorbán.
10. Az elfogadott feljelentésről azt kommunikáljuk, hogy no lám, lám.
11. Újabb vizsgálóbizottságot állítunk fel, mely a korábbi vizsgálóbizottságunk érintettségét vizsgálja.
12. Újabb megszorításokat jelentünk be a facebook-on, mert a korábbi feljelentéseink nagyon sokba kerültek. NEKTEK!!
És így tovább a végtelenségig, a végtelenített haladó diskurzusok után, itt van a végtelenített feljelentések korszaka. Hehehe.
khm
2021-03-18 at 06:40
bolond!
Semmiféle “kéz kezet mos” jelen esetben.
A gyagyás böske,meg saját fajtatársait jelentené fel,ott hamarabb találna a vád!
SA001
2021-03-18 at 04:52
A 4-es metró ügye? D.Gábor és társai ügye el lett feledve? Valójában ott történt panamázás.