Nem lépett fel agresszíven a rendőrökkel szemben, és nem is bántalmazták a kommandósok azt az 55 éves férfit, aki szerdán elvesztette az eszméletét, majd meghalt egy salgótarjáni TEK-es akció közben – írja az Index.
Ahogyan arról portálunk is beszámolt, ma délelőtt elhunyt egy 55 éves salgótarjáni férfi rendőri intézkedés közben. A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya a TEK segítségét kérte egy gyanúsított elfogásához, mert okkal volt feltételezhető, hogy lőfegyvere van. Az intézkedés közben a férfi eszméletét vesztette. A TEK műveleti egységének mentőtisztje azonnal megkezdte ellátását, majd újraélesztését. A gyors és szakszerű beavatkozás ellenére a férfi meghalt – közölte a rendőrség. A lap azt írja: a TEK közölte, hogy 6 óra 47 perckor állt be a férfinél a halál; a gyanúsítottnál nem volt lőfegyver és nem is lőttek rá az intézkedés során.
Forrás: Index; Fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Nahát
2020-06-18 at 22:26
Tiltakozom, hogy a TEK-nek magyarázkodnia kell! Ide nem fog begyűrűzni a rendőröket gyalázó, szekírozó, megfélemlítő nyugat! Főképpen nem fogja a Momentum vagy a DK feloszlatni a rendőrséget, ne is ábrándozzanak róla! A magyaroknak védelemre van szüksége a bűnözők ellen, nem adjuk a rendőreinket! Hajrá rendőrség, hajrá TEK!
yindzsang19
2020-06-18 at 16:36
ez egyértelműen a zusa történetet másolni széndékozó provokáció vagy trükk vagy olyasmiről szóló indexes manipuláció
Juhász Margit
2020-06-18 at 09:44
Azt nem értem, hogy a PS miért osztogat indexes cuccot.
D.Attila
2020-06-18 at 09:08
Ez is valami koszos nigger volt?
oshon
2020-06-18 at 07:46
Nyugi emberek , nem elso alkalom hogy kivonul a TEK … most ez igy tortent … hozzam pl miert mnem vonulnak ki a TEKesek ? Ja !
Logikus
2020-06-18 at 07:35
Szerintem a TEK nem véletlenül vonul ki valahová és nem is passzióból. Ha intézkedés közben meghal valaki, akkor inkább azt kéne közzétenni, hogy egyáltalán mi volt az oka annak, hogy kivonultak, stb….
Mátyás
2020-06-18 at 07:02
Mondjuk ha értem jönne a TEK én is agyvérzést kapnék. De viccen kívül reméljük nem volt fekete.
TomasTom
2020-06-18 at 06:22
Nem volt senkire veszélyes, de a TEK kellett..
Ugyan már……
Ne őrüljünk meg Amerikától mi is.
Mondjuk ki nyíltan bőr szín szerit is ez egy veszélyes bűnöző volt, fehér vagy barna.
Ha átvesszük az amerikai agyatlanságot nekünk magyaroknak rövid időn belül annyi.
Lárifári
2020-06-17 at 23:05
mindenhol
Lárifári
2020-06-17 at 23:04
Nem lépett fel agresszíven, nem volt nála fegyver, hát persze, hogy nem lőttek rá. Miért kell ezt még külön minden hol kihangsúlyozni? Begyűrűzött Amerika? Kinek kell megfelelni ennyire, hogy magyarázkodnak? Nehogy esetleg a következő bevetésen meg már le is térdeljenek!
gyozo2018
2020-06-18 at 06:58
Előre tisztázták a tényeket.
Ugyanis az Amnesty, a TASZ és a többi faz ugrásra készen
áll, hogy kavarjon.